Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Contador vagy Froome? Rajtol a 101. Tour de France

Elsősorban a kétszeres győztes spanyol Alberto Contador és a címvédő brit Chris Froome csatájára lehet számítani a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a szombaton kezdődő 101. Tour de France-on.
Froome tavaly nagy fölénnyel és magabiztosan diadalmaskodott, a hegyekben nem volt ellenfele, márpedig az idei versenyen az előző évinél is több hegyi szakasz és befutó lesz. Ugyanakkor aggodalomra adhat okot számára, hogy míg tavaly megnyerte a főpróbának szánt Dauphiné Libéré-t, idén az első tízbe sem sikerült bekerülnie, a legnagyobb kihívójának tekintett Contador viszont második lett az amerikai Andrew Talansky mögött, aki a Touron is indul.

Egy éve a jelenkor talán legjobb kerékpárosa, Contador a vártnál gyengébben szerepelt, ugyanis több mint hatperces hátránnyal negyedikként zárt. A spanyol bringás 2007 és 2009 után harmadszor győzhet a Touron, igaz, 2010-ben is elsőként zárt, de akkor tiltott szert találtak a szervezetében, emiatt kizárták, és két évre eltiltották.

Rajtuk kívül még az olasz Vincenzo Nibali szólhat bele a küzdelembe, aki már az idény elején bejelentette, hogy a 2010-es Vuelta a Espanán és a 2013-as Giro díItalián aratott sikere után megpróbál a harmadik háromhetes viadalon is győzni. Meglepetést okozhat még a tavalyi Touron harmadik spanyol Joaquim Rodriguez és a Contador kizárása miatt 2010-ben első luxemburgi Andy Schleck.



A sprintereknél nem várható túl nagy harc a zöld trikóért zajló mezőnypontversenyben, ugyanis ott van az indulók között Mark Cavendish, aki az elmúlt hat évben 25 szakaszon lett első a Touron. A világ leggyorsabb kerekesének tartott brit versenyző mindössze három sikerre van attól, hogy az örökranglistán felkerüljön a képzeletbeli dobogó második fokára az etapgyőzelmek tekintetében. A 29 éves bringás az ötszörös bajnok francia Bernard Hinault-t (28) érheti utol és előzheti meg. Amennyiben ez sikerül neki, már csak a szintén ötszörös győztes belga Eddy Merckx (34) lesz előtte. Aki megszoríthatja Cavendish-t, az a zöld trikót tavaly megnyerő szlovák Peter Sagan, illetve két német kerekes, Marcel Kittel és Andre Greipel.

Szintén a rekordok könyvébe írhatja magát a német Jens Voigt, neki ehhez mást nem kell tennie, mint elindulni a viadalon, ő ugyanis a részvételekre vonatkozó csúcsot (17) állíthatja be, amelyet a szombati rajtig az amerikai George Hincapie és az ausztrál Stuart OíGrady tart.
A 101. Tour de France 22 csapatának 198 indulójára 3663,5 km teljesítése vár. A 21 szakaszból álló viadalon két szünnap, egy egyéni időfutam és hat hegyi befutó lesz.


A 101. Tour de France programja

július 5., 1. szakasz: Leeds-Harrogate, 190,5 km
július 6., 2. szakasz: York-Sheffield, 201 km
július 7., 3. szakasz: Cambridge-London, 155 km
július 8., 4. szakasz: Le Touquet-Paris-Plage - Lille, 163,5 km
július 9., 5. szakasz: Ypern-Arenberg Port du Hainaut, 155,5 km
július 10., 6. szakasz: Arras-Reims, 194 km
július 11., 7. szakasz: Épernay-Nancy, 234,5 km
július 12., 8. szakasz: Tomblaine-Gérardmer La Mauselaine, 161 km, hegyi befutó
július 13., 9. szakasz: Gérardmer-Mulhouse, 170 km
július 14., 10. szakasz: Mulhouse-La Planche des Belles Filles, 161,5 km, hegyi befutó
július 16., 11. szakasz: Besancon-Oyonnax, 187,5 km
július 17., 12. szakasz: Bourg-en-Bresse - Saint-Étienne, 185,5 km
július 18., 13. szakasz: Saint-Étienne - Chamrousse, 197,5 km, hegyi befutó
július 19., 14. szakasz: Grenoble-Risoul, 177 km, hegyi befutó
július 20., 15. szakasz: Tallard-Nimes, 222 km
július 22., 16. szakasz: Carcassonne - Bagneres-de-Luchon, 237,5 km
július 23., 17. szakasz: Saint-Gaudens - Lain-Lary Pla díAdet, 124,5 km, hegyi befutó
július 24., 18. szakasz: Pau-Hautacam, 145,5 km, hegyi befutó
július 25., 19. szakasz: Maubourguet Pays du Val díAdour-Bergerac, 208,5 km
július 26., 20. szakasz: Bergerac-Périgueux, 54 km, egyéni időfutam
július 27., 21. szakasz: Évry-Párizs (Champs-Élysées), 137,5 km

A Tour de France győztesei 1991-től

1991: Miguel Indurain (spanyol)
1992: Indurain
1993: Indurain
1994: Indurain
1995: Indurain
1996: Bja:rne Riis (dán)
1997: Jan Ullrich (német)
1998: Marco Pantani (olasz)
1999-2005: Lance Armstrong (amerikai) kizárása után nem hirdettek győztest
2006: Oscar Pereiro Sio (spanyol)
2007: Alberto Contador (spanyol)
2008: Carlos Sastre (spanyol)
2009: Contador
2010: Andy Schleck (luxemburgi)
2011: Cadel Evans (ausztrál)
2012: Bradley Wiggins (brit)
2013: Chris Froome (brit)

A többszörös győztesek

5: Jacques Anquetil (francia) 1957, 1961, 1962, 1963, 1964
Eddy Merckx (belga) 1969, 1970, 1971, 1972, 1974
Bernard Hinault (francia) 1978, 1979, 1981, 1982, 1985
Miguel Indurain (spanyol) 1991, 1992, 1993, 1994, 1995
3: Philippe Thys (belga) 1913, 1914, 1920
Louison Bobet (francia) 1953, 1954, 1955
Greg LeMond (amerikai) 1986, 1989, 1990
2: Lucien Petit-Breton (francia) 1907, 1908
Firmin Lambot (belga) 1919, 1922
Ottavio Bottecchia (olasz) 1924, 1925
Nicolas Frantz (luxemburgi) 1927, 1928
Andre Leducq (francia) 1930, 1932
Antonin Magne (francia) 1931, 1934
Sylvere Maes (belga) 1936, 1939
Gino Bartali (olasz) 1938, 1948
Fausto Coppi (olasz) 1949, 1952
Bernard Thevenet (francia) 1975, 1977
Laurent Fignon (francia) 1983, 1984
Alberto Contador (spanyol) 2007, 2009

A Tour "legjei"

- A legtöbb szakaszgyőzelmet elért versenyző: Eddy Merckx (belga) 34
- A legtöbbször állt rajthoz: George Hincapie (amerikai, 1996–2012) és Stuart OíGrady (ausztrál, 1997-2013)
- A legtöbbször ért célba: Joop Zoetemelk (holland) 16 (1970–1973, 1975–1986)
- Legtöbb szakaszgyőzelem egy versenyen: 8, Charles Pelissier (francia, 1930), Eddy Merckx (1970, 1974), Freddy Maertens (belga, 1976)
- Legtöbb szakaszgyőzelem sorozatban: 5, Francois Faber (luxemburgi), 1909
- A hegyi pontverseny legjobbja (pöttyös trikó): 7 győzelem, Richard Virenque (francia)
- A mezőnypontverseny legjobbja (zöld trikó): 6 győzelem, Erik Zabel (német)
- Legtöbb induló: 210, 1986-ban
- Legkevesebb induló: 60, 1903-ban, 1905-ben és 1934-ben
- Legtöbb célba érkező: 170, 2010-ben
- Legkevesebb célba érkező: 11, 1919-ben
- Legfiatalabb Tour-győztes: Henri Cornet (francia), 1904-ben 19 évesen és 50 hetesen
- Legidősebb Tour-győztes: Firmin Lambot (belga), 1922-ben 36 évesen és 4 hónaposan
- Legkisebb különbségű Tour-győzelem: Greg LeMond (amerikai)– Laurent Fignon (francia) 8 mp, 1989
- Legnagyobb különbségű Tour-győzelem: Maurice Garin (francia)-Lucien Pothier (francia) 2:49:45 ó, 1903
- A leggyorsabb Tour: 41,654 km/óra átlagsebesség, 2005
- A leglassabb Tour: 24,056 km/ó átlagsebesség, 1919
- A leggyorsabb szakasz: 50,355 km/ó átlagsebesség, Laval-Blois, 194,5 km, Mario Cipollini (olasz), 1999
- A leggyorsabb egyéni időfutam: 54,676 km/ó átlagsebesség, Fromentine – Noirmoutier-en-l,Ile, 19 km, David Zabriskie (amerikai), 2005
- A leggyorsabb csapat időfutam: 57,841 km/ó átlagsebesség, Nizza, 25 km, Orica (ausztrál), 2013

Az ausztrál Orica Greenedge csapat tagjai a 100. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, a Nizzában rendezett 25 kilométeres csapatidőfutamon 2013. július 2-án. A szak
Az ausztrál Orica Greenedge csapat tagjai a 100. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, a Nizzában rendezett 25 kilométeres csapatidőfutamon 2013. július 2-án. A szakaszt az Orica nyerte.  (MTI/EPA/Nicolas Bouvy)


hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyémánt Liga: Márton Anita 7. súlylökésben

A magyar sportolónak a harmadik kísérlete sikerült a legjobban, ekkor került 18 méter fölé. Tovább olvasom