Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Cipő emlékére: ezüstöt hozott a Szállj el, kismadár

1995-ös kézilabda világbajnokságon a Szállj el, kismadárt énekelte az ország. Cipőre emlékeztek az ezüstérmes magyar csapat tagjai.

Az 1995-ös női világbajnokság nagy slágere volt a Republic Szállj el, kismadár című száma. Ennek apropóján emlékeznek páran az akkori ezüstcsapatból a hétfőn elhunyt Cipőre, a zenekar énekesére.

Aligha akad olyan ember, akinek az 1995-ös magyar–osztrák rendezésű női világbajnokság kapcsán ne ugorna be a Republic Szállj el, kismadár című száma. Gyakorlatilag ez a dal lett a magyar csapat „himnusza", nem volt olyan edzés, bemelegítés – de szinte még csendes pihenő sem –, ahol ne ez a nóta szólt volna.

„Még a bécsújhelyi döntőn is sikerült a szervezőkkel megbeszélni, hogy ott is felcsendüljön az ismert dallam. Mondanom sem kell, miután a közönség kilencven százalékban magyarokból állt, hatalmas ováció fogadta az addigra már népszerűvé vált slágert" – idézte fel az akkor csapatvezetői funkciót betöltő Vanyus Attila, akit a zenekar frontembere, Bódi „Cipő" László halála apropóján kérdeztünk az emlékeiről.

„Emlékszem, hogy a Hélia szállóban laktunk, egy teljes folyosó volt a mienk, s a lányok az első naptól kezdve folyamatosan ezt a számot játszották. Kétségtelen tény, nagyszerűen lehetett rá bulizni, s láthatóan felpörgette a játékosokat, akik az edzéseken és a meccseken is, mint a »meszes« mentek előre" – folytatta Vanyus Attila, aki – az egyébként elveszített – döntő utáni bankettre is emlékezett.

„Bécsújhelyről hamar elindultunk haza, ahol a győri Zöldfában már vártak bennünket. Azt már nem tudom pontosan, hogyan kerültek oda Cipőék, de egyszer csak megjelentek. Volt öröm, annyi szent, a lányok egyből megrohanták a zenekart, akik rögtönöztek egy minikoncertet is. Természetesen a Szállj el, kismadarat közösen énekelte zenész, játékos, vezető, meghívott vendég" – tette hozzá Vanyus, akinek onnantól kezdve a Republic lett az egyik kedvence.

Cipőt nagy szeretettel fogadták az ezüstérmes csapat tagjai a győri banketten. Fotó: Kisalföld-archívum
Cipőt nagy szeretettel fogadták az ezüstérmes csapat tagjai a győri banketten. Fotó: Kisalföld-archívum


„Nem untam meg a számot, akármennyiszer is hallottam, de a többi slágerüket is hamar megszerettem. Úgy érzem, nagyon jó hatással volt ránk a zene, de mi is sokat adtunk, a Republic népszerűsége hatalmasat nőtt abban az időben, gyakorlatilag ott lett országosan ismert együttes" – mondta végezetül Vanyus Attila.

„Hogy miért ez a szám lett a védjegyünk? – kérdezett vissza Hoffmann Beáta, a válogatott győri kapusa. – Szerettünk volna összeállítani egy kedvenc számokból álló kazettát, amire bemelegítünk, s Köke (Kökény Beatrix – a szerk.) ismerte Cipőt, valamint a zenéjüket, így a Szállj el, kismadár is rákerült a listára. Mi sem hittük azt, hogy ekkora sikere lesz, de aztán már mindenhol ez szólt, akármerre mentünk."

Hoffmann Bea elmondta, nagy meglepetés volt számukra, hogy a banketten a zenekar is megjelent.

„Nem tudtunk róla, egyszer csak beállítottak, s onnan már nem volt kérdés, mi következik. Persze hogy ment a közös éneklés. A szám nagy kedvencem lett, mindig kellemes emlékek jönnek elő, ha meghallom a számot, amit egyébként a gyerekem is kívülről fúj. Sajnos hétfőtől szomorúság is párosul ezekhez az érzésekhez. Nagyon sajnálom Cipőt, akiben azt tiszteltem, hogy nem élt harsány életet, csak a zenével foglalkozott, nem voltak botrányok körülötte. Gyakorlatilag ebben az egy hónapban, amit haláláig a kórházban töltött, többet lehetett megtudni róla, mint az előző két évtized során" – tette hozzá az egykori kiváló hálóőr, aki ma is az irodájában őrzi az együttes által aláírt képet, melyet egy 2005-ös kézilabdagálán kapott.

Olvasóink írták

  • 1. Igazamvan 2013. március 13. 21:36
    „A döntő napjának estéjén Győrben tartottak koncertet a jelenlegi Pattantyúsban.
    Abszolút közvetlen, jó fej banda volt és maradt és maradni fog mindenki emlékében.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Edzőmeccs Gyirmóton

Az NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót FC Győr hétközi edzőmérkőzéssel is készül a szombati… Tovább olvasom