Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Célegyenesben a mezőny

A negyeddöntőnél tart a Bajnokok Ligája. Ma a címvédő Milan lép pályára. Holnap rendezik az angol szuperrangadót.

A negyeddöntők slágere a két londoni csapat, a Chelsea és az Arsenal párharca.
Kedden és szerdán 20.45 órától két-két mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája. Ma Milánóban és Portóban, holnap Londonban és Madridban a negyeddöntő első találkozóira kerül sor.

Milan–Deportivo

A múlt és a jelen alapján is egyértelműen a BL-címvédő milánói vörös-feketék az esélyesek, ráadásul Carlo Ancelotti vezetőedző csapata elképesztően jó formában várja a keddi 90 percet. A kulcsemberek (Cafú, Maldini, Pirlo, Seedorf, Sevcsenko, Kaká) hetek óta bámulatos teljesítményt nyújtanak, s semmi jel nem mutat arra, hogy a Deportivo ellen kellemetlen meglepetés érné őket.

A hazaiaknál csak a világklasszis védő, Nesta sérülése okoz gondot, ő nem is léphet pályára. Rajta kívül a kapus Dida sem teljesen egészséges, hátsérülése miatt egyelőre bizonytalan a szereplése.

A Milannak intő jel lehet, hogy a legjobb 16 között a Deportivo kétszer is 1–0-ra legyőzte a tavalyi döntős Juventust. Javier Irureta vezetőedző együttese három vereség után a hétvégén ismét nyert a bajnokságban, de ettől még nem járnak a fellegekben La Corunában.

Porto–Lyon

A legjobb 16 között a Manchester Unitedet búcsúztató hazaiak újabb sikerre készülnek, s okkal bíznak ebben, hiszen az angolok elleni párharc óta sem romlott a formájuk. A bajnokságban őrzik veretlenségüket, ráadásul mostani ellenfelük nem is nevezhető legyőzhetetlennek.

A Lyon hangulatát és önbizalmát jelentősen növelheti, hogy jobb gólkülönbsége révén átvette a vezetést a pontvadászatban a január elején még tízpontos előnnyel vezető, s szintén BL-negyeddöntős Monacótól.

Chelsea–Arsenal

Az Arsenal hazájában már szinte mindent megnyert, sőt, már egy rekordot is beállított az idén: a Premier League-ben 29 mérkőzés óta nem kaptak még ki, s ilyen bravúros teljesítménnyel korábban csak a Leeds (1973/74) és a Liverpool (1987/88) tudott rajtolni. A kiugró nemzetközi siker azonban még hiányzik Arséne Wenger együttesének dicsőséglistájáról. Igaz ez még akkor is, ha tudjuk, a szigetországban kis túlzással többet ér a FA-kupaelsőség is a BL-elsőségnél.

A két gárda az idei szezonban már találkozott egymással. Mindháromszor 2–1-es Arsenal-siker született. Természetesen ezek után sem lenne meglepetés, ha a Roman Abramovics által pénzelt Chelsea lenne a továbbjutó.

Real Madrid–Monaco

A Real Madrid előnye a spanyol pontvadászatban már csak egy pont, a múlt héten előbb a Király-kupát veszítette el Carlos Quei-roz együttese a Zaragozával szemben, majd szombaton Bilbaóban kapott méretes zakót a királyi gárda. Jó hír, hogy meggyógyult Ronaldo, s pályára léphet a Monaco ellen. Ugyanakkor Raúl szombaton megsérült és bizonytalan a játéka.

A Monaco – mint azt már a Lyonnal kapcsolatban írtuk – nemrég még tíz ponttal vezette a francia bajnokságot. Mára azonban ez az előny elolvadt, a Lyon pontszámban beérte, jobb gólkülönbségének köszönhetően pedig meg is előzte a monacóiakat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schumacher nyerte a Malajziai Nagydíjat

Ha nem is az Ausztrál Nagydíjon tapasztalt fölénnyel, de Michael Schumacher nyerte a Malajziai… Tovább olvasom