Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Célegyenesben a címvédés

A Dunaferr otthonában aratott bravúros győzelemmel megnyílt az út a Graboplast-ETO előtt.

A Dunaferr otthonában aratott bravúros győzelemmel megnyílt az út a Graboplast-ETO előtt, hogy megvédje bajnoki címét. Simona Gogirla állapota szépen javul, Herr Orsolya pedig túl van a térdműtéten.

Azzal, hogy a Graboplast-ETO vasárnap legyőzte a Dunaferr együttesét, Róth Kálmán együttese közel került az aranyérem megszerzéséhez. Ehhez tulajdonképpen „csak" hozni kell a két hazai mérkőzést: holnap a Debrecen, jövő szerdán pedig a Ferencváros ellen. Bár Róth Kálmán úgy fogalmazott: „nem számolgatunk, hanem készülünk a következő feladatra és játszunk", azért az is tény, ha most győznek Görbiczék, a Ferencváros pedig hazai pályán kikap a Dunaferrtől, akkor az utolsó mérkőzéstől függetlenül újra aranyérmes lesz a Graboplast-ETO.

Idegenben is otthon

„Most nem lankadhat a figyelem, mert a rájátszás bebizonyította, nagyon kiegyenlítettek a viszonyok. Egyik mérkőzésen sem lehet biztosra menni, éppen ezért nagyon értékes a vasárnapi győzelmünk, amelyet egyrészt a kondíciónknak, másrészt pedig hideg fejünknek köszönhetünk. Az utolsó öt percben jobb döntéseket hoztunk, mint a rivális. Döntő volt az is, hogy a Dunaferr a második félidőben hosszú oldali cserére kényszerült, s ez is a mi malmunkra hajtotta a vizet. Szólni kell még a szurkolókról, akik ismét fantasztikusak voltak. Szinte végig hazai környezetben éreztük magunkat" – mondta Róth Kálmán.

Gogirla szépen gyógyul

Győrött az öröm mellett azért továbbra is vannak gondok, hiszen Simona Gogirla hetek óta harcképtelen, Herr Orsolya pedig tegnap átesett a térdoperáción.

A román vb-ezüstérmes átlövő visszatérésében sokan kételkednek, ám jelenlegi állapota egyáltalán nem ad okot az aggodalomra. Dr. Szálasi László csapatorvos a következőket mondta: „Egy ilyen sérülés után nem megy egyik napról a másikra a visszatérés. A műtét sikeres volt, a vállműködés normális, Gogirla lövőereje azonban még csak ötvenszázalékos. Hála Leller Katalin gyógytornásznak, a rehabilitáció jó ütemben halad, így minden remény megvan arra, hogy visszatérjen a játékos."

Róth Kálmán ehhez annyit tett hozzá, Gogirla annál sokkal értékesebb játékos, hogy ilyen kiélezett helyzetben kockára tegyék egészségét. Halkan azért annyit megjegyzett, ha az eredmények úgy alakulnak, nem kizárt, hogy még az idei szezonban pár percre lehetőséget kap. „Úgy gondolom, tartozunk neki ezzel a gesztussal, hiszen rendkívüli türelemmel viseli a gyógyulást, s mindent annak rendel alá, hogy ősztől újra teljes értékű játékosként segítse a klubot. Erre egy jó nyári felkészülés garancia lehet."

Speciális csavar a térdben

Hétfőn sikeres műtétet hajtott végre dr. Balogh Péter, a klub másik orvosa a válogatott Herr Orsolyán. Mint ismeretes, az egyik edzésen a kapus térdében elszakadt a keresztszalag, emellett leszakadt a belső holdas porc és egy terhelési porcfelszínsérülést is el kellett látni.
„A fémcsavarok helyett speciális felszívódó csavart alkalmaztunk, melynek előnye, hogy előbb alkalmazható olyan rehabilitációs kezelés, mely a hagyományos módszer mellett csak később lehetne esedékes. Ha minden jól alakul, így talán egy hónappal megrövidülhet a gyógyulás, de így is öt hónappal kell számolni" – mondta a műtétet követően Balogh doktor.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda-karácsony

Első alkalommal rendezi meg a Győri ETO KC az utánpótlás számára karácsonyi ünnepségét. Tovább olvasom