Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Cél a 16 közé jutás

A hétvégén rendezik Franciaországban, Lesgets városában a mountain bike-világbajnokságot. A viadalon Prájczer Péter személyében egy soproni hegyikerekes versenyző is rajthoz áll.
A Heavy Tools versenyzője már a hét elején elutazott a kétnapos, pénteken és szombaton rendezendő viadal helyszínére. Szükség is van az előzetes terepszemlére, hiszen nagy hátrányba kerülhet az, aki „vakon", a versenypálya ismerete nélkül vág neki a versenynek.

Prájczer Péter, aki a Four Cross kategóriában indul, elmondta, igen nehéz, kemény pályát állítottak össze a francia szervezők. A verseny kezdetéig még néhányszor végigrobog a pályán, hogy minél pontosabban emlékezetébe vésse a kanyarokat, ugratókat.

A soproni versenyző érdeklődésünkre elmondta, hogy a világbajnokságon az összes kontinensről lesznek indulók. A Four Crossban összesen mintegy 40 ország közel 150 versenyzője áll majd rajthoz. Ebben a kategóriában egy-egy futamban négyen állnak rajthoz, és minden futamból az első kettő lép tovább a következő körbe, és nem ritka a jobb pozícióért való küzdelemben a test-test, illetve a kerékpár-kerékpár „elleni" ütközés sem.

Prájczer Péter hozzátette, a világ legjobbjait felvonultató mezőnyben elégedett lenne azzal, ha beverekedné magát a legjobb 16 közé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz hónap múlva dönthetnek Annus és Fazekas érméről

A Magyarországon elsősorban emberjogi aktivistaként ismertté vált ügyvédnő, Eva Maria Barki védi az… Tovább olvasom