Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Büntetőkkel nyert a Graboplast-ETO

Alaposan bekezdett a Ferencváros, a hatodik perc közepén 6–0-ás FTC-vezetést mutatott az eredményjelző. Lassan tért csak magához a hazai környezetben játszó Graboplast-ETO, s az első negyedóra végére öt gólt le is dolgozott tetemes hátrányából.
A győri együttes kiélezett, nagy küzdelemben jutott a döntőbe.
Szerencséje is volt ekkor a győri zöld-fehéreknek, hiszen a Fradi zsinórban négyszer is a kapufát találta el. A nagy rohanásban alaposan elfáradtak a hazaiak, s ezt kihasználva ismét meglépett Németh András együttese (24. perc: 8–13). Másodszor is felálltak azonban a padlóról Mehlmannék, így a szünetben már csak kettő volt a Fradi előnye.

A második harminc perc fordított előjellel, de ugyanúgy indult, mint az első. Ezúttal az ETO lőtte a gólokat, melynek következtében a 32. percben előbb egyenlített (15–15), majd hatvan másodperccel később a meccs folyamán először vezetett. Mi több, Rábai góljára három győri válasz érkezett, így most Görbiczék vezettek hárommal. A fordulatoknak azonban ezzel nem volt vége, mert most a Fradi mutatta meg szívósabb oldalát, s tíz perccel a vége előtt egyenlített (23–23). A folytatásban már nem is tudtak dűlőre jutni a csapatok, így jöhettek a hétméteresek.

Kocsik kezdte a párharcot, de a hetest kapufára ejtette. Mehlmann büntetője szintén a felső lécről jött vissza. Pádár és Dokic egyaránt belőtte a maga hétméteresét, Tóth T. lövését viszont védte Sirina. Nitescu magabiztosnak bizonyult, Mravikova viszont fölélőtt. Az i-re a pontot Mörtel tette fel, így a hétmétereseket 3–1-re megnyerő Graboplast-ETO jutott a fináléba.

A másik ágon: Dunaferr–Vác 33–26 (18–17). Mindez azt jelenti, hogy a váci és a ferencvárosi csapat végzett holtversenyben a harmadik helyen, míg a ma 18 órakor kezdődő döntőben a Dunaferr lesz a Graboplast-ETO ellenfele.

A klub ma megkezdi a jegyek árusítását az április 18-i Vag elleni EHF-elődöntőre. A bérletesek saját helyükre szerdáig vásárolhatják meg belépőiket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harminchat éve nem tudják az angolok legyőzni a svédeket

Svédország tovább folytatja remek sorozatát az angolok ellen, szerda este Zlatan Ibrahimovic második… Tovább olvasom