Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Büntetőfeljelentést tesz az ETO

Labdarúgás - Tovább gyűrűzik a Győr és a Haladás közötti vita. Az ETO honlapján Klement Tibor ismertette újra a klub álláspontját a vasiak elleni meccs halasztásáról. A Hali honlapján megjelent fotók, és videófelvételek ügyében rendőrségi feljelentést ígért az ügyvezető igazgató.

Ha az újságíró nem „hisztéria" keltésre használta volna a tömegtájékoztatás eszközét, hanem a döntésről számolt volna be, úgy csütörtökön látogat el hozzánk, s engedély kért - és kapott - volna felvételek készítésére – kommentálta a Haladás honlapján közzétett fotókat, és a nyugat.hu-n látható videófelvételt Klement Tibor, aki szerint nem marad ennyiben az ügy.

– Álláspontom szerint a „besurranók" súlyosan megsértették a magántulajdon védelméről szóló törvényt, ezért holnap büntetőfeljelentést teszünk a rendőrségen.

Az ügyvezető igazgató a verbális vádakkal kapcsolatban is elmondta a véleményét, Czeglédy Csaba alpolgármester nyilatkozatára célozva, aki szerint a Győr csak azért akart halasztani, hogy időt nyerjen az összecsiszolódásra.

– Érthetetlen volt számomra a Szombathely egyik tulajdonosi képviselőjének kirohanása Tarsoly úrral szemben, hiszen a klubok vezetői és játékosai között normális, európai kapcsolat van. Azt, hogy a nyilatkozat túl ment a jó ízlés határán, sajnálom, úgy látszik, ott már elkezdődött a választási kampány.

Érdekes lehet ugyanakkor az az információ, ami a haladasfc.hu-n jelent meg, miszerint Szombathelyen komolyan felvetődött, hogy ezúttal ők halasztanák el a hétvégi, Fehérvár elleni találkozót.

Olvasóink írták

  • 3. CsabaKiraly 2009. március 03. 19:37
    „Heee Riporter !!! A ´verbalis´ magyarul ´szo-beli´. Ne igy fitogtassuk tudasunkat. Ha meg nem tudsz magyarul szolj az olvasoknak, kisegitenek. Es ne gyilkold magyar nyelvunket mert az egy Nemzeti Kincs.”
  • 2. osztógép 2009. február 24. 13:17
    „az egész stadion egy vicc...az eto parkkal együtt...tarsoly szégyelje magát!”
  • 1. Fedayn 2009. február 24. 09:02
    „Ne feljelentést tegyetek,hanem szégyelljétek magatokat,hogy egy ilyen szar stadiont csináltatok,hogy nem lehet benne meccset játszani!Menjetek diósgyőrbe,ott lehet focizni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legendák közé léptek a soproniak

Kosárlabda - Újabb nagy nemzetközi sikert ért el Székely Norbert, az MKB-Euroleasing Sopron női… Tovább olvasom