Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Bundabotrány: pénteken dönthetnek Aczél utódjáról a Haladásnál

A Haladás vezetősége pénteken taggyűlést tart, ahol arról is döntés születhet, hogy a 30 napos előzetes letartóztatásban lévő Aczél Zoltán helyett ki lesz az együttes vezetőedzője.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Haladás Sopron Bank vezetősége pénteken taggyűlést tart, ahol arról is döntés születhet, hogy a 30 napos előzetes letartóztatásban lévő Aczél Zoltán - akivel szemben kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel - helyett ki lesz az együttes vezetőedzője.

"Azt még korai lenne kijelenteni, hogy már pénteken találunk utódot, de természetesen ez lesz a fő témánk" – nyilatkozta hétfőn Tóth Miklós a Haladás ügyvezető igazgatója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. Hozzátette: a csapatnak vezetőedzőre van szüksége, és legkésőbb a téli szünet utáni felkészülés kezdetéig, január 9-ig ki kell derülnie annak, hogy ki ül majd a csapat kispadján.

"Ez nagyon kényes szituáció, még mi sem tudjuk, mi is a pontos jogi helyzet, beszélünk munkaügyi jogászokkal, addig is bízunk abban, hogy lesznek fejlemények. Mi is jogkövető állampolgárok vagyunk, bízunk abban, hogy minél hamarabb kiderül az igazság, ez lenne mindenki számára a leginkább megnyugtató" - mondta Tóth Miklós.

"Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, Aczél Zoltánt is – tette hozzá az ügyvezető, aki elmondta, hogy Aczéllal nem tudják tartani a kapcsolatot, de ügyvédjével és feleségével beszéltek. A klubelnök azt mondta, az ügyészség az edző biztos jelenlétével indokolta, hogy miért a Videoton elleni Magyar Kupa-meccs után, a stadionból vitték el bilincsben a szakvezetőt.

Olvasóink írták

  • 2. jóhatudod 2011. december 06. 08:07
    „Eto-nak is új edzője lessz?????”
  • 1. fifi111 2011. december 06. 07:12
    „Pinternek nincs csapata...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bayern: Schweinsteiger még idén visszatérhet

Nagy valószínűséggel a december 16-i, Köln elleni bajnoki mérkőzésen visszatér a Bayern Münchenbe… Tovább olvasom