Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Búcsúzott a megyei futballszövetség

Társadalmi aktívái tiszteletére tartott – valószínű ebben a formában utoljára – évzárót a győri Famulus Hotelben a megyei futballszövetség.
Az összejövetelen elsőként a testület elnöke, Horváth Cs. Attila értékelt. Az elmúlt tizenkét esztendőt összefoglalva azt mondta: a testület a kötelező dolgokon túl – minden évben közel ötezer mérkőzést kellett levezényelni – arra törekedett, hogy adjon valami pluszt is a megye klubjainak. Így kaptak az egyesületek többek közt kapuhálókat, labdákat, mezgarnitúrákat, orvosi felszereléseket, laptopokat, s mindez nem jöhetett volna létre az elnökség, a bizottságok, az apparátus, a támogatók és a társadalmi aktívák nélkül, amiért köszönet jár. A jövőt illetően még akadnak kérdőjelek – januártól megszűnnek a megyei szövetségek –, az MLSZ egységesítés, gazdálkodás mellett igazgatókat nevez ki a régiók élére.

A testület egyik örökös elnökségi tagja, az olimpiai bajnok labdarúgó, Keglovich László hozzászólásában azt hangsúlyozta, az országban kevés helyen volt ennyire pontos, jó a testületek munkavégzése. Nem véletlen, hogy amerre járt, mindenhol kiemelték a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség tevékenységét.

Kovács István korábbi megyei sportigazgató felelevenítette a tizenkét évvel ezelőtti elnökválasztást, ahogy elmondta, fenntartással fogadták az akkori harmincon alig túli elnököt, aki aztán bebizonyította, hogy érdemes volt bizalmat szavazni neki. Horváth Cs. Attila büszke lehet arra, hogy a megyék között a legelső helyre vezényelte a régió szövetségét, s hogy a futballért tenni akaró vezetést tudott összekovácsolni.
Az ünnepségen a játékvezetői bizottság elnöke, Dubraviczky Attila és a gazdasági bizottság irányítója, Kószás Béla különdíjakat vehettek át, de jutalmazták a jogi és a sajtóreferenst, valamint az aktívákat is. A kerek évforduló alkalmából köszöntötték a hatvanesztendős Tuba Pált, Káró Ferencet és Kocsis Imrét, illetve a nyocvanöt esztendős Gremola Ferencet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda: az elitben maradás a tét

Nem érte el célját, nem jutott a legjobb nyolc közé a magyar női válogatott az Európa-bajnokságon.… Tovább olvasom