Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

BSE-Esma- Ventwest Foton 80-60

A fővárosiak próbálták a soproniak feje fölött lejátszani a meccset, a meccsen tartották is előnyüket. 
A jelentős magassági fölényben lévő BSE, hogy a center nélküli Foton játékosainak relatíve nagyobb mozgékonysága, gyorsasága ne érvényesülhessen, végig zónázott. Ez ellen az első negyedben remekül dobták a triplákat a soproniak. Az első negyedben hat triplát és egy duplát „szórva" Horváth Adrienn vezérletével tartotta a lépést ellenfelével a Foton. A soproniak a második negyed elején megközelítették a támadásban egyértelműen a centerjátékot erőltető, óriási magassági fölényben játszó BSE-t.

A fővárosiak próbálták – kis túlzással – a soproniak feje fölött lejátszani a meccset, s Perovic vezérletével tartották pár pontos előnyüket.
A soproniak ellenállása a harmadik negyedben tört meg. A BSE-nél ekkor villant meg a hétközi Európa-kupa-meccsen káprázatos dobóteljesítményt nyújtó Holland-Corn. Neki most ugyan nem ment annyira a játék, ám azért hozzátette a magáét, a fáradó soproniak dobásai viszont rendre leperdültek a gyűrűről.

A Foton becsületére legyen mondva, nem tört meg, s megnyerte a zárószakaszt, de összességében érvényesült a papírforma, s a BSE biztos győzelmet aratott.

Szilaski Tamás:

– Megint csak azt tudom mondani, mint a hétközi kupameccs után: center nélkül nem lehet ezt a játékot eredményesen játszani!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bernie Ecclestone rendezné a Brit Nagydíjat

Miután egyezségre jutott a csapatokkal Bernie Ecclestone rendezné jövőre Brit Nagydíjat a… Tovább olvasom