Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

Brno után, Krasznai-kupa előtt

Múlt héten kétszer játszott és kapott ki a csehországi Brnóban az Euroliga-induló hazaiaktól a Magyar Kupa-győztes Uniqa-Euroleasing Sopron női csapata.
A szerdán kezdődő női Krasznai-kupán Székely Norbert tanítványai visszavághatnak a cseh csapatnak.

A cél persze nem elsősorban ez, hanem az időben jóval távolabbi, október második felében kezdődő Euroliga-sorozat első, a francia Arras elleni összecsapásának megnyerése. Addig még több mint egy hónap van.

A múlt heti csehországi vereségek magyarázata elsősorban az, hogy sebességben, frissességben a Brno felülmúlta a soproni csapatot. A soproni szakvezető reméli, a múlt héten látottakhoz képest előrelép csapata. A nyáron igen jelentős volt a játékosmozgás a soproni ötözőben, alapemberek távoztak és meghatározónak szánt játékosok érkeztek, azaz gyakorlatilag új csapatot kell építenie a soproni szakmai stábnak.
Kisebb gondot okoz, hogy egy igen fontos „láncszem", az amerikai Shenise Johnson csak később csatlakozik a szerkezetében is átalakuló együtteshez. A Krasznai-kupán a soproni szakvezetés a magyar szinten jó csapatnak számító ZTE NKK, valamint a Brno elleni összecsapásokon lemérheti, jelen pillanatban hol is tart a csapatépítés.

A soproniak ma 18 órakor a Brno, pénteken ugyancsak 18-kor a ZTE ellen lépnek pályára. Csütörtök délelőtt 11-kor a zalaiak és a csehek csapnak össze.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Remeklő graboplastosok

Remekül szerepeltek a győri Graboplast VSE versenyzői a 15–17 évesek nemzetközi versenyén, a… Tovább olvasom