Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Brno után irány Krakkó

Kosárlabda - Csehországban is folytatódott a soproni kosaras lányok páratlan bravúrsorozata. Az MKB a lengyel Wisla Krakkow csapatával játszik a nyolcaddöntőben.
Bizonyára bolondnak nézték volna a kosarasévad előtt, ha valaki azt mondja: a megfiatalított MKB Euroleasing Sopron oda-vissza megveri az Euroliga tavalyi döntősét, a Gambrinus Brnót, és az egymás elleni összesítésben jobb lesz a CSZKA Moszkvánál. Nos, Székely Norbert együttese képes volt efféle „bolondságra", szerdán Brnóban hajtott végre újabb bravúrt.

Bő egy hét alatt Honti Katáék begyűjtötték idegenben a Pécs, majd Sopronban a CSZKA, végül cseh földön a Gambrinus skalpját.

Tették ezt úgy, hogy az első két mérkőzésen igazi, vérbeli irányító nélkül tudott diadalmaskodni a soproni együttes. Ezzel kapcsolatban azt mondta a soproni gárda edzője: „Ez egy, esetleg két meccsen működhet, hosszabb távon azonban nem valószínű. Szerencsére a Pécs és a CSZKA ellen összejött, de most Brnóban nem hiszem, hogy tudtunk volna nyerni, ha nincs Kathleen MacLeod."

Nos, ő volt és bár nem kezdett, azért fontos láncszeme volt a brnói bravúrt mintegy száz-százötven soproni szurkoló előtt kivívó együttesnek. Mint ahogy mindenki. Ahogy a szakvezető fogalmazott, nem volt gyenge pont a csapatban. Persze az Euroliga döntősének otthonában máshogy nem is lehet nyerni.

„Mindenki tudta a feladatát, tette a dolgát és a meccs minden szakaszában volt, aki húzni tudta a csapatot. Az elején Honti Kata remekelt, Horváth Zsuzsi nagyon küzdött védekezésben. Amber Holtnak nem ment a dobás, másban igyekezett hasznossá tenni magát, dupla-duplát ért el tizenegy pontjával s tíz lepattanójával. Jelena Milovanovics ismét bizonyította kivételes versenyzői adottságait a végjátékban dobott tripláival, Horti Dóra pedig mind a tíz büntetőjét bedobta."

A szakvezető hozzátette: lehet itt méltatni azt, hogy egyénileg ki mit tett hozzá a sikerhez, azonban a legfontosabb, hogy a győzelmet, az újabb bravúrt egy nagyon egységes csapat harcolta ki. Azzal nyert a Sopron Brnóban, hogy a csapatjátékát rá tudta erőltetni az ellenfélre, mert ha az egyéni képességek domináltak volna, akkor mind a CSZKA, mind a Brno megverte volna az MKB Euroleasing csapatát.

A soproniak az Euroliga folytatásában a pályaelőnyt élvezve a lengyel Wisla Krakkó ellen játszanak. A tét Európa legjobb nyolc csapata közé jutás lesz.

Az Euroliga nyolcaddöntőinek párosítása (elöl a pályaelőnyt élvező csapatok):

Bourges (francia)–Brno (cseh), Umana Reyer Venezia (olasz)–MiZo Pécs 2010, Halcon Avenida (spanyol)– CSZKA Moszkva (orosz), MKB Euroleasing Sopron–Wisla Krakkow (lengyel), UMMC Jekatyerinburg (orosz)–TEO Vilnius (litván), Szpartak Moszkva (orosz)–USK Praha (cseh), Ros Casares (spanyol)–Broker Kosice (szlovák), Fenerbahce (török)–Lotos Gdynia (lengyel).

A játéknapok: 2009. január 27., január 30. és ha szükséges, február 4.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csak a húszéveseké a világ

Atlétika - Földingné Nagy Judit sikeres esztendőt zár, többek között ismét maratoni magyar… Tovább olvasom