Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Brazil és argentin labdrúgók népvándorlása

A brazil és az argentin labdarúgók iránt mindig is nagy volt az érdeklődés, s ez 2004-ben sem változott. Ennek alátámasztására érdemes két számadatot kiemelni: idén 844 brazil játékos hagyta el hazáját, míg az argentin futballisták az elmúlt tíz évben összesen 700 millió dollárért költöztek új országba.
E két futballnagyhatalom számolatlanul termeli a tehetségeket, akik igen hamar eligazolnak külföldre a jobb kereseti lehetőségek miatt. A brazilok kedvenc állomása Portugália, hiszen ott ugyanazt a nyelvet beszélik, mint hazájukban. Idén - az EFE spanyol hírügynökség összeállítása szerint - 118-an tették át székhelyüket a dél-európai országba. Manapság a magas fizetések miatt sokan Japánba vagy a Koreai Köztársaságba szerződnek, így a befogadók között a két távol-keleti ország álla a második és harmadik helyen. Érdekesség, hogy 2004-ben összesen 77 országba írt alá brazil futballista, köztük például Grúziába vagy Máltára.

Érdemes még megjegyezni, hogy ugyan a 844 hatalmas számnak tűnik e tekintetben, de ez csökkenést jelent, mivel tavaly 852-en hagyták el Brazíliát.

Áttérve az argentinokra kijelenthető, hogy a Boca Juniors és a River Plate számít igazi "aranybányának", hiszen tíz év alatt előbbi több mint 150 millió dollárral gazdagodott játékos eladásból, míg utóbbi a 200 milliós határt is átlépte.

A legnagyobb átigazolási összegnek - legalábbis amit argentin klub kapott - a Javier Savioláért kifizetett 25,85 millió dollár volt, ezt az FC Barcelona utalta át a River Plate-nek. A Nyúl becenévre hallgató futballista viszont nem teljesen váltotta be a hozzáfűzött reményeket, s azóta jóval kevesebb összegért az AS Monacóhoz került. A valaha volt egyik legjobb futballistának tartott Diego Maradona 1982-ben még csak 9,6 millióért került szintén a katalán klubhoz.

A külföldre távozó argentinok egynegyede Spanyolországba igazol. A további sorrend pedig Mexikó (15 százalék), Olaszország (12,5) és Franciaország (7,5).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB Euroleasing Sopron: lehet jobb

Egy éve a dobogó alsó fokáért harcolt, most stabilan a második helyen áll az MKB Euroleasing Sopron.… Tovább olvasom