Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

BoxingOne: kevés hiányzott a győri bravúrhoz

Döntetlent játszott Aradon a győri Gladiátor a közép-európai csapatbajnoki sorozatban, ezzel továbbra is veretlen és első helyen áll a csoportjában.
A romániai Varfurilében folytatódott a BoxingOne Championship – közép-európai amatőr csapatbajnoki sorozat, ahol a Silva Lazar Arad a győri Gladiátort fogadta több mint ezer szurkoló előtt.

A mérkőzés visszavágó volt, hiszen a B1 liga A csoportjában szűk egy hónapja egyszer már megküzdöttek a csapatok, ám Győrben nem hirdettek győztest, ugyanis a végeredmény 7–7-es döntetlen lett.

A romániai találkozón 57 kg-ban az egykori kick-bokszos pécsi Kiss Gábor kapott lehetőséget Nagy Zoltántól, a győriek csapatvezetőjétől. A magyar bunyós akaratával nem volt gond, de most még nem tudta megoldani a feladatot, és sima vereséget szenvedett (2:0).

Az igen megbízható Rácz Sándor 60 kg-ban újra bizonyította klasszisát, mindhárom menetben simán verte ellenfelét, akire a meccs végén, egy testütés után rá is számolt a ringbíró (2:2).

Másodszor sem bírt egymással a győri és az aradi csapat.
Másodszor sem bírt egymással a győri és az aradi csapat.


Érdekes volt, hogy a helyi közönség a 64 kg-osok mérkőzésén a magyar színekben ringbe lépő ökölvívót támogatta. Ez nem véletlen, hiszen a Gladiátor alapembere, Gheorghe Nyeki innen származik, aki ráadásul meg is hálálta a bizalmat. Ciprian Ripanu nem tudott ellenállni Nyeki lendületének, így a magyar csapat átvette a vezetést (2:4). Gheorghe Popescu és Zámbó Dániel 69 kg-ban óriásit küzdött, de a látványos mérkőzésen hazai siker született – megérdemelten, ugyanis a román bokszoló minden menetben, ha nem is sokkal, de jobb volt (4:4).
Szabó László 75 kg-ban iskolaboksszal nyerte a mérkőzését, mindhárom menetet tisztán megnyerte, így a győztes személye ebben a súlyban nem volt kérdéses (4:6).

„Kicsit talán könnyebben is megoldhattam volna a dolgot, de élveztem a bokszot, és végül simán nyertem" – mondta Szabó a küzdelmet követően.

A 81 kg-os súlycsoportban egy kemény, dulakodós mérkőzésen vett részt Ruben Stoia és Portéka Tibor. A találkozó forgatókönyve nagyban hasonlított a győri meccsükhöz. A román bokszoló ismét bekezdett, míg Portéka lassan pörgött fel, de a második körben már jobbnak tűnt, majd az utolsó három percben szépen kibokszolta fáradó riválisát. A meccset a pontozók döntetlenre hozták ki (5:7).

Nehézsúlyban Gananau Petrisor és Mezőfi Richárd ismét megküzdött egymással. A magyar bunyósnak jobban ment, mint az első mérkőzésen, ám Nagy Zoltán, látva a két ökölvívó közti különbséget, nem engedte ki tanítványát az utolsó körre (7:7).

A végeredmény tehát ismét döntetlen lett, ami egyet jelent azzal, hogy a győri Gladiátor továbbra is veretlen az idei kiírásban, s újra vezeti az A jelű kvartettet.

A BoxingOne Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ők bírják a tempót: a világ legszexibb sportolónői-fotókkal!

Sokszor szavazták már meg itt-ott a világ legszexisebb sportolónőit. Kicsit talán már unalmasak is… Tovább olvasom