Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Botrányos közjáték a gálán

A kézilabda ünnepének indult, de összetűzésbe kerültek a győri drukkerek és az ETO labdarúgói.

A jelen és a múlt sztárjai jöttek össze azon a kézilabdagálán, melyet péntek este rendeztek a Magvassy-sportcsarnokban. A decemberi női Európa-bajnokságra készülődés jegyében egész napos programot zárt le a Graboplast-ETO mérkőzése a férficsapat egykori sztárjaival.

A kétszer 25 perces mérkőzésen a bajnokságban második női gárdát a többek között Iváncsik Mihállyal, Tóth Lászlóval, Csicsai Ottóval, vagy a klub jelenlegi szakosztályvezetőjével, Kiss Lajossal felálló férfiegyüttes igyekezett megszorítani. A mérkőzés „tétjére" jellemző, hogy többen – így Tóth László és Mehlmann Ibolya – hol egyik, hol másik gárdában tűnt fel. Az egyenlő erők küzdelmét a végeredmény is jól mutatja: a vége ugyanis 27–27-es döntetlen lett.

A Petőfi rádió szervezte egész napos program része volt a „Boldog büntető" elnevezésű játék, ahol olyanok is kipróbálták magukat a hetesdobásokban, mint Bakóné Schuch Éva, az 1965-ben világbajnokságot nyert csapat tagja, vagy Duck Zoltán, az ETO egykori játékosa, a csapat jelenlegi technikai vezetője, továbbá a Győri ETO FC labdarúgócsapatának pár tagja. A futballisták jelenléte azonban nem várt atrocitásba torkollott.

A győri K. András telefonon hívta szerkesztőségünket. Elmondása szerint az esti kézilabdagálán megütötte a Győri ETO FC egyik labdarúgója.
„ Heccelődésnek indult az egész, s nem gondoltam volna, hogy idáig fajulhat a dolog" – kezdte a vezetéknevét nem vállaló szurkoló. – „A szünetben hetesdobáshoz készülődtek a focicsapat tagjai. Az egyik játékosnak poénból bekiabáltam, hogy tűrje el a haját, mert nem látja a kaput. Először úgy tűnt, értékeli a humort, mert puszit dobott felém, amire én azt válaszoltam: elismerem a másságot. Később tudtam csak meg, mivel én inkább kézilabdameccsekre járok, hogy Vincze Gábor volt az illető. A szünet után odajött hozzám és dulakodni kezdett, kilökte a poharat a kezemből. Ezután átugrottam a korláton, mire ököllel az arcomba vágott. Elismerem, én is hibás vagyok, hogy így alakultak az események, de szerintem egy sportoló semmiképp nem mehet el odáig, hogy megüssön egy szurkolót."

Természetesen megkerestük Vincze Gábort, mondja el, szerinte mi történt a gála szünetében. A középpályás közölte, nincs szándékában az ügyről nyilatkozni, nincs szüksége magyarázkodásra. Mindenesetre annyit sikerült megtudnunk, hogy véleménye szerint az őt durván szidalmazó szurkoló kezdte a verekedést, megrúgta, és ő csupán megvédte magát.
Vanyus Attila, a Győri ETO KC elnöke szerint a botránynak nem volt helye az eseményen: „A labdarúgók az első szóra elfogadták a meghívást, benne voltak a játékban, a sportág népszerűsítésében. Nem tudom, pontosan mi történt, de kár, hogy ilyen mellékzöngéi voltak a kézilabda ünnepének."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forma-1-es autóra cserélné kerékpárját Lance Armstrong

A hatszoros Tour de France-győztes Lance Armstrong egy teszt erejéig Forma-1-es autóra cserélné… Tovább olvasom