Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Botrány a Fradi-pálya körül: a vagyonkezelő feljelentést tesz

Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és bűnpártolás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Tátrai Miklós a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban.
Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és bűnpártolás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban.

Tátrai a csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy az esemény után átsétál a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épületébe, s megteszi a feljelentést, amelyet Keresztes Imre főügyésznek címzett.

Az ügy előzménye: december 23-án derült ki - a Magyar Közlönyből -, hogy az állam ötmilliárd forintért visszavásárolja december 31-ig az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től. Az angol üzletember 2008 áprilisában vette meg a Fradi-pályát, ekkor írta alá a befektetői szerződést a hat plusz két hektáros ingatlan tulajdonjogának értékesítéséről az MNV, a Ferencváros, a létesítményt üzemeltető Sportfólió Kht. és az angol befektető, a Real Esplanade.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Voronyin a Szovjetunió legjobbja

Az ukrán Andrej Voronyint választották a tavalyi év labdarúgójává a néhai Szovjetunió területéről. … Tovább olvasom