Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Borkai Zsolt az olimpiáról: Eljött a mi időnk

"Az olimpiarendezésről, illetve a pályázásról alapos előkészítés után felelős döntést kell hozni" - nyilatkozta Borkai Zsolt.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint felelősen kell eljárni Budapest és Magyarország olimpiai pályázatával kapcsolatban, ez pedig akkor lehetséges, ha a megvalósíthatósági tanulmány megmutatja a realitásokat, és társadalmi párbeszédre is sor kerül.

A sportvezető erről a Nemzeti Sport vasárnapi számában megjelent interjújában beszélt azután, hogy a MOB közgyűlése pénteken elfogadta az olimpiai bizottság és a Borkai Zsolt által felkért sport-, és gazdasági szakemberekből álló Olimpiai Védnöki Testület közös, az olimpiai pályázat előkészítésére irányuló határozati javaslatát. A MOB elnöke azt mondta, a szavazáson egyértelmű igenre számított, ugyanakkor jelezte, az olimpia nemcsak sportesemény, hanem gazdasági és társadalmi kérdés is.

"Mi a társadalmi felelősségünk tudatában, egész ország iránti felelősségérzettel tesszük meg javaslatainkat. Az olimpiarendezésről, illetve a pályázásról alapos előkészítés után felelős döntést kell hozni" - nyilatkozta Borkai, s hozzátette, ehhez van szükség a megvalósíthatósági tanulmányra és a társadalmi párbeszédre, mert mint mondta, "jó döntést így hozhat Magyarország, ez a meggyőződésünk." A MOB-elnök szerint csak akkor szabad pályázni, ha az gazdaságilag racionális, előnyös, és garantálható a társadalmi konszenzus. "Ha bármelyik feltétel nincs meg, tilos pályázni" - jelentette ki Borkai Zsolt, s felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalmi párbeszéd közös megszervezésére felkérték "az Akadémiát, az Iparkamarát, a gyáriparosokat, a vállalkozók szervezetét, mindenkit, aki érdemben hozzá tud tenni a gondolathoz."

A tornászként olimpiai bajnok sportvezető azt mondta, elvben előfordulhat, hogy Magyarország mégsem pályázik a 2024-es játékok megrendezésére, de szerinte "egyetlen küzdelembe sem szabad a vereség esélyét latolgatva belevágni." A MOB elnöke kitért a 2002-ben elkészült megvalósíthatósági tanulmányra, amely néhány kritikus feltétel teljesülése esetén reálisnak tartotta a budapesti olimpia gondolatát. "Az azóta eltelt 13 évben számos feltétel teljesült, elég, ha a megvalósult beruházásokra gondolunk" - mondta Borkai, s hozzátette, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elfogadott Agenda 2020 reformcsomag jelentősen könnyített a feltételeken.

"A NOB úgy döntött, olcsóbb, megtérülő játékokat akar 2020 után. A gazdaságos olimpia forradalmi változás, Magyarországnak pedig történelmi esély. Az időzítés mindig fontos, most nem alaptalanul gondolhatjuk, eljött a mi időnk." A MOB-elnök szerint a hivatalos pályázók közé bekerülés szempontjából döntő lehet, hogy az egyes városok rendezési terve mennyiben felel meg a gazdaságos olimpia koncepciójának. "Ez a mi esélyünk. Ami eddig hátrányt jelentett, azt most a javunkra fordíthatjuk" - mondta. Borkai Zsolt kiemelte, hogy a NOB reformja csökkenti a rendezés költségét, lehetővé teszi a helyszínek szétterítését, a több-országos rendezést, elsőbbségben részesíti a fenntarthatóságot és az ideiglenes létesítményeket, ezért egy Budapest nagyságrendű város előnyt évezhet majd a kiválasztásnál.

A magyarországi olimpia társadalmi támogatottságával kapcsolatban a MOB elnöke úgy vélekedett: "Ez fontos kérdés, és az előttünk álló hónapok feladata, hogy választ kapjunk rá." Hozzátette, tapasztalata szerint a magyar emberek szeretik a sportot, de most ennél többről van szó, ezért is kezdeményezik a társadalmi párbeszédet. Borkai Zsolt a Budapest mellett szóló érvek felsorolásakor megemlítette az elmúlt években, számos sportágban megrendezett "minden szempontból sikeres" magyarországi világversenyeket. "Külön kiemeljük a sportlétesítményeket, a kitűnő közlekedést, az európai összehasonlításban is kiváló közbiztonságot, a terrorveszély hiányát" - tette hozzá, s azt mondta, érvelni lehet azzal is, hogy Közép-Európában még nem rendeztek nyári játékokat, ennek itt lenne az ideje. "Az egyik adunk pedig a magyarok eredményei az olimpián. A tíz legeredményesebb nemzet közül egyedül mi nem rendezhettünk még olimpiát."

A MOB elnök szerint "ha jól csináljuk", az olimpia segítheti az ország felemelkedését, fejlődését, növekedni tud a gazdaság, munkahelyek jönnek létre, megépülnek utak, hidak, vasúti pályák. "Mi most azt javasoljuk: ne rettenjünk meg. Csak az a verseny nyerhető meg, amelyen elindulunk" - mondta Borkai Zsolt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alpesisí-vb: Svájci siker férfi lesiklásban

A svájci győztes 24 századmásodperccel előzte meg az amerikai Travis Ganongot a 2740 méter hosszú… Tovább olvasom