Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Borítékolható utolsó hely, de...

A SEAT Foton Győr vezetőedzője, Gálos László által irányított női U20-as válogatott az utolsó helyen zárta a bulgáriai Európa-bajnokságot. A szakember szerint előre borítékolni lehetett az eredményt és a sportdiplomáciánk is szörnyű volt.
Az elmúlt hétvégén ért véget a Bulgáriában rendezett női U20-as Európa-bajnokság. A kontinens legjobb csapata a spanyol válogatott lett, miután a hispánok  75–60-ra legyőzték a szerbeket a fináléban. A tornán a magyar együttes is részt vett, ám  honfitársainknak nem sok okuk volt az  örömre. A SEAT Foton Győr vezetőedzője, Gálos László által irányított alakulat ugyanis az utolsó helyen végzett a 16 gárdát felvonultató mezőnyben, így kiesett a „B" osztályba. Az együttes a későbbi ezüstérmes Szerbiától, Belgiumtól, Fehéroroszországtól, Izraeltől, Ukrajnától és Csehországtól is vereséget szenvedett.

Kiütközött a rutintalanság

„A magyar korosztályos C válogatottnak kellett felvennie a versenyt az ellenfelek A gárdái ellen, így előre borítékolni lehetett a csapat végső helyezését. Rövid volt a felkészülés is, ám amit ennyi idő alatt tudtunk, azt elvégeztük. A lányok minden tőlük telhetőt megtettek, ám a fontos mérkőzéseken kiütközött a rutintalanságuk és a győzelmi kényszert sem tudták elviselni. Többen közülük először voltak ilyen jellegű tornán, így szembesülhettek azzal, hogy a riválisokhoz képest mennyivel kevesebbet tudnak erről a játékról. Még a klubcsapatukban sem meghatározó, hanem kiegészítő emberek. Ennek ellenére sikerült jól feldolgozniuk a kudarcokat, sportemberhez méltó módon viselkedtek, így ilyen szempontból elismerést érdemelnek. Minden csapatban a legjobbak szerepeltek, a szerbeknél például az U18-as válogatott meghatározó kosarasai csatlakoztak az idősebbekhez. Nálunk pedig csak Vincze Viktória volt az egyetlen, aki dicséretes módon visszajátszott az U21-es válogatottból, a többiek abban a csapatban szerepeltek.
Erre nem tudtunk értelmes magyarázatot adni. Pozitívum, hogy jó meccset játszottunk a későbbi ezüstérmes szerbekkel és a szintén remek játékerőt képviselő belgákkal is. A fehéroroszokat és az ukránokat viszont meg kellett volna verni" – mondta Gálos László, aki szerint a sportdiplomáciánk is szörnyű volt a kontinensviadalon.

Koncepciót kell váltani

„A szerbek elleni találkozónkon például fehérorosz játékvezető bíráskodott, amit senki sem értett, lévén, hogy a fehéroroszokkal voltunk egy csoportban. A hazai szövetségtől semmilyen segítséget nem kaptunk, teljesen magunkra hagytak bennünket Bulgáriában. Mezünk és bemelegítőpólónk például nem lett volna, ha Fűzy András, a győri klub általános igazgatója nem csináltat. Ez is egy adalék a szereplésünkhöz és hozzátartozik az igazsághoz. Nem kevés keserűség van bennem, de legjobban a gyerekeket sajnálom, hogy képletesen szólva a vágóhídra küldtük őket. Bízom azért benne, hogy ketten-hárman közülük az élvonalban is feltűnnek. Kiesett az U18-as csapat is, így minden bizonnyal koncepciót kellene váltani és más módon kezelni az utánpótlás-nevelést" – fejezte be Gálos László.

Kovács Balázs
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyet még nem látott az FC Sopron új edzője

Détári Lajos fiai nyugodtan, a középpályán pontos passzokkal járatva a labdát kezdték a mérkőzést, ám hamar emberhátrányba kerültek. Ezután Ködöböcz került a védelem bal oldalára, Birtalan pedig visszahúzódott a középpályára, Sira maradt egyedül támadó. Tovább olvasom