Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Böőr Zoltán vezérletével ismét győri győzelem

Labdarúgás - A találkozó előtt néhány perccel meglehetősen lehangoló látványt nyújtott a lelátó. Az üresen ásítozó széksorok mellett csupán az jelentett némi felüdülést, hogy sok szurkoló érkezett Győrből és ők – dicséretes módon – igyekeztek némi futballhangulatot varázsolni a Tatabánya ideiglenes otthonául szolgáló BVSC-stadionba.
Az első félidőben látottak alapján teljesen megérdemeltnek tűnt az egygólos győri vezetés. A vendégek játszottak mezőnyfölényben, a Tatabánya tulajdonképpen csak egy szabadrúgással veszélyeztette Szasa Sztevanovic kapuját. Még könnyebb lett volna a Rába-partiak dolga, ha az első félidő utolsó perceiben Bojan Brnovic értékesíti százszázalékos ziccerét.

A szünetben Egervári Sándor cserére szánta el magát és Pákolicz Dávid helyett Böőr Zoltánt küldte a pályára. A húzás bejött, a korábbi válogatott középpályás ugyanis – két remek találattal – gyakorlatilag hat perc leforgása alatt eldöntötte a három pont sorsát. A győri szurkolók egyébként már a kezdő sípszó előtt éltették Böőrt. Nem hiába, a futballista kiváló teljesítménnyel hálálta meg a drukkerek megelőlegezett bizalmát.

Böőr Zoltán tavaszi mérlege: három meccs, három gól.

Az ETO megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és újabb győzelmüknek köszönhetően a győriek már a tabella harmadik helyén állnak, egyben tovább folytatják veretlenségi sorozatukat, ugyanis immár 16 meccsnél járnak.

Octavio Zambrano: – Nem tetszett, amit az első félidőben láttam. A játékosaim nem azt csinálták, amit kértem tőlük, egy jó csapat ellen szervezetlenül védekeztünk. Nem adjuk fel, a hárompontos rendszerben bármi megtörténhet.

Egervári Sándor: – A Tatabánya nehézzé tette számunkra a mérkőzést, de a második félidőben már nemcsak a helyzetek kialakításában jeleskedtünk, hanem góljainkkal magabiztossá tettük a győzelmünket. Nagyon köszönjük a minket nagy számban elkísérő szurkolóink segítségét.

Böőr Zoltán két góljával a mezőny legjobbjának bizonyult: – Kicsit döcögősen kezdtük a mérkőzést, ezt részben a rossz minőségű pályának tulajdonítom. A szünetben arra kért a mester, hogy próbáljam minél többször helyzetbe hozni a társaimat és én is igyekezzek gólhelyzeteket kialakítani. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét gólom előtt remek átadást kaptam, ezekre is szükség volt ahhoz, hogy a kapuba találjak.

A sérülésem után nagyon mélyről jöttem fel, volt olyan időszak, amikor komolyan foglalkoztatott, hogy abbahagyom a labdarúgást. Szerencsére akkor sokan mellém álltak és biztattak. Nagyon boldog vagyok.

Bojan Brnovic: – Úgy készültünk a mérkőzésre, hogy tudtuk, mindig a kötelező győzelmek a legnehezebbek. A gyep nagyon rossz minőségű volt, szerencsére azonban jó mentális állapotban léptünk pályára, és fontos volt az is, hogy viszonylag korán lőttük az első gólt. Örülök, hogy sikerült gólt szereznem és gólpasszt is adnom.

Dudás Ádám: – Jól éreztem magam a hátvédsorban. Kényszerű megoldás volt ez, hiszen Nikolov Balázs sérülése miatt ezúttal nem szerepelhetett. Szerintem megoldottam azokat a feladatokat, amelyeket rám bízott a mester. Úgy gondolom, hogy magabiztos győzelmet arattunk.

90 perc krónikája
21. p: Egy bedobást követően Tokody elé került a labda, aki Brnovichoz passzolt és a csatár 4 méterről laposan a rövid alsó sarokba lőtt. 0–1.
24. p:
Megyesi végzett el szabadrúgást 17 méterről. A bal felső sarok felé tartó lövését Sztevanovic bravúrral szögletre ütötte.
40. p: Egy cselt követően Tokody passzolt a bal oldalon felfutó Völgyihez, akinek beadása után Brnovichoz került a labda, ám a támadó 6 méterről a bal oldali kapufát találta el. Óriási helyzet volt.
54. p: Brnovic kiugratása után Böőr 15 méterről lőtt laposan a kapu közepébe. 0–2.
60. p:
Formás győri akciót követően Völgyi adta be a labdát bal oldalról, Tokody mellel lekészítette azt Böőrnek és a középpályás 15 méterről a hosszú felső sarokba bombázott. 0–3.
72. p: Megyesi bal oldali szöglete után Béres fejelt 8 méterről a bal alsó sarokba. 1–3.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tata-Győrhő-ETO 28–34

Tata-Győrhő-ETO 28–34 (11–19) Tatabánya, Budapest Bank férfi kézilabda-liga, 300 néző.… Tovább olvasom