Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Böőr Zoltán az ETO-ban

21-szeres válogatott Böőr Zoltán is Győrben folytatja pályafutását. Egy grúz próbajátékos a hét közepén érkezhet a csapathoz.

Ahogy azt sejteni lehetett, a Debrecen középpályása, Böőr Zoltán Győrött folytatja pályafutását. A 28 éves futballista ügyében a két klub a napokban egyezett meg.

A magyar játékos a montenegrói nemzetiségű Bojan Brnoviccsal együtt ma érkezik a Rába-parti városba. Szerdán a győri klubnál sajtótájékoztatón mutatják be a futballistákat. Ezt Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezető igazgatója mondta el érdeklődésünkre.
Úgy tudjuk, ahogy Brnovic- csal, úgy Böőrrel is négy és fél évre szóló szerződést kötnek a zöld-fehérek. Brnovic azonnal csatlakozhat a tavaszra készülő kerethez, Böőr azonban még kénytelen könnyített edzéseket végezni.

A győriek újdonsült középpályása tavaly a török Vestel Maniasportól érkezett vissza nevelőegyesületéhez, a Debrecenhez. Az elmúlt évben folyamatosan sérüléssel bajlódott, végül január elején ágyéksérülése miatt megműtötték. Két hét múlva minden bizonnyal már teljes értékű munkát végezhet.

A hét közepén várhatóan megérkezik Győrbe a grúz nemzetiségű Archil Alavidze. A 21 esztendős kétszeres bajnok labdarúgó bal oldali támadóként lehet a zöld-fehér együttes segítségére. Mivel Grúziában nincs magyar konzulátus, Kijevben kell a vízumot intéznie, ezért hosszadalmasabb a beutazási kérelem beszerzése. Az ETO részéről, hogy megrövidítsék a procedúrát, külön meghívót küldtek a labdarúgónak, aki várhatóan csütörtökre érkezik meg a megyeszékhelyre.

Minden bizonnyal a héten pont kerül a szerb kapus, Szasa Sztevanovic ügyére. Mint ahogy arról korábban írtunk, a hálóőrnek nyáron jár le a szerződése és az átigazolási szabályzat szerint már fél évvel a kontraktus lejárata előtt elkötelezheti magát akár egy másik klubhoz is. Sztevanovic azonban még nem írt alá sehol előszerződést, a győriek pedig szeretnék megtartani a kapust, akivel már tárgyaltak a hosszabbítással  kapcsolatban. Úgy fest, szerdán meg is egyezhetnek a felek, ugyanis ekkor ül le ismét tárgyalóasztalhoz a klubtulajdonos és a kapus.
Még mindig nem tudni, hogy a külföldről hazatért Korsós György az ETO-ban folytatja-e pályafutását. Mint ahogy arról beszámoltunk, a volt győri válogatott futballistát szívesen látnák a zöld-fehérek vezetői, s nemcsak most, hanem a későbbiekben, labdarúgó-karrierje befejezése után is számítanának rá. A klub megtette ajánlatát, most már csak a futballistán múlik, hogyan határoz.

A héten két felkészülési mérkőzésen lép pályára az ETO FC. A holnapi 14 órakor kezdődő Nitra, valamint a szombaton 13 órára hirdetett Inter Bratislava elleni találkozó helyszíne az Integrál-DAC műfüves sportpályája lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száz pont fölött az MKB-Euroleasing

Matovic és Cserny kosaraival hamar elhúzott a soproni együttes. A vendégek így vergődtek. Tovább olvasom