Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Böőr Győrben látja jövőját

Böőr Zoltán, az ETO legújabb igazolása örömmel jött Győrbe. Sérülése után már nem érez fájdalmat.
Böőr Zoltán
Böőr Zoltán, a Győri ETO FC középpályása a napokban kötött hosszú távú, négy és fél évre szóló szerződést az egyesülettel. A 21-szeres válogatott labdarúgó az ország másik végéből, Debrecenből költözött a Rába-parti városba. Nem igazán vándormadár típus, hiszen egy törökországi légióskodást leszámítva tíz esztendőt töltött el a hajdúsági együttesben.

„Szeretem az állandóságot, a biztos dolgokat. Bevallom, mégsem sokat gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e a zöld-fehér klub ajánlatát. Itt látom igazán a jövőmet. Döntésemben fontos szerepet játszott az is, hogy kiváló körülmények között dolgozhatunk.

Pozitív töltettel érkeztem és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Úgy érzem, hogy a vezetők bíznak bennem, hiszen sérülten is leigazoltak és ez hatalmas önbizalmat, lökést ad számomra. Huszonkilenc évesen már idősebbnek számítok az öltözőben, így kötelességem segíteni a fiatalokat. Bízom benne, hogy jó játékkal járulok majd hozzá a csapat eredményességéhez" – mondta a középpályássor bármelyik posztján bevethető játékos, aki szerint a lovaglóizom-sérülése már a múlté.

„Fájdalmat már egyáltalán nem érzek, de a teljes gyógyulás érdekében azért a szakemberekre bízom magam. Jövő héten hétfőn megyek Nagy Sándor erőnléti edzőhöz és a tervek szerint egy hónap múlva, azaz március elején már pályára léphetek bajnoki mérkőzésen is."

A játékos egyébként nem teljesen ismeretlen közegbe érkezett, hiszen az ETO csapatkapitányával, Stark Péterrel tulajdonképpen gyerekkoruk óta ismerik egymást. „A téli és a nyári szünetek alkalmával gyakran jöttem a városba szórakozni és kikapcsolódni. Kiválóan éreztem magam ilyenkor. Feleségemmel áprilisra várjuk a gyermekünket és biztos vagyok benne, hogy a kislányunkkal együtt jó lesz nekünk Győrben."

A labdarúgó a futball mellett a zene nagy szerelmese is. Korábbi debreceni csapattársaival közösen amatőr zenekart is alapított Wyrfarkas néven. „Basszusgitárosként kezdtem, de a törökországi légióskodás véget vetett a zenélésnek. Helyemet Sándor Tamás vette át. Hazatérésem után ugyan a srácok felajánlották ismét a lehetőséget, de már nem éltem vele. Most már minden idegszálammal a focira koncentrálok. Igaz, most akusztikus gitáron próbálkozom, járok tanárhoz is. A tábortűz mellett vagy egy-egy bográcspartin szívesen gitározok majd néhány dalt a csapattársaimnak."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brnovic még nem ígér gólokat

Bojan Brnovic négy és fél évre szerződött a Rába partjára. Úgy érzi, jól döntött, s már az első felkészülési mérkőzésen a kapuba talált. A volt debreceni labdarúgó korábban nyolcszor szerepelt a szerbia-montenegrói U21-es válogatottban, amelynek mérkőzésein hatszor talált az ellenfél hálójába. A felnőttválogatottban 2002. április 17-én Litvánia ellen góllal mutatkozott be. Tovább olvasom