Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Bőny: ünneplés után cél a tisztes helytállás

Labdarúgás - Nagy küzdelemben lett aranyérmes a Bőny a megyei harmadosztályban. A csapat vállalta a feljutást, a következő bajnokságban a tisztes helytállás a céljuk.
Szoros csatában ugyan, de végül – két ponttal megelőzve a második helyen végzett Csikvánd együttesét – a Bőny szerezte meg a bajnoki címet a megyei III. osztályú bajnokság Air Market-Montenegró Győri csoportjában.

A csapat 30 mérkőzésen 27 alkalommal győzött, egyszer döntetlent játszott, míg kétszer vesztesen hagyta el a pályát. Ami igazán figyelemre méltó, az a lőtt gólok száma, a futballisták ugyanis összesen 168 alkalommal zörgették meg az ellenfél hálóját, miközben 36-szor kényszerültek közepet kezdeni. Érdekesség, hogy Varga Aurél egymaga 72 gólt szerzett a szezonban.

„Másfél éve vezetőségváltás volt az egyesületnél és akkor a bőnyi játékosokra alapozva, de néhány »idegenlégiós« leigazolásával célul tűztük ki a feljutást a következő bajnokságban. Az első félévben morálisan helyre tettük a társaságot, sok volt ugyanis a sárga és piros lapokból adódó eltiltás. Tavaly nyáron aztán olyan játékosokat sikerült igazolnunk, akik korábban magasabb osztályban is bizonyítottak. Mindenki egyfelé tolta a szekerünket, ennek is köszönhető a sikerünk. Örömteli, hogy a rúgott és a kapott gólok számát tekintve is az élen végeztünk" – mondta érdeklődésünkre Tornyos Ferenc, a csapat edzője, aki a jövőt illetően így nyilatkozott:

„Vállaltuk a feljutást, sajnos azonban két meghatározó játékosunk, Földi István és Varga Aurél is távozott – folytatta az edző. – Természetesen erősíteni is akarunk. Az a tervünk, hogy bőnyi kötődésű játékosokat hozunk haza. Amíg azonban nem alakul ki a keret, addig korai lenne konkrét célkitűzésről beszélni. Az viszont biztos, hogy szeretnénk tisztességesen helytállni a magasabb osztályban, ez számunkra a biztos bentmaradást jelentheti. A község ugyanis megérdemli ezt a csapatot."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnokok és érmesek száz albumban

Olimpia - Száz albumban több ezer magyar és külföldi olimpiai érmes fotóját és eredeti aláírását… Tovább olvasom