Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bombariadó a Steua szállodájában:nem halasztják el a meccset

Labdarúgás - Az eredeti időpontban, csütörtökön (ma) 19:45 órától megrendezik az Újpest FC-Steaua Bucuresti Európa Liga-selejtező labdarúgó-mérkőzést.

Ezt Tugomir Frajman, az európai sportági szövetség (UEFA) delegátusa jelentette be az után, hogy a délelőtti, újpesti technikai értekezleten meghallgatta a beszámolókat az éjszakai bombariadóval kapcsolatban.
Az UEFA-küldött közölte: a román csapat nem kért halasztást amiatt, hogy a játékosoknak több órán át az utcán kellett várakozniuk, amíg a rendőrség átvizsgálta a szállodájukat, és az újpestiekkel egyeztetve vállalta a játékot.

Az UEFA illetékese a nemzetközi mérkőzések előtt szokásos értekezleten arra volt kíváncsi, hogy mennyi időre voltak kénytelenek elhagyni szobáikat a román csapat játékosai. A Steaua illetékese a beszámolójában kitért arra, hogy a rendőrök először csak az ő szobáikat vizsgálták át, s később, a helyszínre érkező román konzul közbenjárására kutatták át az egész szállodát, a rendőrség képviselője viszont ezt cáfolta.

Az EL-selejtező második fordulójában zajló párharc első mérkőzését, egy hete, Bukarestben a Steaua nyerte 2-0-ra.

Korábban:

Akár el is halaszthatják a Steaua-Újpest Európa Liga selejtező mérkőzést amiatt, hogy a bombariadó volt az éjszaka abban a hotelben, ahol a román futballcsapat tagjai voltak elszállásolva - közölte reggeli híradásában a Realitatea román hírtelevízió.

A televíziós csatorna arról adott jelentést, hogy a bukaresti együttesnek az utcán kellett töltenie az éjszaka nagy részét, miután bombariadót rendeltek el szállodájukban. Az adó először a prosport.ro internetes portálra hivatkozva, majd budapesti tudósítójának egyenes adású tudósítása alapján számolt be az esetről. Eszerint ki kellett üríteni az épületet, és a román labdarúgóknak éjszaka egy órától hajnali öt óráig az utcán kellett várakozniuk, csak ezután térhettek vissza szobáikba.

A prosport.ro újságírói szerint a hotel környékén lévő utcákon sok Újpest-szurkoló van, aki "megtámadja" a román rendszámú gépkocsikat.

A Realitatea bemondója megállapította, hogy rendkívül feszült hangulatban várják mindkét tábor hívei a mérkőzést. Ezt bizonyítja az is, hogy a vendégszurkolók egy csoportja - amely busszal utazott Magyarországra - még a határ elérése előtt összetűzött a román rendfenntartó erőkkel Arges megye egyik helységében.

A Realitatea bemondója megkérdezte budapesti tudósítóját, hogy valóban van-e esélye a meccs elhalasztásának. A tudósító szerint erről az UEFA-nak, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetségnek kell döntenie, de - mint hozzáfűzte - nincs sok esélye a halasztásnak.

A BRFK sajtóügyletese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy bombariadó volt egy fővárosi szállodában csütörtökre virradóan, de a hotel nevét nem közölte. A rendőrök a szálloda vendégeit a testi épségük megőrzése érdekében kikísérték az épületből, majd átvizsgálták a helyiségeket, de robbanószerkezetet nem találtak. A Roosevelt téri Sofitel szálloda munkatársa az MTI-nek megerősítette, hogy a román labdarúgók náluk szálltak meg, de sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, hogy volt-e bombariadó az éjjel a hotelben.

Olvasóink írták

  • 2. Ing.Böck 2009. július 25. 13:00
    „A mocskos újpesti szurkolóknak csak egy a tanulság: Erdély sosem volt a magyaroké, és sosem lesz az !!!”
  • 1. Korrekt5 2009. július 23. 20:05
    „a szemét TV társaságok egy magyar meccset sem közvetitenek”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gólzápor a hőségben: ETO-Kaposvár 4-3

Labdarúgás - Győzelemmel zárta első Ligakupa meccsét a Győri ETO FC. Pintér Attila csapata nagyszerű… Tovább olvasom