Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Blazert örökre eltiltották a labdarúgástól

A FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja "központi szerepet" játszott a szervezetben kialakult "illegális kifizetések, megvesztegetések és pénzmosások törvénytelen rendszerében".
Örökre eltiltotta a labdarúgástól Chuck Blazert a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága.

A FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja "központi szerepet" játszott a szervezetben kialakult "illegális kifizetések, megvesztegetések és pénzmosások törvénytelen rendszerében" a testület csütörtöki indoklása szerint.

Júniusban került nyilvánosságra, hogy a 70 éves Blazer legalább 2011 óta együttműködött a labdarúgást átható korrupció vizsgálatában és az amerikai ügyészek beépített embereként tevékenykedett a FIFA-ban.

Mint a vádalku-megállapodás irataiból kiderült, Blazer elismerte, hogy 2005 és 2010 között 11 millió dollár (mintegy 3 milliárd forint) be nem jelentett jövedelemre tett szert. A korrupt amerikai sportvezető - aki korábban az észak- és közép-amerikai konföderáció (CONCACAF) második számú vezetője volt - beleegyezett, hogy szükség esetén a FIFA-tól kapott nyugdíjából vonják le az amerikai állammal szembeni tartozásait, kifizetett mintegy 2,5 millió dollár (mintegy 700 millió forint) bírságot és a jövőre nézve is elfogadta további bírságok kifizetését.

Cserébe együttműködéséért és azért, hogy bűnösnek vallotta magát az ellene emelt tíz vádpontban, az amerikai kormány megígérte, hogy jelentősen enyhíti a büntetését.

A FIFA május végi tisztújító kongresszusa előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki. Hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával, az etikai bizottság pedig több vezetőt - köztük Blazert - felmentett a munkavégzés alól.

A kongresszus ötödik alkalommal választotta meg elnöknek Joseph Blattert, de a 79 éves svájci sportvezető négy nappal később bejelentette a lemondását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

FIFA-világranglista - Argentína az élre ugrott, Magyarország a 31.

A magyar válogatott 11 helyet javított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján. Tovább olvasom