Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

BL Final 4 - Jogi lépéseket tesz a Veszprém - Nincs meg a bronz - fotók

A BL gólkirálya a veszprémi Momir Ilic lett 103 találattal. A Veszprém a negyedik helyen végzett.

A Flensburg nyerte a négyes döntőt

A Flensburg-Handewitt nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét, mivel a vasárnapi német házifináléban 30-28-ra legyőzte a THW Kiel együttesét.

BL-döntő

Flensburg-Handewitt-THW Kiel 30-28 (14-16)

A Veszprémen keresztül döntőbe jutott Kiel végig irányította az első játékrészt, a rivális futott az eredmény után. A szünet után erőre kapott a Flensburg - amely szombaton hosszabbítást játszott -, és az 50. percben már négy góllal vezetett (26-22). Keményen küzdött a Kiel, nem adta fel, a hajrá szoros lett, de a végén a flensburgi kapus, Mattias Andersson fontos pillanatokban védett remekül. A Flensburg - amely először volt tagja a négyes döntőnek - fennállása legnagyobb sikerét érte el.

A BL gólkirálya a veszprémi Momir Ilic lett 103 találattal.

A torna VIP játékosa a Kiel-ben játszó Palmarsson.

Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője büszke volt csapatára, bár szomorú is a vereség miatt. Kijelentette: "A szombati vereség után talpra álltunk, jól harcoltunk. Külön köszönet a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket Kölnbe. Sajnálom, hogy így alakult, mert szerettünk volna nyerni, és volt is rá esélyünk."

Xavier Pascual, a Barcelona trénere szintén elismeréssel szólt együtteséről: "Az elődöntős kudarc után tudtuk motiválni a játékosokat a remek Veszprém ellen. Nagyon kemény, izgalmas és szoros meccs volt, örülök, hogy végül a harmadik helyen zártunk."

A lefújás után a veszprémi játékosok jelezték: a fehérorosz bíróknak több "érdekes" ítéletük volt - főleg a végjátékban -, ugyanakkor nem kívántak erre hosszabban reagálni.

Nagy László szerint a hajrábeli negatívumok mellet pozitívum, hogy a szombati vereség után felállt a csapat, volt ereje, és esélye is volt a győzelemre. "Egy góllal kikaptunk, de aki látta a meccset, elmondhatja, hogy nyerhettünk volna" - jegyezte meg a csapatkapitány.

BL Final 4 - Barcelona-Veszprém



A nyáron eligazoló Iváncsik Tamás elmondta: vegyes érzések kavarogtak benne a lefújás után. "Optimistán vártam a négyes döntőt. Sajnos szombaton sok hibával játszottunk, és tulajdonképpen magunkat vertük meg. Nagyon bíztam benne, hogy most javíthatunk, de éppen hogy kikaptunk megint, és most ez nem rajtunk múlott. Boldog vagyok, hogy itt lehettünk" - mondta. Schuch Timuzsin szerint jövőre ismét célba lehet venni a Final Fourt, és jobban kell játszani, hogy előrébb jussanak a negyedik helynél. "Vasárnap már sokkal jobb volt a játék, mint szombaton. Sajnálom, hogy nem jött össze, de a csapat mindent megtett a sikerért. Így alakult" - mondta.

Jogi lépésekre készül a Veszprém

Fonyó Károly, az MKB-MVM Veszprém klubelnöke jogi lépéseket helyezett kilátásba, hogy kivizsgálják a játékvezetők ténykedését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntője után.

Fonyó Károly az MTI-nek a Barcelonával szemben elveszített bronzmeccset borzalmasnak nevezte, és hozzátette: a 20 ezres közönség is - amelynek nagy része német volt - hatalmas füttyszóval adott hangot nemtetszésének, így bírálva a fehérorosz bírópárost.

"Lehetett volna esélye a csapatnak, de a külső körülmények befolyásolták a végeredményt, és nem tudtuk elérni célunkat. Jogi lépéseket teszünk, hogy kivizsgálják a játékvezetők ténykedését" - hangsúlyozta a klubelnök.

Hozzátette: a kölni négyes döntő rendkívül jól szervezett esemény, és komoly eredmény, hogy a Veszprém első magyar csapatként eljutott oda.
A szombati elődöntőről azt mondta, hogy a Kielnek az első félidőben "lejtett a pálya", ám a második játékrészben a Veszprém gyengélkedett, így juthatott a német csapat a fináléba.

Barcelona-MKB-MVM Veszprém 26-25 (9-10)
Köln, Lanxess Aréna, 20 ezer néző, v: Gusko, Repkin (fehéroroszok)

gól: Rutenka 11/7, Sarmiento 6, Karabatic 4, Lazarov 3, García 2, illetve Ilic 7/4, Nagy 5, Chema Rodriguez 4, Vilovski 2, Gulyás 2, Dzsamali 2, Iváncsik G. 1, Ugalde 1, Ruesga 1

A negyedik lett az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő vasárnapi helyosztóján, izgalmas végjáték után 26-25-re kikapott a spanyol Barcelonától. Mindkét csapat jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel rukkolt elő az első félidőben.

Később négy góllal meglépett a magyar bajnok, de magára talált a rivális, amely előbb egyenlített, majd jobban bírta idegekkel az izgalmas hajrát is. A katalánok játékosa, Siarhei Rutenka 11-szer volt eredményes. Ezzel együtt a Veszprém történelmet írt, hiszen első magyar csapatként jutott be a 2010 óta létező négyes döntőbe.

Ebben a szezonban három magyar klub is pályára léphetett Final Fourban: a Veszprém előtt az Audi ETO a női BL-ben, a Szeged a férfi EHF Kupában diadalmaskodott.

Nagy László: - Extrábban fogunk nyújtani a jövőben, hogy legyőzzük az ellenfeleinket. Következő célunk is, hogy itt lehessünk a Final 4-ban.

Fazekas Nándor: - Büszke lehetek a csapatra.

2. félidő végén: 26-25

30. perc: 26-25 - Nagy László még válaszolt.

30. perc: 26-24 - Karabatic elvállalta, belőtte.

30. perc: az utolsó percben megzavarodott az egész játékvezetői kar és a zsűriasztal is.

29. perc: 25-24 - Chema remekül tört be.

28. perc: 25-23 - Rutenka nem tud hibázni.

28. perc: 24-23 - Chema rohant.

28. perc: 24-22 - Karabatic középről.

27. perc: 23-22 - Ilic belőtte a hetest.

26. perc: 23-21 - Karabatic nem hibázott.

25. perc: 22-21 - Ilic betörés után talált be.

25. perc: Időkérés a Veszprémnél. Öt perce nem talált a kapuba a Veszprém.

23. perc: 22-20 - Lazarov talált be átlövésből.

22. perc: 21-20 - Rutenka beállóból.

22. perc: Nagy Lászlót küldték ki 2 percre.

20. perc: 20-20 - Garcia a bal szélről.

19. perc: 19-20 - Ilic lőtt talpról a jobb alsóba.

17. perc: 19-19 - Nagy László ugrott jól a kipattanóért.

17. perc: 19-18 - Sarmiento újabb nagy gólja.

16. perc: 18-18 - Ilic egyenlít hetesből.

15. perc: 18-17 - Gyors ellentámadás.

15. perc: 17-17 - Iváncsik Gergő bal szélről. 

15. perc: 17-16 - Nagy hely van a veszprémi falban.

14. perc: 16-16 - Azonnal válaszolt a Barcelona.

13. perc: 15-16 - Nagy László lőtt távolról

12. perc: 15-15 - Fazekasról bepattant a labda a kapuba.

12. perc: Ivancsik Tamás lőtt mellé a büntetőt.

10. perc: 14-15 - Ismét Chema talált be középről.

9. perc: 14-14 - Rutenka újabb hetest lőtt be.

9. perc: 13-14 - Chema lőtt távolról.

8. perc: 13-13 - Rutenka hetesből egyenlít. Három perc alatt dolgozta le 4 gólos hátrányát a Barcelona.

8. perc: Nagy László lökött és kapott 2 percet.

8. perc: Ilic kihagyta a hetest.

7. perc: 12-13

6. perc: 11-13 - Rutenka belőtte a büntetőt.

5. perc: 10-13

5. perc: 9-13 - Jamali szép gólt lőtt. Spanyol időkérés.

3. perc: 9-12 - Ismét Gulyás lőtt gólt lerohanás végé.

2. perc: 9-11 - Labdaszerzés után Gulyás lőtt gólt.

1. perc: a Veszprém kezdte a második félidőt.

Az első félidőben inkább a védekezést dominált mindkét csapatnál. A mérkőzés irama meg sem közelíti a szombati elődöntökét. Ilic és Nagy átlövései továbbra sem találnak utat a kapuba.

1. félidő végén: 9-10

30. perc: 9-10 - Vilovski indulás végén góllal fejezett be. Spanyol időkérés.

29. perc: 9-9 - Hiába védett Fazekas. A kipattanó a spanyolokhoz került és gólt kapott a Veszprém.

27. perc: 8-9 - Jamali lőtt nagy gólt.

26. perc: 8-8 - Spanyol gól, magyar kiállítás.

25. perc: 7-8 - Bal szélről Ugalde eredményes.

25. perc: 7-7 - Ilic a hetest nem hibázta el.

24. perc: 7-6 - Nagy lőtte a sáncba a labdát. Lazarov indulás végén bevágta. 

20. perc: 6-6 - Rutenka most jobb szélről talál be.

19. perc: 5-6 - Ilic átlövésből talál be.

18. perc: 5-5

18. perc: 4-5 - Vilovic beállóból.

17. perc: 4-4 - Ismét büntetőből egyenlít a spanyol csapat.

16. perc: 3-4 - Ilic belőtte a hetest.

11. perc: 3-3 - Büntetőből egyenlít a Barcelona. 

9. perc: 2-3 - Nagy László lövése végül átmegy a gólvonalon.

7. perc: 2-2 - Gyorsan egyenlített a Barcelona.

6. perc: 1-2

6. perc: 0-2 - Ruesga középről. 

2. perc: 0-1 - Nagy László talált be.

1. perc: a Barcelona kezdte a mérkőzést.

Vasárnap 8.40 - Renato Sulic nem lesz ott a bronzmeccsen, egy meccses eltiltást kapott - olvasható a Veszprém Facebook oldalán.

A klub tájékoztatása szerint a horvát játékos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a német THW Kiel elleni, szombati elődöntő 43. percében belekönyökölt Patrick Wiencek arcába, és piros lappal végleg kiállították.

A Barcelonával játszik a Veszprém a harmadik helyért

A vasárnapi program

a 3. helyért: Barcelona-MKB-MVM Veszprém 15.15

a döntőben: Kiel-Flensburg-Handewitt 18.00
A Barcelonával játszik a harmadik helyért az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében. A spanyol bajnok a szombati második elődöntőben drámai körülmények között, büntetőkkel 41-39-re kikapott a német Flensburg-Handewitt csapatától. Először fordul elő a BL Final Four 2010 óta íródó történetében, hogy német házidöntőt rendeznek.

Eredmény, elődöntő: Flensburg-Handewitt (német) - Barcelona (spanyol) 41-39 (18-17, 32-32, 36-36), büntetőkkel

A meccs jó darabig szoros volt, hol az egyik, hol a másik gárda vezetett. A második félidő elején a Bundesliga-bronzérmes német együttes két góllal meglépett, de a rivális hattal válaszolt. A németek 26-32-ről kezdték meg a nagy hajrájukat: sorozatban hat gólt dobtak, és két másodperccel a vége előtt kiharcolták a hosszabbítást. A 2x5 perces ráadás elején megint jobb volt a Barcelona, ám újból visszajött a Handewitt, és kicsikarta a hétméteres párharcot. Ebben Nicola Karabatic, a Barcelona ásza rontott egyedül, így az először BL négyes döntős Flensburg került a fináléba. A Barcelonának ott szurkolt a lelátón Carles Puyol, a katalán futballcsapat visszavonult világ- és Európa-bajnok labdarúgója.

Kézilabda BL Final 4 elődöntő

MKB Veszprém-Kiel 26-29 (13-13)
Bajnokok Ligája elődöntő, Köln, 2014. május 30. (szombat), 15.15

Gól: Sigurdsson 7, Palmarsson 7, Wiencek 4, Ekberg 3, Jicha 3, Zeitz 2, Vujin 2, Sprenger 1, illetve Ilic 5/3, Nagy 5, Ugalde 4, Vilovski 2, Iváncsik G. 2, Chema Rodriguez 2, Sulic 2, Ruesga 2, Gulyás 1, Iváncsik T. 1

Carlos Ortega vezetőedző az MTI-nek elmondta, nagyon sokáig egyenrangú ellenfelei voltak a Kielnek, de a német csapat a második félidőben megbosszulta a sok kihagyott helyzetet, gyorsan tudott indulni, ezekből pedig rendre betalált.

Nagy László szerint idegesen kezdtek és nem tudták megszűrni az ellenfél gyors támadásait, pedig készültek rá. "Az is a Kiel javára szólt, hogy Palicka remekül védett. Szeretnénk vasárnap nyerni, hogy ne győzelem nélkül menjünk haza. Most a pihenés a legfontosabb" - nyilatkozta Nagy.

Iváncsik Gergő úgy vélte, mindig egy "pici dolog" hiányzott: "Amikor kellett volna, akkor a Kiel dobott gólt, vagy védekezett ki támadást. Sajnos, sok hibával játszottunk és kaptunk 8-9 lerohanásos gólt."

Mirko Alilovic kapus és az átlövő Momir Ilic szerint a játékvezetők sem mindig álltak a helyzet magaslatán, de nem ezen múlott a vereség.

"A védekezésünk jó volt, de sajnos támadásban többet hibáztunk, ezekből kaptuk a gyors gólokat" - tette hozzá Ilic, aki éppen a Kiellel nyert kétszer BL-t.

Kézilabda BL Final 4 - MKB Veszprém-Kiel


"Nem vitás, a Veszprém fantasztikus csapat. Most sikerült őket hibázásra kényszeríteni, mi pedig a saját, rohanós játékunkat tudtuk játszani" - értékelt Alfred Gislason, a Kiel vezetőedzője.

Nem sikerült a bravúr az MKB-MVM Veszprémnek, így nem jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, mert a kölni négyes döntő első elődöntőjében 29-26-ra kikapott a német THW Kiel csapatától.

A magyar bajnok a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt párharcának vesztesével találkozik a zárónapon a harmadik helyért.

A Kiel már kétszer, 2010-ben és 2012-ben nyert a BL Final Fourban, ugyanakkor a Veszprém első magyar csapatként jutott el a négyes döntőbe. A két együttes tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek két egygólos győzelemmel jutottak tovább. Sulic kiállításával kezdődött a találkozó, majd az ex-veszprémi Vujin büntetőjét védte Alilovic.

Eleinte indításgólokkal vezetett a Kiel, majd - a következő idénytől a magyar bajnokot erősítő - Zeitzet küldték ki, ráadásul a németek a második hetesüket is elhibázták. Ekberg az egész BL-ben most rontott először ilyen szituációban. Kőkemény birkózás zajlott a két hatosfal előtt, sok volt a kiállítás is. Ebből a Veszprém jött ki jobban, Ugalde remeklése révén 9-7-re elhúzott, válaszul időt kért a német bajnok.

Ez nem törte meg a veszprémi lendületet, sőt, háromgólosra hízott az előny. A közel 1500 fős magyar tábor sokszor túlkiabálta a mintegy ötezer kieli szurkolót. A csereként beállt Palicka kapus védéseivel labdákat szerzett a Kiel és leindításokból pillanatok alatt egyenlített. Nem maradt el a veszprémi időkérés sem. Rövid időre fordult a kocka, de a szünetben döntetlen volt az állás. Kapusbravúrok vezették be a második játékrészt, védésre védés, majd gólra gól volt a válasz. A 38. percben vezetett ismét a Kiel, aztán 18-16-nál időt kért a Veszprém. Palicka továbbra is megbabonázta a magyar csapat játékosait, hat perc alatt csupán egy gólt kapott.

A 43. percben Sulic belekönyökölt Wiencek arcába, így piros lappal végleg kiállították. Nagy erőfeszítéssel visszajött a meccsbe a magyar bajnok, ám megint következett egy olyan szakasz, amikor a kieli kapusnak szinte nem lehetett gólt lőni. Az utolsó tíz perc előtt 21-24-nél időt kért a Veszprém. Ekberg góljaival úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám Nagy László csapatkapitány duplájával megint szorosabb lett az állás (54. perc: 27-25).

A lélektanilag fontos pillanatokban azonban a Kiel eredményes tudott lenni, ezzel megtartotta előnyét a helyenként paprikás hangulatú összecsapáson. A 2010 óta létező BL Final Fourban eddig csak német-spanyol, illetve spanyol-spanyol döntőt rendeztek, ez a sorozat most sem szakad meg. Később: elődöntő: Barcelona (spanyol)-Flensburg-Handewitt (német) 18.00 vasárnap: a 3. helyért 15.15 döntő: 18.00


• Ilic és Nagy lövőteljesítménye nagyon rossz volt.
• A Kiel lerohanásai rendre góllal fejeződtek be. És a második félidőben összeállt a német csapat védekezése.
• Sulic megmozdulása sportszerűtlen volt.
• Az utolsó 5 percben nem lőtt gólt a Veszprém.



Online közvetítés

2. félidő végén 26-29

30. perc: nincs gól egyik oldalon se a 26. perc után.

28. perc: Nagy lövése nem jó.

27. perc: Ruesga fölé lőtt.

26. perc: Palmarsson nem tud hibázni. 26-29

25. perc: Vujin talál be. 25-28 - Ruesga elhajlásból. 26-28

24. perc: 24-27 Ruesga gólja után. Majd Nagy is betalál, labdaszerzés után. 25-27 - A Kiel kért időt.

23. perc: jobb szélről szép találat. 23-26 - Mi elronjuk, a Kiel nem: 23-27

22. perc: Ivancsik Gergő lerohanásból 23-25

21. perc: roszz bejátszás után ismét német rohanás és gól, 21-25. Nagy szépít: 22-25

20. perc: Palmarsson ismét 21-23. Nagy hibázta el a lövést. Indulásból német gól: 21-24 - Veszprémi időkérés

19. perc: Ilic harcolt ki büntetőt. A sértett belőtte 20-22. Vilovski góljával 21-22

18. perc: újabb német gól. 19-22

17. perc: Jicha talált be. 19-21

16. perc: a Kiel kért időt.

15. perc: emberhátrányban a Veszprém.

14. perc: Ivancsik Gergő góljával 19-20

13. perc: Chema eladott labdája után újabb német gól. 17-20. Sulic piros lapot kapott. Jogosan. Ilic hozta közelebb a Veszprémet: 18-20

12. perc: emberelőnyben a Veszprém. Iváncsik a jobb szélről. 17-19

11. perc: Chema szerzett labdát, de elhibázta a ziccert. A válasz egy gól. 16-19. Három közte.  

8. perc: Palmarsson szerezte vissza labdáját. 16-17 - Támadó hiba után gyorsan jött a Kiel. 16-18. Veszprémi időkérés.

7. perc: Palmarsson nagy gólt lőtt. 16-16

6. perc: Sulic harcolt ki büntetőt. Ilic belőtte. 16-15

5. perc: Gulyás ejtett szépen. 15-14 - Vujis egyenlít. 15-15

4. perc: a bírólk nem fújnak a sípjukba. végül egyenlít a Kiel. 14-14

3. perc: veszprémi góllal kezdődik a második félidő. 14-13 

1. perc: a Kiel kezdi a második félidőt.

1. félidő végén 13-13

A Kiel 5 percig nem lőtt gólt, meglépett hárommal a Veszprém. Majd a veszprémi gólgyártás állt le 3 percre. Kemény, látványos mérkőzés.

30. perc: Palmarsson kapott 2 percet. Chemát rántotta le. A büntetőt Ilic belőtte. 13-13

29. perc: Nagy Lászlót tépik le, a játékvezetők tovább engedik. Indul a Kiel 12-13

29. perc: bal szélről egyenlít a Kiel. 12-12

27. perc: Nagy László góljával ismét a Veszprém vezet. 12-11

24. perc: 11-11, ismét gyors indítás végén eredményes a Kiel. Veszprémi időkérés.

23. perc: gyors indulásból ismét gól 11-10

22. perc: jobb szélről jön közelebb a Kiel. 11-9

21. perc: Sulic ismét beállóból. 11-8

20. perc: Sulic fejezte be góllal a támadást 10-8

17. perc: Zeitz is két percet kapott.

16. perc: beállóból farag hátrányán a Kiel. 9-8.

15. perc: Chema középről lőtt nagy gólt. 9-7. Kapust cserélt a Kiel. Német időkérés.

14. perc: most a Veszprém rohan, és Ugalde fejezte be pontosa. 8-6. Palmarsson harmadik góljával 8-7
 
13. perc: Hansen arcot talált, ő is 2 percet pihen. Ilic betalál. 7-6

12. perc: Timuzsint küldték ki lökésért 2 percre.

11. perc: Ugalde egyenlít. 6-6

10. perc: újabb indításgól. 5-6

9. perc: újabb hetest hagyott ki a Kiel. Elengednek a bírók egy egyértelmű lábat, amelyből Jicha lőtt gólt. 5-5

8. perc: 5-4 - Chema eredményes.

7. perc: hátrányból szerez vezetést a Kiel. 3-4 - Ugaldde azonnal egyenlít. 4-4

6. perc: Nagy László első góljával 3-3

5. perc: 2-3. Veszprémi emberelőny.

4. perc: lerohanásból egyenlít a Kiel. 1-1 - Majd még egy eladott labda és újabb lerohanás: 1-2 - Ugalde egyelít. 2-2

3. perc: 1-0 a Veszprémnek.

2. perc: Sulic kiállításával kezdődik a mérkőzés. Vujin büntetőjét védte Alilovic.

1. perc: a pirosban játszó veszprémi csapat kezdte a játékot.

Megérkezett a helyszínre a Veszprém

A Kiel elleni 15.15-kor kezdődő Bajnokok Ligája elődöntő előtt kevesebb mint két órával, 13.30-kor érkezett meg a kölni Lanxess Arénába az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata.

Ahogy a csapat buszáról leszálltak a játékosok, elsősorban Nagy László, a magyar bajnok világklasszis, kétszeres BL-győztes (2005, 2011) átlövője került a kamerák kereszttüzébe. A négy elődöntős - noha péntek óta a városban van - nem edzhetett a Lanxess Arénában, hanem egy másik kölni csarnokban tréningezhetett. Így minden csapatnak az elődöntője előtti 45-60 perc jutott a 20 ezer férőhelyes aréna megismerésére.

Veszprémi hangpróba

A Final Four-hétvége programja

szombat, elődöntő: MKB-MVM Veszprém - THW Kiel 15.15

Barcelona - Flensburg-Handewitt  18.00

vasárnap: a 3. helyért 15.15
döntő 18.00

A veszprémi szurkolóktól hangos a kölni Lanxess Aréna környéke már órákkal a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének rajtja előtt. A szimpatizánsok jelentős csoportja szombat délelőtt érkezett repülővel - azon a gépen utazott többek között Mocsai Lajos, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya, a Veszprém korábbi vezetőedzője is -, de sokan jöttek autóval is.

A magyar bajnok drukkerei sípokkal, dudákkal felszerelve várják, hogy beengedjék őket a 20 ezres csarnokba, de addig is tőlük hangos a környék.

Álomcsapat Veszprémiekkel

Három játékos került be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája mostani szezonjának álomcsapatába a hétvégi négyes döntőre készülő MKB-MVM Veszprémből.

A sorozat legjobb balátlövőjének Momir Ilicet, legjobb beállósának Renato Sulicot, legjobb védőjének pedig Schuch Timuzsint választották a drukkerek a magyar bajnokcsapatból. A voksoláson 27 ezer szurkoló adta le szavazatát.

A története első Final Fourjára készülő veszprémi alakulat a szombati elődöntőben a német THW Kiel együttesével találkozik Kölnben.

A Bajnokok Ligája álomcsapata (az európai szövetség honlapjáról): kapus: Niklas Landin (Rhein-Neckar Löwen)
balszélső: Timur Dibirov (Vardar Szkopje)
balátlövő: Momir Ilic (MKB-MVM Veszprém)
beállós: Renato Sulic (MKB-MVM Veszprém)
irányító: Mikkel Hansen (PSG Handball)
jobbátlövő: Kiril Lazarov (FC Barcelona)
jobbszélső: Luc Abalo (PSG Handball)
legjobb védő: Schuch Timuzsin (MKV-MVM Veszprém)

Kölnben edzett a veszprémi csapat

Másfél órás edzésen vett részt Kölnben péntek délelőtt az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely szombaton és vasárnap a Bajnokok Ligája négyes döntőjében szerepel.

A magyar csapat nem a mérkőzéseknek otthont adó Lanxess Arénában tréningezett, mert a 20 ezer férőhelyes csarnokban még az előkészületek zajlanak. Így aztán egy másik kölni arénában volt a 90 perces átmozgatás. A sajtó munkatársai csak az első negyedórában lehettek jelen.

A csapatra péntek délután még egy kötelező félórás sajtóesemény vár.
A Veszprém szombaton 15.15-kor a német Kiellel találkozik az első elődöntőben, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt összecsapása 18 órakor kezdődik. Vasárnap 15.15-kor lesz a bronzmeccs, a finálé pedig 18 órakor.

A Final Four-hétvége programja

szombat, elődöntő: MKB-MVM Veszprém - THW Kiel 15.15

Barcelona - Flensburg-Handewitt  18.00

vasárnap: a 3. helyért 15.15
döntő 18.00

Szerencsét hozhat a német helyszín

A Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntője előtt érdemes felidézni: a legutóbbi három magyar férfi kézilabdás kupasiker Németországhoz kötődik.

A Veszprém 1992-ben a német TSV Milbertshofen otthonában, míg 2008-ban a Rhein-Neckar Löwen mannheimi arénájában nyert KEK-et, a Szeged pedig két hete Berlinben az EHF Kupában diadalmaskodott.

Eddig négy magyar férfi csapat öt nemzetközi sikert ért el: a Honvéd 1982-es BEK-diadala mellett a Veszprém (1992 és 2008, KEK), a Rába Vasas ETO Győr (1986, IHF Kupa) és a Pick Szeged (2014, EHF Kupa) tudott európai sorozatban az élen végezni.

Most hétvégén az elődöntős párharcokban korábbi BL-győztesek (Kiel és Barcelona) játszanak olyan együttesekkel - a Veszprémmel és a Flensburg-Handewitt-tel -, amelyek még nem diadalmaskodtak a legrangosabb európai kupában.

Út a döntőig

A Barcelona és a Flensburg-Handewitt is csak idegenben lőtt több góllal került be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjébe, míg az MKB-MVM Veszprém és a Kiel kettős győzelemmel jutott túl a negyeddöntőn.

A csoportkörben mind a négy elődöntős nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárt, de amíg a Flensburg ezzel a mutatóval a Hamburg mögött második lett, addig a másik három csapat az élen végzett.

A nyolcaddöntőben a Veszprém a lengyel Wisla Plockot 64-60-as, a Kiel az ukrán Motor Zaporizzsját 71-56-os, a Barcelona a dán Aalborgot 60-42-es, a Flensburg a szlovén Celjét 55-53-as összesítéssel ejtette ki. A Veszprém és a Flensburg elveszítette az első, idegenbeli mérkőzését, majd otthon javított, míg a spanyol és a német bajnok kettős győzelemmel ment tovább.

A negyeddöntőben a Veszprém oda-vissza legyőzte a francia PSG-t, összesítésben 59-52-vel volt jobb a magyar együttes. Elődöntős ellenfele, a Kiel a macedón Metalurg Szkopjét búcsúztatta simán, 65-47-es összesítéssel.

A Barcelona és a Handewitt viszont megszenvedett a továbbjutásért. A katalánok 38-31-re kikaptak az első felvonásban a Rhein-Neckar Löwen vendégeként, ám hazai pályán 31-24-re győztek, és az idegenben lőtt gól nekik kedvezett. A Bundesliga bronzérmese a macedón Vardar Szkopjét az első körben 24-22-re legyőzte, a visszavágón 27-25-re kikapott, és szintén jobb idegenbeli mutatója miatt juthatott be a kölni négyes döntőbe. 54

Számok

Az MKB-MVM Veszprém 2002-ben volt már döntős - a Magdeburggal szemben maradt alul -, míg elődöntős ellenfele, a THW Kiel háromszor (2007, 2010, 2012) is nyert a BL-ben. A másik ágon a Barcelona nyolcszor ért a csúcsra (1991, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2005, 2011 - az utóbbi két diadalnak a veszprémi Nagy László is részese volt), míg a Flensburg-Handewitt kétszer volt második (2004, 2007).

A Veszprém harmadszor került a BL-ben, illetve az 1993-ig létezett jogelődjében, a BEK-ben a négy közé (2002, 2003, 2006), de a 2010 óta sorra kerülő négyes döntőbe először jutott be, akárcsak a Flensburg. A Barcelona 16., a Kiel 11. alkalommal szerepel az elődöntőben.

A nemzetek rangsorában a spanyolok és a németek vezetnek 14-14 elsőséggel, a szovjeteknek öt, a jugoszlávoknak és a keletnémeteknek négy-négy győzelmük van. A magyarok közül eddig csak a Bp. Honvéd nyert ebben a kupában, még 1982-ben. A fővárosi gárda 1966-ban döntős volt, akárcsak a Veszprém 2002-ben.

A BL-ben 2010 óta rendeznek Final Fourt. Az első kiírást a Kiel nyerte a Barcelona, a spanyol Ciudad Real és az orosz Csehovszki Medvegyi előtt. 2011-ben a Barcelona győzött a Ciudad Real, a német Rhein-Neckar Löwen és a Hamburg csapatát megelőzve. 2012-ben ismét a Kiel diadalmaskodott, akkor az Atlético Madrid volt a második, a dán Köbenhavn a harmadik és a Füchse Berlin a negyedik. Tavaly a Hamburg nyert a Barcelona, a lengyel Kielce, valamint a Kiel előtt.

A Veszprém révén a magyar a hatodik nemzet, amely érintett a BL Final Fourban a spanyol, a német, az orosz, a dán és a lengyel után.

A mostani idényben három kupát, a női BL-t, a férfi EHF Kupát és a férfi BL-t zárta, zárja négyes döntő. Az előbbi két kiírást magyar csapat nyerte: május 4-én a Győri Audi ETO KC megvédte címét a női BL-ben Budapesten, május 18-án pedig a Pick Szeged győzött az EHF Kupában Berlinben.

Megtörhet a spanyol és német uralom?

Eddig csak német és spanyol csapatok jutottak be a fináléba a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében, de az MKB-MVM Veszprém arra készül, hogy a hétvégén, Kölnben megszakítja ezt a sorozatot.

A 2010 óta létező BL Final Fourban rendre német gárda diadalmaskodott, amikor német-spanyol finálét rendeztek, míg 2011-ben spanyol házidöntő volt, melyben az akkor Nagy Lászlóval felálló Barcelona legyőzte a Ciudad Realt.

A világklasszis magyar átlövő azóta már a Veszprémet erősíti, és amint azt a csütörtöki elutazás előtt az MTI-nek elmondta: százszázalékosan felkészültek a hétvégére.

"Természetesen először a Kielre figyelünk. Tudjuk, mit játszik, csak akkor van esélyünk, ha a védekezésünk stabil, és nem hagyjuk felgyorsulni a németeket - fogalmazott Nagy. - A Kiel tisztában van azzal, mi vezet sikerre, kétszer nyert már Kölnben, de látom, mi mennyire elszántak vagyunk. A védekezés, az akarat és a küzdés révén valósíthatjuk meg álmainkat."

Az átlövő hozzátette: mivel szombaton és vasárnap is mérkőzést játszanak, ezért a másik két elődöntős együttesből, a Flensburg-Handewittből és a Barcelonából is felkészültek, de egyelőre tényleg csak a szombati, Kiel elleni fellépésre összpontosítanak.
A veszprémieknek két napjuk van "belakni" a 20 ezer férőhelyes kölni arénát.

"Nem csak a riválisokra kell figyelnünk, mert az atmoszféra is magával ragadó lehet. Aki már játszott a BL-ben Final Fourt, tudja, hogy ennél nagyobb klubtorna nincs. Erre mindenki figyel egész Európában, sőt azon túl is. Nem szabad megijedni, hogy milyen hangulat uralkodik majd Kölnben" - mondta Nagy László.

Jó hír a veszprémieknek, hogy Fazekas Nándor - ha nem is épült fel teljesen - tudja vállalni a játékot. A kapus május 5-én, edzésen szenvedett kéztörést, és oxigén-terápiával gyorsították a gyógyulását.
"Fontos, hogy ilyen kaliberű tornára két kiváló kapussal utazzunk el. Alilovic képes ugyan hatvan percet extázisban játszani, de megnyugvás, ha egy másik kiváló kapus is bevethető" - jegyezte meg a csapatkapitány. "Hihetetlen, hogy a modern gyógyászat mennyit fejlődött, szinte csodákra képes."

A kapus mellett az iráni átlövő, Iman Dzsamali is úgy érzi, április 29-i, súlyos térdsérülése ellenére bevethető lesz Kölnben. A klub honlapjának elmondta: minden egyes nappal jobban érzi magát, és bízik a szereplésben.

"Meccs közben pedig már úgysem fogom érezni a fájdalmat, hiszen kizárólag arra fogok csak figyelni, hogy a csapatot a győzelemhez segítsem" - fogalmazott Dzsamali, aki a BL Final Four történetének első ázsiai játékosa lehet.

Kulcsszerep hárul majd Momir Ilicre, aki tavaly éppen a Kieltől érkezett Veszprémbe. A szerb átlövő a német klubbal 2010-ben és 2012-ben nyert már BL-t, és úgy érzi, most is van erre esélye, csak már a magyar bajnok színeiben.

"Ez egy ünnepi hétvége, de mindenki tisztában van vele, hogy keményen meg kell küzdeni minden labdáért, és egyetlen percre sem szabad kiengedni. Bírni kell az ellenfél nyomását, és bírni kell azt is erővel, hogy a mi kényszerítsük rá akaratunkat a másik csapatra" - mondta Ilic, akinek jó esélye van arra, hogy a BL legeredményesebb játékosa legyen. A listán jelenleg 91 góljával a második, de az éllovas, 95 gólos Renato Vugrinec és a 79 találattal a harmadik helyen álló Gasper Marguc csapata, a Metalurg Szkopje és a Celje nem játszik a kölni tornán.

Fazekas Nándor játszik

Nagy László, az MKB-MVM Veszprém sztárja szerint a sérüléséből lábadozó Fazekas Nándor és Iman Dzsamali is tudja vállalni a játékot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében.

Nagy az MTI-nek szerdán, az elutazás előtti napon elmondta: Fazekas speciális kézkötéssel állhat majd a kapuba, míg a térdszalagszakadással kezelt Dzsamali tud meccseként öt-tíz percet vállalni. Az iráni átlövő a BL Final Four-történetének első ázsiai résztvevője.

Fazekas május 5-én, edzésen szenvedett kéztörést, és oxigén-terápiával gyorsították a gyógyulását. Fájdalma még van, elmondása szerint azonban a négyes döntőben ezt úgy sem fogja érezni.

Dzsamali április 29-én szenvedett térdszalagszakadást, de az ő felépülése is gyorsabb volt a vártnál.

A két játékos már együtt edz a csapattal a héten.

Momir Ilic felkészült

Momir Ilic, az MKB-MVM Veszprém szerb átlövője nagyon várja, hogy volt klubja, a német Kiel ellen pályára léphessen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati, kölni elődöntőjében.

A 32 esztendős, gólerős játékos, aki a Kiellel 2010-ben és 2012-ben már nyert BL-t, az európai szövetség honlapjának elmondta, várja, hogy volt társai ellen bizonyíthasson, ugyanakkor megjegyezte, amikor találkozni fognak, biztos nem lesz szó kézilabdáról, vagy csak alig.
Ilic hangsúlyozta: jó döntés volt Veszprémbe igazolnia, mert szükség volt a váltásra, és a magyar csapat tagjaként több időt tölthet együtt családjával, ráadásul hazája is közelebb van.

A négyes döntő első mérkőzéséről kifejtette: a Veszprémnek arra kell figyelnie, hogy a védekezése végig stabil legyen, nem szabad engednie, hogy a Kiel sokszor jusson lövőhelyzetbe. Ha sikerül a német csapat egyszerű, ám roppant hatékony játékát semlegesíteni, összejöhet a győzelem.

Ilicnek jó esélye van arra, hogy a BL legeredményesebb játékosa legyen, mivel a listán jelenleg 91 góljával a második, az éllovas, 95 gólos Renato Vugrinec és a 79 találattal a harmadik helyen álló Gasper Marguc csapata, a Metalurg Szkopje és a Celje pedig nem játszik a kölni víkenden.

Akik már játszottak Kölnben

Öt veszprémi játékosnak, Fazekas Nándornak, Nagy Lászlónak, Cristian Ugaldénak, Chema Rodrigueznek és Momir Ilicnek nem lesz idegen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjének otthont adó kölni aréna.

A kapus Fazekas 2006 és 2009 között a Gummersbachban játszott, s klubja a kölni Lanxess Arénában rendezte hazai meccseit. Másik négy klubtársa Final Four alkalmával szerepelt a 20 ezer férőhelyes csarnokban. Nagy és Ugalde a Barcelonával, Chema a Ciudad Reallal és az Atlético Madriddal, Ilic pedig a Kiellel szerepelt itt.

A 37 éves Fazekas az európai szövetség honlapjának elmondta: a többieknek is lesz módja megismerni a hatalmas létesítményt, hiszen az MKB-MVM Veszprém csütörtökön, azaz két nappal a négyes döntő előtt érkezik a helyszínre.

Hangsúlyozta: készen állnak a megméretésre, és azért utaznak Kölnbe, hogy sporttörténelmet írjanak. A Veszprém amúgy már azzal "úttörő", hogy első magyar csapatként jutott el a 2010 óta létező BL Final Fourra.
A 11-szeres magyar bajnok Fazekassal kapcsolatban jó hír, hogy a május 5-i edzésen kéztörést szenvedett kapus újra együtt edzhet a többiekkel. A klub honlapján elmondta: olyan speciális oxigén-terápiát kapott, amitől felére csökkent a gyógyulási idő.

Hangsúlyozta: a napokban derül ki, hogy mekkora a fájdalomküszöbe, és a keze bírja-e a lövéseket.

A szombati elődöntőben a Veszprém és a Kiel 15.15-től játszik, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt meccse 18 órakor kezdődik. Vasárnap a bronzmérkőzés negyed négytől lesz, a finálét 18-kor rendezik.

Nagy László
Nagy László


Korábban - Először szerepelhet afrikai és ázsiai játékos a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

Az afrikai földrészt a német THW Kiel tunéziai légiósa, Vael Dzsaluz, az ázsiait az MKB-MVM Veszprém iráni átlövője, Iman Dzsamali képviselheti. Igaz, a magyar bajnok "bombázója" jelenleg térdszalagszakadása után lábadozik, így erősen kérdéses játéka a kölni Final Fourban hétvégén. Ahogy a veszprémi csapat honlapja fogalmaz: bizakodása adhat okot, hogy Dzsamali hétfőn már együtt edzett a többiekkel.

Dzsaluz az európai szövetség honlapjának elmondta: nagyszerűen érzi magát Kielben, a klub egy igazi család, miközben hazájában rengetegen szurkolnak neki és televízión nagyon sokan nézik a kézilabdát, és azon belül a Bajnokok Ligáját.

A 23 éves "Willy" - ahogy a tunéziai átlövőt becézik a német szurkolók - Kielben kezdett új életet, és azt mondja, eddig minden tökéletes.
A 2011-ben junior világbajnoki bronzérmes játékos már nagyon várja a kölni hétvégét, és szerinte fantasztikus lesz majd 20 ezer néző előtt játszani.

A szombati elődöntőben a Veszprém és a Kiel 15.15 órától játszik, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt meccse 18 órakor kezdődik. Vasárnap a bronzmérkőzés negyed négytől lesz, a finálét 18-kor rendezik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc magyar atléta indulhat az ifjúsági olimpián

A magyar szövetség tájékoztatása szerint három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a… Tovább olvasom