Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

BL: az utolsó percben egyenlített Barcelonában a Milan

Az AC Milan az utolsó percben egyenlített, s játszott 2-2-t a címvédő FC Barcelona otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének első játéknapján, kedden a H csoportban.
A Nou Campban rendezett találkozón már az első percben vezetést szerzett a Milan, s egészen az első félidő hajrájának kezdetéig magabiztosan őrizte előnyét, ám Pedro egyenlíteni tudott a 36. percben. A fordulás után gyorsan vezetést szerzett a hazai csapat Villa szabadrúgásgóljával, s a folytatásban sokkal jobban játszott a milánóiaknál, ám sorra elrontotta helyzeteit, az olaszok pedig egy szöglet után akkor egyenlítettek, amikor a Barcelonának már nem maradt esélye a győzelem megszerzésére.

A nap egyik legnagyobb meglepetését a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót végig a pályán tudó belga Genk okozta, miután gólnélküli döntetlent játszott a vendég Valenciával.

Szintén az E csoportban a Chelsea hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Leverkusent.

Az F csoport rangadóján is döntetlen született, miután a német bajnok Borussia Dortmund hazai pályán a hajrában egyenlített az Arsenal ellen.

Ebben a kvartettben a francia Olympique Marseille állt az élre, miután 1-0-ra nyert a görög Olimpiakosz otthonában.

Az Európa Liga címvédője, az FC Porto győzelemmel kezdte BL-szereplését, méghozzá az ukrán Sahtar Donyeck ellen, melyből két játékost is kiállított a játékvezető.

Meglepetésnek számít Huszti Szabolcs csapatának, az orosz bajnok Zenitnek ciprusi veresége is: a szentpéterváriakat az APOEL Nicosia verte 2-1-re. Huszti nem lépett pályára.


Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
E csoport:
Chelsea (angol)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
gól: Luiz (67.), Mata (93.)

Genk (belga)-FC Valencia (spanyol) 0-0

F csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Olympique Marseille (francia) 0-1 (0-0)
g: Lucho Gonzalez (51.) kiállítva: Fanni (90., Marseille)

Borussia Dortmund (német)-Arsenal (angol) 1-1 (0-1)
g: Perisic (88.), illetve van Persie (42.)

G csoport:
FC Porto (portugál)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-1 (1-1)
g: Hulk (28.), Kleber (51.), illetve Adriano (12.) kiállítva: Rakickij (40., Donyeck), Csigrinszkij (80.)

APOEL Nicosia (ciprusi)-Zenit (orosz) 2-1 (0-0)
g: Manduca (73.), Ailton (75.), illetve Zirjanov (63.) kiállítva: Alves (76., Zenit)

H csoport:
FC Barcelona (spanyol)-AC Milan (olasz) 2-2 (1-1)
g: Pedro (36.), Villa (50.), illetve Pato (1.), Thiago Silva (92.)

Viktoria Plzen (cseh)-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-1 (1-0)
g: Bakos (45.), illetve Renan (68.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borussia Dortmund-Arsenal 1-1, galéria - videó

van Persie erőszakosságának és klasszisának köszönhetően vezetett az Arsenal Dortmundban. Perisic a Borussia egyetlen valódi kapura lövésével egyenlített. Tovább olvasom