Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

BL-negyeddöntőbe vágyik az MKB Veszprém

Távozott a kapus Dejan Peric, illetve Nagy Kornél, Jevgenyij Lusnyikov és Eklemovic Nikola.
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata szeretné megvédeni bajnoki és Magyar Kupa-címét, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőbe jutást tűzte ki célul.

A klub szerdai, idénynyitó sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos vezetőedző kiemelte: a felkészülés során több kellemetlen vereséget is szenvedett a csapata, ez azonban betudható annak, hogy újfajta játékstílusra próbáltak átállni. "Szerettük volna, ha támadásban és védekezésben csak egy játékost cserélünk, de az utolsó találkozókon látszott, hogy ez még nem megy, és ezért egyre többször két játékost kellett cserélni.

Tudomásul kell vennünk azt is, hogy Császár Gáborra még nem rakhatunk akkora terhet, hogy egyedüli irányító legyen teljes mérkőzésidő alatt. Ezért gyakorolni kellett olyan formációt is, amikor egyszerre három átlövő van a pályán - fogalmazott a tréner, aki jelezte: mindez nem mentegetőzés, szándékosan a nehezebb utat választották a felkészülés során. - Az utolsó három hétben 12 mérkőzésünk volt, sokat is utaztunk, emiatt sajnos több vereség is becsúszott. Ez a szakasz a csapatépítésről szól, szeretnénk kész csapatot a BL szeptember végi rajtjára." Az együtteshez a nyáron érkezett a horvát Mirko Alilovic és Hud Vedran, valamint visszatért két magyar válogatott játékos, Ilyés Ferenc és Schuch Timuzsin. Rajtuk kívül három fiatal, Kancel Ottó, Zsigmond Ádám és Stranigg János is a felnőttekkel készülhet.

Távozott a kapus Dejan Peric - Alilovicnak kell őt pótolnia -, illetve Nagy Kornél, Jevgenyij Lusnyikov és Eklemovic Nikola.

Magyarády Péter ügyvivő menedzser kiemelte: a felkészüléstől függetlenül nem változtak az elvárások: "Szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát, a BL-ben pedig a legjobb nyolcba szeretnénk bekerülni." Hozzátette: noha több vezéregyéniség is távozott a nyáron, játékerőben szerinte nincs lényeges különbség a mostani és a tavalyi csapat között, de meg kell találni az új vezért. Kiemelte: a felkészülés során nem a vereségek, hanem néhány alkalommal azok különbsége volt fájó számára. A válogatott szélső, Iváncsik Gergő elmondta: nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy kapitánya lehet a híres egyesületnek. "Örülök neki, és érdeklődéssel várom a rám váró feladatokat. Nem az önbizalmunkkal volt baj, hanem azzal, hogy talán kicsit többet vártunk el magunktól, így a kapott nagy pofonok sokkal erősebben hatottak ki a csapat hangulatára. Abban biztos vagyok, hogy nincs ekkor a különbség köztünk és Löwen, valamint a Berlin között, mint amit az eredmények mutatnak."

A magyar bajnok a BL-ben az új néven szereplő spanyol Atlético Madriddal - amely az előző évtizedben még Ciudad Realként halmozott sikert sikerre -, az orosz Csehovszki Medvegyivel, a német Füchse Berlinnel, a dán Bjerringbro-Silkeborggal, valamint egy selejtezős ellenféllel (nagy valószínűséggel a német Rhein-Neckar Löwennel) találkozik a BL szeptember végén rajtoló csoportkörében. A hatosból a legjobb négy jut tovább. A Budapest Bank Ligában már pénteken rajt lesz: a Veszprém a 12. fordulóból előrehozott első meccsét a Péccsel játssza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utánpótlás eredmények

Íme az utánpótlás csapatok eredményei. Tovább olvasom