Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

BL-döntő: FC Barcelona - Manchester United 3-1 - Galéria

A Barcelona története során negyedszer hódította el a Bajnokok Ligája, illetve a BEK trófeáját.


Bajnokok Ligája - A Barcelona ismét két góllal volt jobb a MU-nál

A Barcelona története során negyedszer hódította el a Bajnokok Ligája, illetve a BEK trófeáját, miután szombaton, a londoni Wembley Stadionban rendezett döntőben 3-1-re legyőzte a Manchester Unitedet.

A két csapat két évvel ezelőtti fináléjában szintén két góllal nyert a Barcelona, akkor 2-0 volt az eredmény. A Kassai Viktor által vezetett meccsen Pedro találatával szereztek vezetést a katalánok, de Wayne Rooney még az első félidőben egyenlített. A második játékrészben Lionel Messi és David Villa lövéseivel a maga javára fordította a mérkőzést a Barcelona, amely 1992, 2006 és 2009 után került ismét Európa trónjára. A Barcelona sikerével a spanyolok 13 diadallal immár egyedül vezetik a nemzetek rangsorát a legrangosabb európai kupasorozatban, eddig az olaszokkal holtversenyben álltak az élen.

Bajnokok Ligája, döntő

FC Barcelona (spanyol)-Manchester United (angol) 3-1 (1-1)
Wembley stadion, 90.000 néző, v.: Kassai Viktor
gólszerző: Pedro (27.), Messi (54.), Villa (69.), illetve Rooney (34.) sárga lap: Alves (60.), Valdes (85.), illetve Carrick (61.), Valencia (80.) FC

Barcelona: Victor Valdes - Daniel Alves (Carles Puyol, 88.), Gerard Pique, Javier Mascherano, Eric Abidal - Sergio Busquets, Xavi, Andres Iniesta - Pedro (Ibrahim Afellay, 91.), Lionel Messi, David Villa (Seydou Keita, 86.)

Manchester United: Edwin van der Sar - Fabio (Nani, 69.), Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Patrice Evra - Antonio Valencia, Michael Carrick (Paul Scholes, 77.), Ryan Giggs, Park Dzsi Szung - Wayne Rooney, Javier Hernandez

I. félidő: 27. perc: Xavi indult meg a Manchester térfelének közepén, majd külsővel hajszálpontos passzal hozta helyzetbe a jobb összekötő helyén Pedrót, aki egy igazítás után 10 méterről okosan a rövid sarokba lőtt (1-0). 34. perc: Rooney ugratta ki Giggset, aki visszakészítette a labdát neki, a csatár pedig állítás nélkül 12 méterről védhetetlenül kilőtte a jobb felső sarkot (1-1).

II. félidő: 54. perc: Messi kapott labdát középen, megtolta azt, majd 20 méterről nagy erővel a kapu bal oldalába bombázott (2-1). 69. perc: Busquets-hez pattant a labda a 16-oson belül, ő legurította Villának, aki okosan a bal felső sarokba tekert (3-1). A rövid ünnepséget követően, melyben szerepet kapott például Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere is, elkezdődött az év legfontosabb mérkőzése. Az első percekben meglepően keveset volt a labda a Barcelonánál, a Manchester United játékosai rendre keresték a test test elleni küzdelmet és megelőző szerelésekkel gátolták meg a katalán fölény kialakulását. Josep Guardiola tanítványainak eleinte nem ízlett ez a harcmodor.

A spanyolok aztán alkalmazkodtak ehhez a taktikához, továbbá a manchesteriek belátták, hogy ezt 90 percen át képtelenség bírni erővel, így aztán a Barcelona hosszú percekre eldugta a játékszert angol riválisa elől, nagy mezőnyfölénybe került. Ekkor már helyzetek és átlövések jelezték a veszélyt a Manchester számára, amely nemhogy támadásvezetésre képtelen volt, de a félpályát is alig-alig lépte át. Xavi tökéletes passza után Pedro találatával aztán góllá érett a Barcelona fölénye. A játék képe ezt követően sem változott, folytatódott a macska-egér harc a labdáért, azonban az angolok első valamirevaló támadásukból egyenlítettek. Az első félidő hajrájában is a Barcelona akarata érvényesült, sokszor kerültek nehéz helyzetbe a védők, néhányszor van der Sarnak is játékba kellett avatkoznia, illetve centiken múlott, hogy nem alakult ki nagy helyzet a kapuja előtt. A folytatásban ha lehet, még nagyobb nyomás nehezedett a manchesteriekre, ugyanis a Barcelona az aranylabdás Messi vezérletével "körömpasszokkal" folyamatosan van der Sar kapuja előtt tartotta a labdát, egy ízben például a pályafutása utolsó meccsét játszó holland kapus bravúrja mentette meg csapatát attól, hogy ismét hátrányba kerüljön. Pár perccel később azonban már van der Sar sem segíthetett, mert Messi bombája utat talált a hálóba.

A MU annak ellenére sem tudott magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, hogy hátrányban futballozott, ugyanis játékosai csak elvétve találkoztak a labdával, legtöbbször csak "üresben" kergették azt. Csak idő kérdése volt, hogy megszülessen az újabb barcelonai gól, mert Messiék vagy túljátszották a helyzeteket, vagy van der Sarnak védett. Villa aztán a 69. percben eldöntötte a mérkőzést és a trófea sorsát. Bár a hajrában a szigetországiak mindent megpróbáltak, komoly lehetőségük nem volt a szépítésre, így a Barcelona megérdemelten hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját.

Korábban

A labdarúgó Bajnokok Ligája 20:45 órakor kezdődő, londoni döntőjében az angol Manchester United és a spanyol FC Barcelona találkozik egymással. A két együttes kezdőcsapataiban nincs komoly meglepetés.
A találkozón Kassai Viktor fújja majd a sípot.

BL: FC Barcelona-Manchester United



A kezdőcsapatok

FC Barcelona: Victor Valdes - Daniel Alves, Gerard Pique, Javier Mascherano, Eric Abidal - Sergio Busquets, Xavi, Andres Iniesta - Pedro, Lionel Messi, David Villa

Manchester United: Edwin van der Sar - Fabio, Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Patrice Evra - Antonio Valencia, Michael Carrick, Ryan Giggs, Park Dzsi Szung - Wayne Rooney, Javier Hernandez

BL-döntő: Manchester United-FC Barcelona




Előzmények - A sorozat történetében másodszor fordul elő, hogy két csapat újra összeméri az erejét

Négy éve az AC Milannak sikerült a reváns, a piros-feketék a két évvel korábbi vereséget tudták feledtetni a Liverpool ellenében.
A most finálés együttesek a 2009-es római döntőben találkoztak egymással először, a Vörös Ördögök akkor jól kezdték az összecsapást, ám számos helyzetet elpuskáztak. Ezt követően feljavult a katalánok játéka, és a kameruni Samuel Eto,o - aki tavaly már az Internazionaléval emelhette magasba a trófeát -, valamint az azóta kétszeres aranylabdássá avanzsált argentin Lionel Messi egy-egy góljával magabiztosan nyertek.



A két klubnál azóta minimális változások történtek a keretben, így Londonban szinte ugyanazok a csapatok feszülnek majd egymásnak. Igaz, a Manchesterben már nincs ott Cristiano Ronaldo, ám a portugál aranylabdás távozását követően a gárda sokkal egységesebb, és szakértők szerint erősebb is lett.

"Nem félünk a Barcelonától - nyilatkozta Park Dzsi Szung, az MU dél-koreai középpályása. - A világ egyik legjobb csapatáról van szó, de nekünk ugyanúgy megvannak az erősségeink."

MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga


Pályafutása utolsó mérkőzésére készül Edwin van der Sar, az angolok 40 éves holland kapusa, valamint jelentős állomás előtt áll a walesi Ryan Giggs is, aki még 37 évesen is a gárda egyik legfontosabb játékosa. A Barcelonánál szokás szerint az a nagy kérdés, hogy a Busquets, Xavi, Iniesta világbajnok trió el tudja-e majd dugni a labdát, elől pedig Messi milyen hatékony lesz a kőkemény manchesteri védők szorításában.
Josep Guardiolának, a Barca vezetőedzőjének ismerős lehet majd a hangulat, ugyanis az 1992-es BEK-döntőt - melyen ő is játszott - szintén a londoni Wembley Stadionban rendezték, akkor a katalánok Ronald Koeman emlékezetes szabadrúgásgóljával 1-0-ra legyőzték a Sampdoriát.

A 20:45 órakor kezdődő találkozó győztese csatlakozhat a sorozat legeredményesebb csapataihoz. Az élen jelenleg a Real Madrid és az AC Milan áll három-három BL-győzelemmel, a Manchester Unitednek és a Barcelonának pedig két-két BL-elsősége van.

Bajnokok Ligája, döntő: FC Barcelona (spanyol)-Manchester United (angol), London, Wembley Stadion, 20:45 ó, v.: Kassai Viktor

A várható kezdőcsapatok:
FC Barcelona: Victor Valdes - Daniel Alves, Gerard Piqué, Carles Puyol, Eric Abidal - Sergio Busquets, Xavi, Andrés Iniesta - Pedro, Lionel Messi, David Villa
Manchester United: Edwin van der Sar - Fabio, Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Patrice Evra - Antonio Valencia, Michael Carrick, Ryan Giggs, Park Dzsi Szung - Wayne Rooney, Javier Hernandez

Adatok és tények a szombati, FC Barcelona-Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-döntővel kapcsolatban

- A két csapat eddig tízszer találkozott a BL-ben, mindkét gárda háromszor győzött, négy alkalommal pedig döntetlenre végeztek. - Spanyol csapat 22. alkalommal játszik döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban, míg az angoloknak ez lesz a 18. fináléjuk. Az élen az olaszok állnak 26 döntős szerepléssel. - A két csapat összesített BL-gólaránya megegyezik, mindkét együttes 303-szor volt eddig eredményes a sorozatban, miközben 158 gólt kapott. A Manchester United ezt 175 mérkőzésen hozta össze, míg a Barca 158 összecsapáson.

- Ez lesz az első döntő az új Wembley Stadionban, elődjében ötször rendeztek finálét. A Manchester United kilencszer játszott a felújított szentélyben, ezek közül ötször diadalmaskodott. Az MU az új Wembleyben öt alkalommal tizenegyespárbajt is vívott. Mindkét gárda a magasba emelhette már a legrangosabb európai kupát a Wembleyben, az MU 1968-ban a Benfica, a Barca pedig 1992-ben a Sampdoria legyőzésével ünnepelhetett BEK-diadalt. - Ez lesz a 11. olyan döntő a legrangosabb európai kupában, amelyen az egyik csapat a saját országában léphet pályára, diadalmaskodnia viszont még egyiknek sem sikerült így. - Lionel Messi, a Barcelona kétszeres aranylabdás argentin támadója 11 gólt szerzett a BL mostani kiírásában, egyetlen találatra van attól, hogy beállítsa a holland Ruud van Nistelrooy rekordját, aki a 2002/03-as idényben 12-szer volt eredményes. - A Barcelona legutóbbi 20 BL-mérkőzésén mindig szerzett gólt, legutóbb 18 hónappal ezelőtt a Rubin Kazany ellen nem tudott eredményes lenni. - Carles Puyol, a Barcelona csapatkapitánya 100. BL-mérkőzésén léphet pályára szombaton. - A Manchester United eddig 27 BL-mérkőzést játszott spanyol csapat ellen, ebből mindössze hetet nyert meg. - Utolsó BL-mérkőzésére készül Edwin van der Sar, a Manchester United kapusa, ez lesz a 99. összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban. - A Manchester United veretlen a mostani sorozatban. - Ryan Giggs 126-odszor, Paul Scholes pedig 121-edszer léphet pályára a BL-ben, kettejüket csak a spanyol Raúl előzi meg 142 fellépéssel.

Olvasóink írták

  • 6. Csetneky 2011. május 29. 13:45
    „Ha valaki annyira egyszerű, hogy nem a jó eredményt írja a címbe, akkor hiába törlik ki az erre vonatkozó hozzászólást, az ostobaság még ostobaság marad.”
  • 5. okostojas007 2011. május 29. 10:31
    „csak a győzteseknek gratulált... ( parolázott )”
  • 4. Hunicum 2011. május 29. 10:16
    „3. Jandex 2011.05.29. 06:54
    Tárgyalni ment! Jövőre Wayne Rooney a Felcsutot erősíti! :D”
  • 3. Jandex 2011. május 29. 06:54
    „http://www.origo.hu/sport/focivilag/bajnokokligaja/20110529-orban-viktor-parolazott-a-barcajatekosokkal.html
    Vajon mennyibe fájt Nekem ez a "hivatalos" út?! :)))”
  • 2. RickCartman 2011. május 28. 23:53
    „ne csodálkozz, ez a kisalfold cikke...(bocs, szerkesztő urak, de nem ez az első tárgyi tévedésük, semmi baj, majd megszokjuk ezt is valahogyan)”
  • 1. pörkölt 2011. május 28. 23:34
    „3-1 lett.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teke-vb: arany és ezüst a magyar csapatoknak

A magyar nők arany-, a férfiak ezüstérmet nyertek a Szarajevóban rendezett teke-világbajnokságon. Tovább olvasom