Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Bizonyítani szeretne Győrött

Pomper Tiborral nemrég négyéves szerződést kötött az ETO FC. A volt válogatott-kerettag az NB I/B-s REAC-ból igazolt a Rába partjára, s szeretné megváltoztatni a róla kialakult negatív képet.

Pomper Tibor kétséget kizáróan remek labdarúgó, karrierje nemrég még meredeken ívelt felfelé. A játékos meghatározó futballista volt egykori klubcsapatában, a Dunaferrben. Többször a nemzeti csapat keretébe is meghívást kapott. Később a Videotonnál kirobbant körülötte az a bizonyos bundabotrány, eltiltották – igaz, a labdarúgó máig nem érti a döntést, véleménye szerint semmi olyat nem követett el, amivel vádolták –, és a hírek szerint néhány alkalommal nem éppen sportszerű életmódjával is felhívta magára a figyelmet.

Legutoljára az első osztályban a Videotonban szerepelt, tavaly nyáron az NB I/B-s REAC-hoz igazolt. A középpályás szerint jókor jött a lehetőség, hogy ismét a magyar élvonalban szerepelhessen, s ezt mindenképp ki szeretné használni.

„Úgy érzem, a legjobbkor jött az ETO megkeresése, szeretném kicsit helyreállítani a rólam kialakult képet. Tudom, nem éppen sikeres időszakon vagyok túl, valószínű, a szurkolók sincsenek túl jó véleménnyel rólam, éppen ezért bizonyítani szeretnék. Egyébként jól éreztem magam Rákospalotán, ahol segítettek, amikor klub nélkül maradtam, de bevallom, sokkal szívesebben játszom Magyarországon vidéki együttesben, mint a fővárosban."

Pomper Tibor az ETO-val négyéves szerződést írt alá. A szakvezetés szerint kiváló rúgótechnikájú játékos, aki egy komoly felkészülés után óriási hasznára lehet majd a Rába-parti csapatnak.
„Tetszik, hogy egy olyan együttesbe kerültem, ahol jelentős célokat tűztek ki. Úgy tudom, a vezetés azt szeretné, ha a vidék legjobb futballcsapata lenne az ETO. Úgy érzem, erre megvan minden esély."

A 27 éves labdarúgó természetesen a felkészülési mérkőzések során már pályára lépett zöld-fehérben, célja, hogy a bajnokságban stabil kezdőjátékosként vegyék számításba.
„ Mit várok magamtól Győrben? Meghatározó futballistája akarok lenni a klubnak, középpályásként nemcsak a védekezésből, hanem a gólszerzésből is ki szeretném venni a részemet."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borimirov is brillírozott

Matáv FC Sopron–Leszki Szófia 3–3 (2–0) Sopron, nemzetközi mérkőzés, 500… Tovább olvasom