Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Bizakodva várják a rajtot az UEFA Futsal Cupban

A bajnokság mellett a nemzetközi porondon is szeretne helytállni a Rába ETO. A zöld-fehérek a jövő héten Győrben kezdik meg a szereplést az európai bajnokcsapatok számárára kiírt UEFA Futsal Kupában.
Már a jövő heti, nemzetközi szereplése jegyében tartott tegnap nyilvános edzést a Rába ETO futsalcsapata. A győriek szeptember 5-én lépnek először pályára az európai bajnokcsapatok számára kiírt rangos sorozatban. A magyar aranyérmes az azeri, a holland és az ír bajnokot fogadja majd az UEFA Futsal Cup győri csoportkörében. A kvartettből az első két együttes jut a legjobb 16 közé. Tavaly ez sikerült a Rába-partiaknak, cél ezúttal is kivívni a továbbjutást. Erre hazai pályán van is esély, a mostani ETO ráadásul erősebbnek is tűnik a tavalyi győri együttesnél, a csapathoz három, a sportágban elismert légiós csatlakozott. A jövő szerdai nemzetközi rajt előtt azonban még egy amolyan kötelező házi feladatot kell megoldaniuk a Rába-partiaknak: az ETO a héten elkezdődött honi bajnokságban, pénteken a DEAC-ot fogadja.

Lódiék (középen) a jövő héten már nemzetközi mérkőzéseket vívnak Győrben. Fotó: Mészáros Mátyás
Lódiék (középen) a jövő héten már nemzetközi mérkőzéseket vívnak Győrben. Fotó: Mészáros Mátyás

„A nemzetközi szereplés előtt fontos állomás lesz a Debrecen elleni mérkőzés – szögezte le Marcos Angulo, a győriek spanyol trénere. – A Futsal Kupában jó lenne mindhárom meccsünket megnyerni, még ha az azeri bajnok a honosított braziljaival együtt papíron erősebb csapat is nálunk. Várhatóan a továbbjutásunk már az első találkozón, a holland csapat ellen eldől, igaz, a szintén brazil légiósokkal megerősített ír csapat sem lesz könnyű ellenfél" – tette hozzá a szakvezető.

A sérülésből felépülő kapus, Balázs Zoltán is a győri továbbjutásban bizakodik.

„Pénteken már én szeretnék védeni, rendbe jött az ujjam, amit az egyik mérkőzésen rúgtak meg. A bajnokságban, bár legnagyobb riválisunk a hírek szerint gyengült, lesznek kemény meccseink. Gödöllőre több játékos igazolt a Vasasból, és ott lesz még az Aramis is, amely remekül rajtolt. (Ez a győrieknek is sikerült, az ETO hétfőn 7–1-re győzött Üllőn – a szerk.) Nem titkolt célunk, hogy ismét megnyerjük a bajnokságot, a Futsal Kupában pedig, hogy megint bejussunk a legjobb tizenhat csapat közé. Úgy gondolom, a holland és az ír csapatnál jobbak vagyunk, az azeriekkel zárásként pedig egy ki-ki meccset játszhatunk."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy tehetség nélküli karrier

Magas, vörös hajú férfi érkezik az oslói kávézóba, ahová megbeszéltük a találkozót Kovács Péterrel,… Tovább olvasom