Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Berzi igazgató lesz

Az MLSZ tegnapi elnökségi ülésén eldőlt, pályázatot írnak ki a főtitkári posztra. Berzi Sándor nemzetközi igazgató lesz.

Bozsik Péter szövetségi kapitány és Détári Lajos szövetségi edző a Magyar Labdarúgó Szövetség tegnapi elnökségi ülésének első napirendi pontjaként ismertette a válogatottra vonatkozó terveket.
Bozsik a sportág vezetőtestülete előtt azt mondta, hogy fejében már alakul a bő, 30–35 fős keret, amelyben inkább a tapasztaltabb játékosokra számít majd, noha elismeri a fiataloknak (U21) az előző Európa-bajnoki selejtező során nyújtott nagyszerű teljesítményét.
A szakvezető először május 14-én, Dunavarsányban háromnapos edzőtábor keretében szeretne találkozni a válogatott játékosokkal.

A program zárásaként pedig 17-én egy első osztályú együttessel játszanának felkészülési mérkőzést. A két szakember azt kérte az elnökségtől, hogy május 24-re, hazai pályára és lehetőleg világbajnoki résztvevővel kössön le mérkőzést. Május 30-án, Manchesterben az angol válogatottal találkozik a magyar nemzeti együttes.

Ezt követően augusztus 16-án, Grazban Ausztria csapata lesz az ellenfél, ezt megelőzően négy nappal pedig egy skandináv ország válogatottjával szeretne játszani Bozsik Péter, tekintettel arra, hogy szeptember elején Norvégia legjobbjaival szemben kezdi meg az EB-selejtezőket a magyar válogatott. A norvégok után – sorrendben – Bosznia-Hercegovina, Törökország és Málta együttese következik a kvalifikációs sorozatban. A tervek szerint november 15-én, hazai pályán komoly riválissal zárná idei programját a válogatott.

Az MLSZ elnöksége a szervezeten belüli átalakítások jegyében úgy döntött, hogy a nemzetközi igazgató április 1-jétől Berzi Sándor lesz.
A főtitkári posztra – melyet 1990-től két év kihagyást leszámítva Berzi töltött be – pályázatot írnak ki, az átmeneti időszakra Füzesi Zsoltot, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) versenyigazgatóját bízták meg a tisztség betöltésével.

Az elnökség felkérte a felügyelőbizottságot annak megállapítására, hogy a 3,1 milliárd forintos reorganizációs hitellel kapcsolatos kérdésekben a testület milyen intézkedési jogosítványokkal rendelkezik.
Az újjáalakult MLSZ-nek április 7-ig kell eljuttatnia az európai szövetséghez (UEFA) azoknak a tisztségviselőknek a névsorát, akiket delegálni szeretne az UEFA különböző bizottságaiba.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kijelölték a keretet

Bozsik Péter szövetségi kapitány kijelölte a jövõ szerdai Ausztria ellen… Tovább olvasom