Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Beigazolódtak a papírformák

A Tento-ETO első gólját csak a 6. percben szerezte. A folytatásban egy darabig még tartani tudta a lépést a hazai csapat ellenfelével, de a szünetig megnyugtató előnyt szerzett a dunaújvárosi gárda.

Tento ETO - Dunaferr: 26-36

A vendégek vezetése a szünet után sem került veszélybe. A győriek lelkesen, de ezúttal rengeteg hibával kézilabdáztak.
Tóth László: – Nincs egy súlycsoportban a két együttes. A Dunaferr gyors, korszerű kézilabdát játszik, mi viszont gyengébbet. A következő két fordulóban a Fotex és a Szeged lesz az ellenfelünk, utána azonban a hasonszőrű csapatok ellen már lehet keresnivalónk.
Imre Vilmos: – Egy jól játszó ETO ellen úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk.

Kiskunhalas-Graboplast-ETO: 26-30

Az ETO edzője, Róth Kálmán a mérkőzésen nem számíthatott első számú irányítójára, a sérülés miatt hiányzó Görbiczre.
Róth Kálmán: – Gyenge első félidő után ha nehezen is, de tudtuk hozni ezt a meccset is. Mindenképpen gyors formajavulást várok a csapattól. Mostantól már a Fradi elleni rangadóra készülünk.
Zsiga Gyula: – Már a csapatom első félidei játéka is meglepett, jól játszottunk, a rutinosabb ETO azonban feljavult, mi pedig egy kicsit elfáradtunk a végére.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gerely ölt meg egy 13 éves fiút Csehországban

Gerely ölt meg egy 13 éves fiút egy ifjúsági atlétikai versenyen a csehországi Liberecben. Tovább olvasom