Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Bécs-Budapest maraton: terepfutó az élen

Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton első szakaszát a Mont Blanc-maratonik egyik legjobbja, Németh Csaba nyerte.
Az egy év szünet után „felélesztett" Bécs–Pozsony–Budapest ultramaraton első szakaszát a Mont Blanc-maratonik egyik legjobbja, Németh Csaba nyerte. A 43 éves miskolci sportember 7 óra 18 percet és 13 másodpercet töltött a pályán Bécs és Pozsony között.

A terepfutó harmadszor vállalkozott rá, hogy Közép-Európa legnagyobb aszfaltversenyén elinduljon, legutóbb azonban 1997-ben futott el Bécstől Budapestig. Most nemcsak a számára szokatlan környezet nehezítette a dolgát, hanem a furcsa szélirány is.

„Az osztrák vidéken mindig keletről fújt, ezért folyamatosan szembeszélben kellett haladnunk, ami megnehezítette a versenyt – mondta a célban a 89,2 kilométer megtétele után a www.nso.hu-n. – Hideg volt reggel, amikor elindultunk, aztán felmelegedett az idő, és szép napunk lett, ahogy teltek a kilométerek és változott a táj."
A versenyző 13 perccel megelőzte a korábbi szupermaratonik legnagyobb alakját, a 47 éves Bogár Jánost, de Németh Csaba így is úgy érezte, elrontotta egy kicsit a szakaszt.

„Dehidratált állapotban elgörcsöltem a vége felé egy részét a távnak, erre tizenöt-húsz kilométerem ráment – mondta. – De fel tudok már állni az ilyen helyzetekből."

Mint hozzátette, nem vált műfajt, továbbra is terepfutó marad, a természet az ő világa. De ha már úgy döntött, elindul, végig akarja csinálni, amit eltervezett, és alig várja már a csütörtököt, hogy magyar földre érjenek, mert az a szívének igazán kedves.

Eredmények. Egyéni: 1. Németh Csaba 7:18.13, 2. Bogár János 7:31.44, 3. Herbák Gergő 7:42.00. Váltó: 1. Dover Nyelvi Centrum 5:17.23, 2. Sashegyi Gepárdok 6:14.55, 3. Hírös Suttyók 6:30.25.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: kétszázmillió a megyének

A Soproni Darazsak és a Soproni Sportiskola ötven-ötven millió, a Soproni Tigrisek tizenötmillió, a… Tovább olvasom