Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Bayern: májusban Győrött

Május 18-án szerepel Győrött a Bayern München. Emiatt csúszik a stadionrekonstrukció kezdete. Az elmúlt fordulóban ismét vereséget szenvedett idegenben az  ETO FC csapata.

Információnk szerint május 18-án Győrött lép pályára a német Bayern München. A hivatalos időpontot a Debrecen elleni mérkőzést megelőzően a klub az Audival közös sajtótájékoztatón jelenti majd be.
Mindez egyébként kihatással van a stadionrekonstrukcióra is. Klement Tibor igazgató annyit mondott: ilyen közel még sosem voltak ahhoz, hogy végre megkezdődjenek a munkálatok. A bajor sztárcsapat elleni mérkőzést azonban mindenképpen megvárják, így csak a találkozó után indulhat a keleti lelátórész és a mögötte lévő főépület lebontása, illetve átépítése.

A fővárosi zöld-fehér gárda tavasszal bizony nem jeleskedett a helyzetek kihasználásában és az első fél órában nem is úgy tűnt, hogy a Ferencváros éppen az ETO ellen javít majd gólarányt.  Persze a győri csatársor sem ontotta idáig a gólokat, sőt, a Fradival ellentétben az ETO-nak nemcsak a támadójátéka, de a védelme sem állt eddig a helyzet magaslatán. Reszeli Soós István szakmai igazgató szerint nem indult rosszul a találkozó.

„A mérkőzés elején nagyjából az történt, amire számítottunk, amit elterveztünk. Kiegyenlített játék folyt, egészen az első komolyabb hibánkig. Súlyos védelmi bakik előzték meg a Ferencváros első találatát, úgy érzem, Krassnak ki kellett volna mozdulnia Rósa beadására. Sajnos nagyon gyorsan jött a második hazai gól, amely után kissé összezuhant a társaság."

A szurkolók véleménye szerint más lehetett volna a helyzet, ha a sárga lapok miatt eltiltott  Stark Péter és Németh Norbert ott van a pályán, bár ennek kissé ellentmond, hogy velük hasonló módon kapitulált Újpesten is az együttes.

„Sajnos jellemző, hogy egy bekapott gól után az ellenfél maga alá gyűri a csapatot. Nincs mit szépíteni, kiadós vereségbe futottunk bele. Most érezni, hogy mennyire hiányzik a Pécs elleni elmaradt győzelem."
A szakmai igazgató elmondta, hogy a vasárnapi vereség kiértékelése után már a következő összecsapásokra koncentrál az együttes.
„Kielemeztük a mérkőzést, megbeszéltük a hibákat. Nem szabad leragadnunk ennél a vereségnél, előre kell néznünk. Szerdán egy nehéz mérkőzés vár még ránk a Debrecen ellen.

Az utána következő találkozókon a rájátszásban eldől, jó úton járunk-e, kikre számíthatunk majd a közeljövőben. Meg kell találnunk azt az alapcsapatot, amely képes lesz az általunk kitűzött célok elérésére."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másodosztályú csapat az Angol Kupa fináléjában

Vasárnap délután a Millwall a Sunderland elleni manchesteri elődöntőben 1-0-ra győzött és bejutott… Tovább olvasom