Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Baumgartner Zsolt indul az Olasz Nagydíjon

Péntek délelőtt eldőlt, hogy Baumgartner Zsolt részt vehet a monzai Forma–1-es Olasz Nagydíjon. A magyar pilóta helyettesíti a sérült ír Firmant a Jordan-Ford versenyautóban.
Baumgartner már az augusztus 24-i Magyar GP-n is pótolta Firmant, akinek kocsijáról egy nappal korábban, az első szabadedzésén leszakadt a hátsó légterelő, s az irányíthatatlanná vált Jordan-Ford nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A pilóta megsérült, s emiatt nem folytathatta a viadalt. Ezért nyílt alkalom arra, hogy Baumgartner első magyar Forma–1-es versenyzőként indulhasson a második időmérő edzésen, majd magán a futamon is.

Az ír pilóta most kedden Londonban átesett egy vizsgálaton, azonban csütörtökön Monzában Sid Watkins professzor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottságának vezetője közölte vele: nem szerepelhet. Pedig Firman a felépülés érdekében kihagyta a múlt csütörtökön befejeződött monzai tesztelést. Akkor, szerdán Baumgartner (18. hely, 1:24.134 p) helyettesítette. A magyar Forma–1-es 17. lett az első időmérő edzésen.

Frank Tamás, Baumgartner menedzsere az MTI-nek elmondta: nagyon örül annak, hogy a Jordan-Ford csapatnak sikerült elintéznie, hogy Zsolt ismét Forma–1-es viadalon indulhasson.

A 22 esztendős magyar tehetség a hungaroringi futamot a 19. helyről kezdhette, majd a 35. körben – amikor a 14. helyen haladt – motorhiba miatt kiesett.

Ralph Firman roppant csalódott amiatt, hogy Sid Watkins professzor eltiltotta a részvételtől: – Annak ellenére, hogy fizikailag teljesen fitt vagyok, a fülemben kisebb egyensúlyzavarokat érzek, emiatt nem szerepelhetek. Sid Watkins megnyugtatott, hogy a jövő heti silverstone-i tesztelésre, s a világbajnokság utolsó két futamára teljesen felépülök – mondta a Jordan-Ford ír versenyzője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiváló formában kezdtek a magyar kenusok Gainesville-ben

A magyar csapat minden tagja kiváló formában kezdte a versenyzést, amelyre a lehető legjobb… Tovább olvasom