Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Baumgartner megverte Fisichellát a teszten

A négy Forma-1-es csapatot érintő pénteki kétórás teszt csak részben igazolta a papírformát. Az gyakorlatilag „borítékolható” volt, hogy a futamok többségén remeklő Fernando Alonsót senki sem tudja megelőzni, Baumgartner Zsolt azonban nagy meglepetést okozva simán megelőzte két ideiglenes csapattársát, a versenyeken is a Jordan-Fordot erősítő Ralph Firmant és Giancarlo Fisichellát.

Baumgartner Zsolt
Az igazsághoz tartozik, hogy a Nemzetközi Autmobil Szövetség döntése alapján Brazíliában futamgyőztes olasz pilóta mindössze hét kört teljesített a Hungaroringen. Az első félórát követően ugyanis kicsúszott, és a szerelők több mint 60 perces megfeszített munkával állították helyre az autóját. Csak a teszt hajrájában tért vissza, ekkor azonban műszaki hiba miatt csupán néhány percig ismerkedhetett a pályával.

A szezont újoncként kezdő Firman a végén – amikor még megelőzhette volna Baumgartnert – „megfőzte" a motort, ami ekkor inkább a gőzmozdonyokat idézte, mintsem egy száguldásra képes versenyautót.

Alonso sokáig „csak" második volt, de érezte, nem engedheti meg magának, hogy a Renault tesztpilótája, a tavaly még futamokon is induló skót Allan McNish legyen a legjobb. Ezért a spanyol „repesztett" egy villámgyors kört, és kétséget sem hagyott afelől: a Forma-1-es nyitányon ő a legjobb.

A mindennapokon még inkább Forma-3000-es pilótának tekinthető 22 éves magyar tehetség a gyakorlás nagy részében a nyolcadik és tizedik hely között ingázott, de a vége felé feljött a hetedikre, és Firmanen és Fisichellán kívül Gianmaria Brunit és Nicolas Kiesát is megelőzte. Ez mindenképpen kellemes meglepetés.

„A teszt előtt abban bíztam, hogy megelőzöm Firmant, de arról már álmodni sem mertem volna, hogy Fisichellánál is jobb időt érek el" – mondta az MTI-nek. – „Nagyon boldog vagyok, hogy örömet szerezhettem azoknak, akik ilyen korán kilátogattak a Hungaroringre. A csapat mérnökei is gratuláltak: jó információkat kaptak tőlem a tesztről, amelyen egy új gumikeveréket próbáltunk ki. A nap akkor lenne még tökéletesebb, ha a délutáni Forma-3000-es időmérő edzésen sikerülne jó pozíciót kiharcolnom. Az ugyanis a célom, hogy szombaton túlszárnyaljam az idei legjobb eredményemet. Monacóban az ötödik lettem, most megcéloztam a dobogót..."

Forma-1-es autót a magyarok közül eddig már ketten próbálhattak ki a Magyar Nagydíj keretében: Baumgartner tavaly augusztus 8-án a Jordan-, míg az 1988. június 24-én elhunyt Kesjár Csaba 1987. augusztus 9-én a Zakspeed kocsiját vezette. Baumgartner idén augusztus 1-jén, Hockenheimben szintén részt vett a négycsapatos tesztelésen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindent a szemnek: Formula- 1-es pilótanők

Mindenki tudja: a Formula–1 ma már elképzelhetetlen a makulátlan külsejű paddock lányok… Tovább olvasom