Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Baumgartner a Francia Nagydíjról

Bár a rajtja jól sikerült, a versenyt mégsem zárta kellemes élményekkel Magny Coursban Baumgartner Zsolt, aki a 34. körben a kavicságyban landolt a Francia Nagydíjon. Az első magyar Forma 1-es pilóta így zsinórban négy befejezett verseny után ezúttal nem láthatta meg a kockás zászlót.
Michael Schumacher megnyerte kilencedik versenyét is a 2004-es szezonban, a Francia Nagydíjon remek taktikai csatában előzte meg Fernando Alonsót. A verseny látványos nem volt, de legalább a hajráig nem derült ki biztosan, ki fog győzni.

A Renault spanyol versenyzője az első rajtkockából indult és vezetett is egészen a 31. körig, amikor a második boxkiállásoknál Schumacher eléje került.

A német viszont alighanem elveszítette volna a győzelmet, ha a főnöke, Ross Brawn, aki a taktika kidolgozásáért is felelős, nem eszel ki új stratégiát: az atomfizikus végzettségű zseni négy kiállásra állította át a világbajnokot.

A német rettentően gyors köröket ment, így belefért a plusz egy tankolás - Alonso csak háromszor állt meg, és második lett.

Harmadikként Rubens Barrichello ért célba, aki az utolsó előtti kanyarban előzte meg Jarno trullit.

Baumgartner Zsoltnak rosszul alakult a futam, kicsúszott és így nem ért célba. Rajta kívül csak Takuma Sato nem fejezte be a futamot, az ő kocsijában tönkrement a motor.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Sajnálom, hogy nem sikerült célba érnem, de nem vagyok különösebben csalódott, sőt most előre aláírnám azt a verziót, hogy csak minden ötödik versenyemet nem tudom majd befejezni a Forma 1-ben. A rajtom kifejezetten jó volt, és a sikeres gumiválasztásomnak köszönhetően a vártnál jobb köröket tudtam menni az elején, amikor Gimmivel végig egy másodpercen belül autóztunk. Az persze végül nem derült ki, hogy a gumik miként alakultak volna a végére, ugyanis a keményebb keverék hátrány volt az időmérőn, de aztán nagyon bejött a versenyen. A második kerékcserém utáni első teljes körömben sajnos az egyik gyors kanyarban túl nagy sebességgel mentem és a kockáztatásnak az lett az ára, hogy lecsúsztam az ideális ívről.

Utólag visszagondolva nagyobb is lehetett volna a baj, de szerencsére sikerült megfognom az autót, így nem repültem el, de a kavicságyból nem volt menekvés. A pályának ezen a részén olyan mély a kavics, hogy esélyem sem volt a visszatérésre. Sajnáltam a dolgot, de utólag kár keseregni, inkább a tanulságokat érdemes levonni. Ezúttal az új aerodinamikai fejlesztéseknek is köszönhetően stabilabb volt az autó, és ez komoly önbizalmat adott, talán túl sokat is vállaltam és ez lett a vesztem, hiszen abban a kanyarban sokat kockáztattam. A verseny felétől így már nem volt más dolgom, mint szurkolni Gimminek.

Nagyon szorítottam érte, szerettem volna, ha az indianapolisi pontszerzésem után ezúttal ő is nagyobb sikerélményhez jutott volna. A magam részéről már a silverstoni versenyre koncentrálok, ahol remélem, hogy a mostaninál több szerencsével járok majd. Előtte kedden még Jenson Buttonnal, Nigel Mansellel és a többiekkel Londonban veszünk részt egy speciális utcai bemutatón, ami biztosan jó ráhangolódás lesz a Brit Nagydíjra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

M. Schumacher 79. futamgyőzelme

A papírformának megfelelően a hatszoros világbajnok Michael Schumacher nyerte az 55.… Tovább olvasom