Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Barnesszal bravúrra készül a Postás

Két héten belül másodszor utazik el Miskolcra és mérkőzik meg a DKSK együttesével a Soproni Postás bajnoki listavezető női kosárlabdacsapata.
A közelmúltban az illetékesek arra kényszerítették a Postást, hogy úgy játssza le a bajnoki találkozót a miskolci katlanban, hogy a soproniak négy játékosa beteg volt, Ambrus pedig sérült. Azóta történt egy s más a Postásnál. Befutott az amerikai center, Quacy Barnes, aki gyorsan edzett is hármat – hétfő délután és kedden délelőtt Sopronban, kedden este, lapzártánk után Miskolcon – a csapattal.

Emellett felépült sérüléséből Ambrus is, aki bár csak a záró, negyedik negyedben szállt be, mégis nyerő embere volt a Postásnak a Szeged elleni, nagy nehézségek árán kivívott sikerben. Ezen túlmenően a beteg játékosok is meggyógyultak és így – állítja Meszlényi Róbert – már más a „leányzó fekvése", azaz más alaphelyzetből indulnak neki az összecsapásnak a felek. Az összecsapásnak, amelynek tétje óriási: a Magyar Kupa négyes döntőjében a fináléba jutás.

– A bajnoki találkozót megóvtuk, így nyilván nem leszünk majd túl népszerűek a miskolci szurkolók körében, azaz kapunk majd tőlük hideget-meleget – vélekedett a soproni zöld-fehérek mestere. – Úgy vélem azonban, nálunk sok az olyan rutinos játékos, akik ki tudják kapcsolni a zavaró körülményeket. Így azért máshogy fest a csapatom, mint amikor nem egészen két hete a betegségtől csak kóvályogtak a pályán a lányok.

A szakvezető még azt fejtegette a Magyar Kupa elődöntőjével kapcsolatban, hogy pontosan tisztában van vele: Miskolcon nehéz nyerni, hiszen a közönség hatalmas segítséget nyújt a Diósgyőr játékosainak. Viszont az is biztos, hogy a mai mérkőzésen jóval nagyobb lesz a nyomás ellenfelükön, mint volt a bajnoki mérkőzésen. A DKSK a rendező, hazai környezetben nyilván szeretnének döntőt játszani, sőt, kupát nyerni. Bár a miskolciak a bajnokságban, hazai pályán még veretlenek, azért a Postásnak is lesz egy-két szava ebben a csatában.

Hosszas várakozás után végül „befutott" Sopronba az amerikai center, a 196 centi magas, 84 kilós Quacy Barnes, aki, bár érthetően fáradtnak tűnt a hosszú utazást követően, úgy látszott, jó benyomást tett mind a szakvezetőre, mind a Postás kosarasaira. Érdeklődésünkre a Michigan államból származó játékos elmondta: Indianában járt egyetemre, aztán kosarazott a Sacramento, a Seattle és a Phoenix WNBA-csapataiban is, Európában pedig a spanyol Salamanca és az izraeli Elizur Holon együttesében, majd játszott Koreában is. A 27. évében járó centernek van egy 8 esztendős kisfia, testnevelő tanári diplomát szerzett, és játékos-pályafutása befejezése után nem tartja kizártnak, hogy edzősködni fog. Neki is kedvezőek az első benyomásai a Postás játékosairól, szimpatikusaknak tartja leendő játékostársait, reméli, sikeres lesz a közös munka.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovardából a szabadba

Megrendezték az idei fedett pályás díjugrató versenysorozat utolsó győri területi versenyét is, a… Tovább olvasom