Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Bárányos Zsolt is a Matávé lett

Bárányos Zsolt egy évre kötelezte el magát a Matáv FC Sopronhoz. A csapat szombaton kikapott a ZTE-től, de Dajka László elégedett volt a látottakkal. Különösen a kicserélődött védelem javult sokat.

Meglehetősen sokan választották Zalaegerszegen szombat délelőtti időtöltésnek a Matáv FC Sopron vendégjátékának megtekintését. Dajka László, a soproniak edzője vegyes érzésekkel állt fel a kispadról. „Volt, ami bosszantott, viszont olyan dolgokat is láttam, amelyek megnyugtattak. Nem örültem annak, hogy kikaptunk és hogy nem sikerült gólt lőni, viszont a játék összképe tetszett. Úgy tűnik, kezd összeállni a csapat. Ez inkább a védekezésre vonatkozik, az egerszegiek nem nagyon tudtak kibontakozni.

Ami a helyzeteket illeti, játékosaink előtt öt-hat nagyobb lehetőség is adódott, míg a legerősebb csapatukkal felálló egerszegieknek csupán egy-két helyzetük volt. Amiben feltétlenül javulni kell, az a helyzetek kihasználása, hiszen most sem sikerült a kapuba találni. Csapatom jóval frissebben mozgott, mint bő egy hete, amikor Ausztriában kaptunk egy »hatost«. Most érthető módon azok a labdarúgók mozogtak kicsit fáradtabban, akik később kapcsolódtak be a felkészülésbe és akik az utóbbi napokban inkább állóképességi munkát végeztek."

A soproniak szakvezetője hozzátette, egy hét múlva indul a bajnokság – a Matáv az MTK otthonában kezd szombaton –, ahol már csak az eredmény számít. A kerethez egyébként tegnap csatlakozott Bárányos Zsolt, aki egyéves szerződést írt alá a Matávhoz.
Rajta kívül még egy ballábas futballista érkezhet, ez a fiatal Dudás Máté vagy a tapasztaltabb szlovák Marek Fabula lesz. Előbbi Diósgyőrből, utóbbi Dunaszerdahelyről érkezhet a hűség városába.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordösszegű büntetés a Tour de Hongrie-n

Közel 200 ezer forintos büntetést kapott a magyar bajnok Víg Aurél, mert nem a nemzeti színű bajnoki… Tovább olvasom