Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Bajzát Péter ismeri a góllövés ízét az UEFA-kupában

Labdarúgás - Bajzát Péter, a Győri ETO FC csatára szerint az FC Zestafoni elleni találkozón megnyugtató előnyt kell szerezniük a visszavágóra. A futballista még a Debrecen játékosaként gólt szerzett az UEFA-kupában.
Ahogy arról a Kisalföldben korábban már többször is beszámoltunk, holnap 20 órától a grúz FC Zestafoni csapatát fogadja a Győri ETO FC együttese az UEFA-kupa selejtező első mérkőzésén.

A visszavágót július 31-én rendezik Grúziában, amelyre a Rába-parti klub szimpatizánsainak reményei szerint már előnnyel a birtokukban utazhatnak a zöld-fehérek.

A győri szurkolók elsősorban Bajzát Pétertől, az ETO csatárától várják a gólokat a csütörtök esti találkozón. Mindez nem is csoda, hiszen a csatár az élvonalbeli bajnokság gólkirálya volt a 2006/2007-es szezonban és az elmúlt idényben is fontos találatokkal segítette a végül bronzérmes társaságot.

Bajzát Pétertől (balra) a Zestafoni ellen is gólt várnak a szurkolók.
Bajzát Pétertől (balra) a Zestafoni ellen is gólt várnak a szurkolók.

„Az első mérkőzésen nem szabad gólt kapnunk – mondta érdeklődésünkre Bajzát Péter. – E mellett természetesen megnyugtató előnyt kívánunk szerezni a visszavágóra, egy, de inkább két gólt szeretnénk lőni hazai pályán. Ami az ellenfelet illeti, a sorsolás után jobban örültem volna egy nyugat-európai ország csapatának, persze azért kaphattunk volna rosszabb ellenfelet is, például egy hosszú és fárasztó túrával együtt járó kazah együttest. Bár túl sok információnk nincs a Zestafoni gárdájáról, az biztos, hogy brazil játékosok is vannak a csapatban. Dévédén megnéztük az egyik mérkőzésüket és ez alapján azt mondom, hogy képzett játékosok alkotják az ellenfelünk keretét. Nem véletlenül nyerték meg a grúz kupát sem."

A támadó egyébként kellemes emlékeket őriz az UEFA-kupaszereplésről.
„Korábban, még a Debrecen játékosaként több nevesebb európai csapat, így a görög PAOK Saloniki, a belga Bruges vagy a francia Bordeaux ellen is pályára léphettem az UEFA-kupában – folytatta a csatár. – A Saloniki elleni párharc különösen emlékezetes marad számomra, hiszen Görögországban 1–1 lett a végeredmény és én lőttem a gólt. Végül hazai környezetben 0–0-át játszottunk, így idegenben lőtt góllal sikerült továbbjutnunk. Bízom benne, hogy a grúzok ellen is betalálok a kapuba, így tovább gyarapíthatom az UEFA-kupában átélt élményeim számát."

Bajzát Péter végezetül elmondta: úgy érzi, hogy jól sikerült a felkészülésük, így az egész csapat optimista hangulatban várja a grúzok elleni összecsapást.

 Szurkolók figyelmébe
A találkozóra a legkényelmesebben interneten keresztül válthatják meg belépőjüket a szurkolók. A felső, alsó lelátóra is érvényes jegyek székre szólóak és egységesen 2500 forintba kerülnek. Belépők elővételben válthatók még a stadion klubépületében 10 órától 18 óráig, valamint a Ziccer Sport üzletében 8-tól 18 óráig.
A hazai szurkolók beléptetése a Nagysándor József utca felől, a két lelátóra külön bejáraton történik, a pénztárak a mérkőzés napján 18 órakor nyitnak ki, ekkortól van lehetőség a stadionba való belépésre is.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az exkapitány visszatér gyökereihez

Kosárlabda - Egy számára igen jól sikerült évad után távozik a Soproni sÖrdögöktől Pojbics Szabolcs,… Tovább olvasom