Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Bajnokok Ligája: slágermeccs Milánóban

A nyolcaddöntős párharcok két mérkőzésével rajtol ma a Bajnokok Ligájának kieséses szakasza.
Az „odavágók" nyitányának legizgalmasabb színhelye alighanem Milánó lesz, miután két egyformán patinás múltú, s hasonló erejű gárda csap össze a lombard fővárosban: az AC Milan és a Manchester United (tv: TV 2 – élő).

Az eddigi nyolc meccsük közül ötöt a kedd esti házigazdák nyertek, akik ráadásul a hazai pályán vívott eddigi négy egymás elleni csatában kivétel nélkül úgy diadalmaskodtak, hogy az MU egyszer sem tudta bevenni a kapujukat, a gólkülönbség 10–0 a taljánok javára. Ráadásul három alkalommal a BEK, illetve a BL elődöntőjében búcsúztatták el az angol riválist. A legutóbbi párviadalt is a Milan nyerte: a 2007-es Bajnokok Ligája-elődöntőben a manchesteri alakulat a hazai 3–2-es siker után 3–0-ás vereséggel volt kénytelen távozni a Giuseppe Meazza Stadionból.

A mostani meccs külön érdekessége, hogy az itáliaiaknál – vagy kezdőként, vagy csereként – pályára léphet az a David Beckham is, aki tíz évet töltött a Manchesternél. Az angol futballista, aki a Los Angeles Galaxy kölcsönjátékosaként szerepel a milánóiaknál, éppenséggel az általa 2003-ban elhagyott MU-val nyert Bajnokok Ligáját 1999-
ben. A szintén elnyűhetetlen Ryan Giggs is felléphetett volna a mostani párharc nyitányán, de karját törte, így a walesi sztár jó esetben is csak a március 10-i, angliai visszavágón futballozhat Beckhamék ellen.

A másik duóban a Real Madrid arra készül, hogy bő fél évtizedes sikertelenséget lezárva az idén, a csoportkör után végre a kieséses szakaszban is helytálljon, s minden akadályt leküzdve meg is nyerje a BL-t, amelynek döntőjét éppen a spanyol királyi gárda otthonában, a Santiago Bernabéu Stadionban rendezik meg május 22-én.

Ehhez nem kíván pusztán passzív szemlélőként asszisztálni a Lyon, amely ráadásul afféle mumusa is a madridiaknak. A felek eddig négyszer találkoztak a BL-ben, s két döntetlen mellett két ízben is francia győzelem született. Nem mellesleg 2005-ben 3–0-ás, 2006-ban pedig 2–0-ás vereséggel volt kénytelen hazatérni lyoni kiruccanásáról a Real. A mérkőzést a Digisport élőben közvetíti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félelmetes és emlékezetes légi kalandok

Szerencsés légi kalandon jutott túl a hétvégén Oslóban a Győri Audi-ETO KC női kézilabdacsapata. Tovább olvasom