Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Bajnokok Ligája - A Juventus kiejtette a Tottenhamet

A Manchester City mellett a Juventus jutott tovább szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből, ugyanis a hazai döntetlent követően, hátrányról fordítva, 2-1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt a visszavágón.
A londoni csapat kezdte lendületesebben a találkozót, noha a gól nélküli döntetlen számára volt kedvező. A hazaiak sorra dolgozták ki a jobbnál jobb lehetőségeket, de a helyzetek rendre kimaradtak, eközben az olaszok alig jutottak el az ellenfél kapujáig, igaz, egy ízben büntetőt kértek számon - jogosan - a játékvezetőn. A Tottenham fölénye még a szünetet előtt góllá érett, bár a dél-koreai Szon a lövésével a saját lábát találta el, úgy pattant a labda a hálóba.

A bekapott gól által a kiesés szélére sodródott Juventus a folytatásban sem tudott változtatni, így a második félidőben is a Tottenham járt közelebb az újabb találathoz. Ennek ellenére a torinóiak szórványos ellentámadásaik egyikéből, az első kaput eltaláló lövésükből egyenlítettek az argentin Higuain révén. Ez pedig olyan rövidzárlatot okozott a hazai együttesnél, hogy egy újabb védelmi megingást követően - Higuain ugratta ki a gólszerző Dybalát - három perccel később már hátrányban volt, s így kiesésre állt. A hajrában ismét veszélyesen rohamoztak a londoniak, de nem sikerült egyenlíteniük, amivel kicsikarták volna a hosszabbítást, egyszer a kapufa mentette meg a vendégeket.

A másik szerdai párharcban a Premier League-ben toronymagasan éllovas Manchester City továbbjutásához nem fért kétség, mivel az első felvonást 4-0-ra nyerte a Basel ellen, így a hazai visszavágó már csak formalitásnak tűnt. A szigetországiak több kulcsjátékosukat pihentetve 2-1-re kikaptak, de negyeddöntős szereplésük egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Manchester City (angol)-FC Basel (svájci) 1-2 (1-1)
gól: Gabriel Jesus (8.), illetve Elyounoussi (17.), Lang (71.)
Továbbjutott: a Manchester City 5-2-es összesítéssel.

Tottenham Hotspur (angol)-Juventus (olasz) 1-2 (1-0)
gól: Szon (39.), illetve Higuain (64.), Dybala (67.)
Tj.: a Juventus 4-3-as összesítéssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda Euroliga - Soproni bravúr a negyeddöntőben

Szerdán magyar idő szerint 18.30 órakor a Fenerbahce otthonában lép pályára a Sopron Basket női… Tovább olvasom