Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Bajnoki siker után, Magyar Kupa-meccs előtt

Emberhátrányban remekül futballozott az ETO és végül megérdemelten nyert a Siófok ellen. A sikerben főszerepet játszott a mesterhármast szerző Pátkai Máté, aki szerint még a szerdai Magyar Kupa-visszavágó sem lefutott.
Az edzőváltással járó mozgalmas napok után sikerrel vette a Siófok elleni akadályt (4–1) a Győri ETO FC csapata. Egy év után tért vissza a hazaiak kispadjára Pintér Attila vezetőedző, aki csapatával a gyenge első félidőt követően magabiztos győzelmet aratott a Balaton-parti együttes ellen.

„A Siófok az első félidőben nagyszerűen, fegyelmezetten játszott, ekkor a mi játékunkban a túlzott akarás, a görcsösség miatt sok volt a pontatlanság – fogalmazott Pintér Attila.

Pátkai Máté (zöldben) háromszor talált be a siófoki kapuba. Fotó: HBE
Pátkai Máté (zöldben) háromszor talált be a siófoki kapuba. Fotó: HBE

– A középpályán agresszíven próbáltunk labdát szerezni és a tizenötödik perc tájékán játékrendszert váltottunk a siker érdekében. Az első félidőben is volt három lehetőségünk, de azokból még nem sikerült gólokat szereznünk. A szünetben néhány jó szóval megnyugtattuk a futballistáinkat, azt kértük, hogy többet és pontosabban passzoljanak, merjék felvállalni a játékot. Azt hiszem, hogy emberhátrányban is remekül futballoztunk és végül ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk."

A mérkőzésnek több érdekessége is volt. Egyrészt a csereként beállt csatár, Rati Aleksidze mindössze három percet töltött a pályán. A grúz támadó ennyi idő alatt szedett össze két sárga, majd ennek következményeként egy piros lapot és máris mehetett zuhanyozni.
„Ratiban a túlzott bizonyítási vágy váltotta ki mindazt, ami történt – kommentálta az esetet Pintér Attila.

– Eddig keveset játszott, most elvitte a hév. Mindezzel együtt ilyen felesleges kiállítással emberhátrányba hozta a csapatát, amiért el kell beszélgetnem vele."

A kezdő center, Jarmo Ahjupera, bár gólt nem szerzett, de rengeteget dolgozott, helyette állt be Aleksidze, akinek eltiltás miatt valószínű, legalább a Vasas elleni összecsapást ki kell hagynia. Szerdán a Videoton ellen viszont akár főszerepet is játszhat a zöld-fehér csapatban.

A másik, vagy inkább úgy is fogalmazhatunk, a pozitív főszereplő a télen az MTK-tól igazolt Pátkai Máté volt. A középpályás hazai bajnoki bemutatkozása alkalmával három gólt szerzett és ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a győzelem megszerzésében.

„Nagyon vártam már, hogy Győrbe kerüljek – nyilatkozta a középpályás. – Azt hiszem, sikerült beilleszkednem a csapatba. A középpályán erős a konkurencia, de remélem, állandó helyet tudok kiharcolni magamnak a kezdőcsapatban. Bízom benne, hogy a teljesítményemmel segíteni tudom az ETO-t, hogy minél jobb eredményt érjünk el a bajnokságban."
Pátkai Máté a második félidőben káprázatos teljesítményt nyújtott: három gólt szerzett. Az elsőnél Koltai Tamás zseniális átadása után talált be, a második előtt ő szöktette a jobb oldalon Marko Dinjart, majd mélységből érkezve ő szerezte meg csapata második találatát. A harmadiknál az első lövése visszapattant a védőkről, majd az ismétlése a bal alsó sarokban kötött ki.

„Az első félidőben pontatlanok voltunk, ezért nem sikerültek a befejezések – folytatta a középpályás. – Utána oldódott a görcsösség a csapatunkban és végül megérdemelten győztünk. Az NB I-ben két gólt már szereztem, hármat most először, de talán nem utoljára. Szerdán a Videotont fogadjuk a Magyar Kupában. A négygólos hátrány ellenére azt gondolom, hogy nem lefutott az összecsapás, ha a mérkőzés elején gólt tudunk szerezni, akkor akár a magunk javára is fordíthatjuk a párharcot."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Steua tuajdonosa: ˝Csak románokat akarok látni a csapatban˝

Hamarosan megszabadul külföldi játékosaitól, és csak románokból álló kerettel folytatja a Steaua… Tovább olvasom