Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Bajnoki aranyérem a jubileumra

Az NB II Hummel-csoportjának kiegyensúlyozott mezőnyében félidőben még „csak” a második helyen állt, a bajnokság végére azonban az összes vetélytársát megelőzte a százéves MTE 1904 labdarúgócsapata.

Ősszel hazai pályán nem szenvedett vereséget az együttes, ötször győzött és kétszer ért el döntetlent. Az idegenbeli mutatók sem alakultak rosszul, főleg a szezon vége volt sikeres, hiszen az öt idegenbeli győzelméből négyet egymást követően, az utolsó összecsapások alkalmával gyűjtötte be a gárda.

Megtanultak fordítani

Nem indult jól a pontvadászat az MTE 1904 számára. Rögtön az első fordulóban Barcson kikapott az együttes, igaz, a vereséget négy egymás utáni győzelem követte, egyébként Kertész Balázs egymaga a négy találkozón 10 gólt szerzett. Tiba Zoltán edző szerint ebben az időszakban nagyon fontos volt, hogy megtanult csapata hátrányból fordítani.

A szezon zárásaként tavaly novemberben a Celldömölk ellen emlékezetes találkozón, a mérkőzés 93. percében szerezte meg a győzelmet a gárda, s lett végül második a vetélytárs Komló mögött. Psszel 15 mérkőzésből 10-et megnyert, 3-at elveszített és kétszer döntetlent ért el az MTE 1904, s mindössze három pont volt a hátránya a listavezetővel szemben. Nem is csoda, hogy Tiba Zoltán elégedett volt a teljesítménnyel, igaz, szerinte még előbbre is végezhetett volna a társaság.

Kiss Zsolt szakosztály-igazgató már a bajnokság előtt jó eredményt várt:
„ Sikerült megerősíteni a csapatot, posztokra remek játékosokat igazoltunk, akik a többiekkel együtt megérezték a kimagasló szereplés lehetőségét. Persze többször szerencsénk is volt, de összességében elégedettek lehettünk az őszi szezonnal, bíztunk a jó folytatásban."

Sikeres volt a tavasz

Tavasszal már két hazai vereséget elkönyvelhetett a társaság, áprilisban a Sárvár és a Paks is jobbnak bizonyult Mosonmagyaróváron, de ez végül nem befolyásolta a bajnoki cím sorsát. Befolyásolta viszont Szegletes Szabolcs érkezése. A Vasastól igazolt támadótól természetesen gólokat vártak Mosonmagyaróváron, úgy tűnt, nemhiába, hiszen az ESMTK ellen háromszor is betalált.

Remek sorozattal indult a tavasz, az együttes az első öt mérkőzésén diadalmaskodni tudott, két vállra fektette a Komlót, az ESMTK utáni győzelme után pedig ismét a tabella élére ugrott. Aztán egy kis megingás, két nem várt vereség, a már említett Sárvár és a Paks elleni hazai kudarc következett, sőt, Veszprémben is kapitulált az alakulat.

A Pénzügyőr elleni nagy különbségű győzelem aztán feledtette az átmeneti sikertelenséget, sorozatban három alkalommal jöhetett le három ponttal gazdagabban a játéktérről az együttes. Az utolsó előtti fordulóban eldőlt a bajnoki cím sorsa, a Celldömölk elleni izgalmas találkozón nyert a gárda és a bajnokság utolsó összecsapásán Mezőfalván is bizonyított.

Tiba Zoltán edző többször is kiemelte: csapatában több olyan játékos is szerepelt, aki sokszor helyzetbe került és remekül ki is használta a ziccereket. Tehát nem véletlen, hogy az egész bajnokság során a legtöbb gólt – pontosan 69-et – a Mosonmagyaróvár szerezte. A tavaszi mérleg a csapat hazai és idegenbeli kiegyensúlyozottságát mutatja. Hazai környezetben hatszor győzött, kétszer vereséget szenvedett. Vendégként ötször sikerült megszerezni mind a három pontot, míg kétszer alulmaradt a gárda. Végül három pont előnnyel, a vetélytárs Komló előtt nyert bajnokságot a százéves MTE 1904.

Kiss Zsolt szakosztály-igazgató szerint tavasszal jobb teljesítményt nyújtott az együttes:
„ A folytatásban kimondottan jól ment a játék. Néha idegesen, kapkodva játszottunk, de végül sikerült megmutatni, hogy az osztály legjobb csapata a miénk. A hibákat leszámítva kiegyensúlyozottnak lehet nevezni a teljesítményt. Talán azért is lettünk mi az elsők, mert a fontos rangadókat hozni tudtuk."

Új edző a csapatnál

A csapat NB I/B-s nevezését első körben nem fogadták el az illetékesek, a hiány pótlásáról már intézkedett a klubvezetés, s azóta az összes hiányzó dokumentumot benyújtotta az MTE 1904.

„ Azt tudjuk, hogy nehezebb lesz a magasabb osztályban, erőszakosabb, gyorsabb futballt játszanak a csapatok. Nem is lehet más célunk, mint a tisztes helytállás. A bajnokságban új edző, korábban a Hévíznél dolgozó Menczeles Iván irányítja a társaságot, Tiba Zoltán pedig mint pályaedző segíti a csapatot. Sajnos sokan távoztak, külföldön folytatja pályafutását Szegletes Szabolcs, Király József, Szakáll Bálint és Polhammer Sándor. Több érkező is lesz, köztük a többszörös válogatott Puglits Gábor, de célunk saját nevelésű fiatalok csapatba építése is."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testvérvárosi sporttábor

Tizenegyedik alkalommal rendeztek Győrben nemzetközi testvérvárosi ifjúsági sporttábort.… Tovább olvasom