Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Bahrainben mutatja be új autóját a Williams

Most fordul elő először, hogy egy európai alapokkal rendelkező csapat a Közel-Keletre megy, hogy új autóját bemutassa a nagyközönségnek. Ennek kapcsán sokakban merül fel a kérdés, hogy vajon a Williams miért éppen Bahraint választotta erre a célra.
"Tavaly lenyűgözött minket ez a hely." - mondta Sir Frank Williams, az istálló főnöke. "A körülmények itt is vannak ugyanolyan jók, mint máshol, minden igényt kielégítőek, megfelelőek ahhoz, hogy egy ilyen nemzetközi rendezvényt itt bonyolítsunk le. A pálya infrastrukturálisan is folyamatosan fejlődik, de az itt dolgozók remek szervezők is, és erre pedig alapozhatunk a bemutatón."

A Williams ötletének természetesen az ország is örül. Martin Whitaker, a létesítmény igazgatója már szintén nagyon várja a januárt.

"Jó, hogy a csapat a mi országunkat választotta egy ilyen fontos eseményhez. Bahraint már most az autósport központjaként tartják számon a Közel-Keleten, és az, hogy a bemutató itt lesz, csak még jobban növeli majd az ország, és a verseny népszerűségét. Emellett abban is segít majd minket, hogy a Formula-1-en kívül más autós versenyt is rendezhessünk a jövőben."

Ezeken a dolgokon kívül Bahrainnek számtalan más előnye is van, melyeket a Williams is figyelembe vesz. Januárban, például nagyon jó az időjárás abban a térségben. Emellett nem szabad megfeledkezni a pálya környezetéről sem, mely, az összes pálya közül, talán itt a leglenyűgözőbb. A sivatagos, természetközeli táj remek háttérként szolgál majd az új autóhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három induló, három érem

Remekeltek a Győri Dózsa Ring Box Club ökölvívói a Mezőtúron megrendezett junior magyar bajnokságon.… Tovább olvasom