Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Az utolsó mosoly

Labdarúgás - Tegnap volt öt éve, hogy a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzésen összeesett a pályán Fehér Miklós, a Benfica és a magyar labdarúgó-válogatott csatára. Életét a gyorsan érkező orvosi segítség ellenére sem tudták megmenteni, a játékos a kórházban elhunyt.
Az ETO korábbi labdarúgóját José Antonio Camacho vezetőedző a 60. percben cserélte be. Fehér, aki gólpasszt adott, a ráadásban kapott egy sárga lapot, majd mosolyogva tett két lépést, aztán lehajolt, megfogta két térdét, s összerogyott.
Fehér Miklóst egész Portugália és Magyarország gyászolta. Mosolyát Győrben is őrzik: szülei emlékmúzeumot nyitottak, volt klubja róla nevezte el futballkollégiumát. A zöld-fehérek és a szabadhegyi általános iskola – ahol Miklós tanult – évente rendeznek utánpótlástornát a csatár tiszteletére. A legjobb fiatal Rába-parti tehetség pedig a róla elnevezett díjat kapja meg.

Tavaly Miklós volt középiskolájában, a Bercsényiben avatták fel a neves szegedi szobrászművész, Kligl Sándor által készített, gipszből készült mellszobrát.

Évente nevével fémjelzett nagyszabású amatőr teremlabdarúgó-emléktornát rendeznek a megyeszékhelyen, amelyen a magyar labdarúgás korábbi és jelenlegi elitje is lerója tiszteletét a volt futballista előtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda vb: az utolsó percben győzött Magyarország

Hajdu János szövetségi kapitány csapata 31-30-ra nyert vasárnap délután, pedig a szünetben még két… Tovább olvasom