Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Az Újpest után a Ferencváros ellen

Felejthetetlen hangulatú, izgalmas mérkőzésen az ETO legyőzte az Újpestet, a hétvégén ugyanezt tenné a Ferencvárossal is.
Értékes három pontot gyűjtött be a Győri ETO FC csapata az Újpest ellen. A számszerűség mellett az sem elhanyagolható, hogy kifejezetten érdekes, változatos, izgalmas mérkőzésen született meg a hazai győzelem. Ráadásul a győztes gól az utolsó pillanatokban esett, így ebben a hangulatban ünnepelhetett együtt a csapat és a szépszámú szurkoló.
Egész ősszel kiemelkedő teljesítményt nyújt a csapatában, az ETO-ban Varga Roland, aki szinte szárnyakat kapott: remekül játszik és lövi a gólokat.

„Nagyon jó mérkőzés volt, szeretnék gratulálni az Újpestnek is, a továbbiakban sok sikert kívánok nekik! Ez a győzelem többet ért, mint három pont. Kettő-nullról fel tudtunk állni, ez óriási lökést adott számunkra és egyben a csapat dicsérete is. Egységesek vagyunk, ez az Újpest elleni siker alkalmával is meglátszott. Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, ilyen ünneplésnek, ami a meccs után volt, nagyon jó volt részese lenni" – mindezt Varga Roland mondta az Újpest elleni mérkőzés után.

A csatár a hatodik, egyes statisztikák szerint a hetedik gólját szerezte a szezonban a 11. fordulóban, attól függően, hogy a Kaposvár elleni találatot kinek a nevére írják. Az MLSZ öngólként könyvelte el, így Varga 6 gólos a bajnokságban.

A hétvégén az ETO a Ferencváros vendége lesz, a nagy érdeklődéssel várt mérkőzést vasárnap 18.30 órakor rendezik az Albert-stadionban. A játékvezető Bognár Tamás lesz. A bajnoki cím szempontjából fontos összecsapást rendeznek Székesfehérváron is, ahol a Videoton a Debreceni VSC-t fogadja. Ezt a kilencven percet Kassai Viktor vezeti.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntő fontosságú meccs a rajton

Szerdán 18 órakor magyar részről a kupagyőztes Uniqa-Euroleasing Sopronnak a francia Arras elleni… Tovább olvasom