Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Az új elnök előremutató tervei

A közelmúltban új elnökség állt fel a Győri KC NB II-es kosárlabdacsapatánál. Az elnök Tagai István lett, aki a klub megalapításánál is ott volt, s elnökségi tagként már segítette az egyesület munkáját. A közeljövő tervei között szerepel egy komolyabb szintű győri kosárlabdaklub létrehozása, ehhez azonban – az új elnök szavaival élve – saját árnyékát kell átlépnie a klubnak.
Tagai István
– A bázis, az úgynevezett piramisrendszer nagyszerűen működik, többéves munkával sikerült felépíteni – kezdte az egyesület helyzetének értékelését Tagai István. – Egy bizonyos szintig sikerül is eljutni sportolóinknak, de a továbblépéshez nincs meg a megfelelő anyagi háttér, ami a kosarasok felnőttkorba lépésekor jelentkezik leginkább. Ilyenkor a munkahelyek, az iskolák és más módosabb klubok elszívják a legjobbakat. Ördögi körben vagyunk, hiszen hiába nevelünk ki Polster- vagy Bencze-szintű játékosokat, ha ennek gyümölcsét más aratja le.
Az elnök szerint két alternatíva van ennek megoldására. Az egyik egy gyors, de hosszú távon nem biztos, hogy igazán eredményes lenne, a másikhoz viszont – némi pénz mellett természetesen – türelem kell.

– Találhatunk egy olyan szponzort, aki megveszi a legjobbakat, s mondjuk egy év alatt feljutunk – folytatta Tagai István. – A másik út, hogy megteremtjük a saját nevelésű játékosaink számára a továbblépés feltételeit, s mondjuk három-négy év alatt váltunk osztályt. Persze mindez nem biztos, hogy elegendő lesz, mert nagy gondot okoz például az ifjúsági és kadett korcsoport versenyeztetése, a nőkről nem is beszélve. A gyengébbik nem például jelenleg tömegsportszinten működik, hiszen a Dunántúlon mindössze négy klub van.

– Nekünk elsősorban abból kell kiindulnunk, ami megvan – folytatta az elnök. – Éppen ezért kapcsolatba léptünk az egyetemmel, ahol szintén van NB II-es kosárcsapat. A fúzió csak átmeneti megoldás lenne, sokkal fontosabbnak tartom a teremhelyzet orvoslását. Nagyon elégedettek vagyunk a Baross-iskola tornatermével, mert van lehetőség az edzésekre minden korosztály számára. Ez pedig nem kis szó, lévén, hogy mióta a sportiskolai képzésben helyet kapott a sportág, nagyon sokan járnak le hozzánk. Több mint százötven gyereket foglalkoztatunk. Ám a mérkőzésekre több szempontból is nagyobb helyre lenne szükség. A jelenlegi teremben például a televízió nem tud felvételt készíteni a meccsekről, ami a népszerűsítés, a reklámozás miatt nagy hátrány.
Kosárlabda-barátokban így sincs hiány, jól mutatja ezt a megyeszékhelyen rendezett streetballgálákon induló csapatok száma is. Annak ellenére, hogy a város nem számít a sportág őshazájának, mindig az egyik legnagyobb részvétel és érdeklődés kíséri az eseményeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Becker szívesen játszana Graffal párost

Boris Becker, a németek háromszoros wimbledoni győztes teniszezője kijelentette, hogy szívesen… Tovább olvasom