Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Az ötödik mérkőzés dönt

Győrben kosárlabdameccsen régen látott tömeg várta a bajnoki döntő negyedik összecsapását. A bajnoki cím sorsa a vasárnapi, soproni találkozón dől el.

Az első percekben egyik oldalon sem a védelmek jeleskedtek, 7–4-nél Kurasova egy hármassal egyenlített, majd Horti kosár plusz büntetőből 14–11-es vezetéshez juttatta a címvédőt. A negyed hajrájában Krnjic vezérletével előnyben maradtak a vendégek. Nagyon rosszul kezdte a második tíz percet a győri gárda. Kurasova két pontja után Ciglar csak egy büntetőt értékesített, majd zsinórban hét pontot szerzett a Sopron (15. p: 20–29). Időt is kért Fűzy Ákos, a győriek vezetőedzője, melyet követően Nagy-Bujdosó egy triplával törte meg a győri kosárcsendet. Utána az UNI SEAT Győr pontatlanságát megbüntette a Sopron, s Horti duplája után már tíz pont volt a különbség (25–35).

A második félidőben Horti szerzett kosarat, melyre jött Hollingsworth két pontja és sikeres büntetője. Közben a vendégeknél Fegyverneky begyűjtötte negyedik személyi hibáját is. A címvédő továbbra is kellő távolságon tartotta a trónkövetelő hazai gárdát (35–48, 39–50). Valahogy ezúttal nem találta az ellenszerét a soproniak játékának a győri gárda, így a záró tíz perc jelentősnek mondható vendégvezetéssel kezdődött. Laklóth alaposan belőtte magát vonalon túlról, háromszor is „elsült a keze", s egy csapásra szoros lett az állás (68–73). Igaz, közben Simon Zsófia kipontozódott. Székely Norbert időkéréssel rendezte a sorokat, s a hátralévő időben visszavert minden támadást az Uniqa-Euroleasing Sopron, így a bajnoki cím sorsa a vasárnapi, soproni találkozón dől el.

Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 2–2.
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 2–2.

Fűzy Ákos: – A második negyedben volt egy ötperces „fekete lyuk" a játékunkban, s bár utána visszajöttünk a meccsbe, végül állva haltunk meg. Büszke vagyok a csapatra, mert megtöltöttük a csarnokot, s megőriztük méltóságunkat. Továbbra is van esélyünk arra, hogy az ötödik meccsen bravúrt érjünk el.

Székely Norbert: – Sokan vártak kiélezett döntőt, most már biztos, hogy az lett. Két jól felkészített csapat feszült egymásnak ezúttal is, s egy nagyszerű meccsen, a kosárlabda igazi ünnepén, sportszerű légkörben nyertünk. A gratuláció mindkét csapatnak jár.

Iva Ciglar és Fűrész Dia is csapata legjobbjai közé tartozott. Fotó: Mészáros mátyás

UNI SEAT Győr– Uniqa-Euroleasing Sopron
76–83 (19–20, 14–21, 21–21, 22–21)

Győr, női NB I, döntő, 4. mérkőzés, 2200 néző. V.: dr. Vígh, Győrffy, Farkas.
UNI SEAT: CIGLAR 14, Simon 6, LAKLÓTH 12/9, Nagy-Bujdosó 9/3, HOLLINGSWORTH 21. Cs.: RASHEED 10, Őri 2, Semsei 2, Vincze. Edző: Fűzy Ákos.

Uniqa-Euroleasing: FŰRÉSZ 20/6, FEGYVERNEKY 19, KURASOVA 15/3, Zavecz, HORTI 19. Cs.: KRNJIC 10/3, Czank, Szabó F. Edző: Székely Norbert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mocsai távozhat, Nagy László érkezik?

Mocsai Lajos elismerte: elképzelhető, hogy nyáron öt év után távozik Veszprémből, míg Nagy Laci… Tovább olvasom