Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Az ötödik hely a tét

Miközben az első osztályú futballcsapatok többségénél már javában pihennek a játékosok, a vezetők pedig erősítéseken fáradoznak és a téli felkészülést szervezik, addig a Matávnak és a Békéscsabának még van egy kis számadása egymással.

A nagy októberi havazás miatt elmaradt bajnoki mérkőzést ma 15 órakor pótolják a Káposztás utcai stadionban (v.: Szabó Zs.). Ha megnyeri a meccset, az előkelő ötödik helyen zárja az őszt a Matáv. Soproni futballcsapat még soha nem telelt ilyen előkelő helyen.
– A szezon előtt gondolta volna, hogy az utolsó őszi meccsen azért küzd csapata, hogy az 5. helyen zárja az őszi évadot? – kérdeztük az éppen edzést vezénylő szakvezetőt, Pintér Attilát.

– Rengeteg munkánk van abban, hogy ez így legyen – válaszolta az edző. – Nagyon sokat dolgoztunk, a bajnokságnak persze messze van még a vége. Bár nem úgy terveztük, hogy ez a meccs lesz az idei utolsó mérkőzésünk, ha már így alakult, most szeretnénk feltenni a pontot az i-re. Ehhez, ha kell, akár vért izzadva, vagy csúszva-mászva is, de le kell győzni a Békéscsabát. Minden játékostól maximális hozzáállást várok el, labdarúgóink most önmagukat húzhatják ki a szürkeségből.

Ezek szerint a csabaiak legyőzését nem sorolja a kötelező győzelem kategóriájába?
– Úgy gondolom, nincsenek kötelező győzelmek, hanem minden mérkőzésen igenis nagyon keményen meg kell dolgozni a három pont megszerzéséért. Ez most sem lesz másként. Most bebizonyosodhat, kik azok a labdarúgók, akik esetleg nagyobb feladatok megoldására is alkalmasak. Úgy vélem, egy nagyon jó társaság, közösség jött most itt össze Sopronban, és a csapat ezt most azzal bizonyíthatja be, hogy egy ilyen mérkőzést megnyer.

– Sokszor hangsúlyozta, hogy számít a soproni szurkolókra. Gondolom, ez ezúttal sincs másként...
– Szurkolóink segítsége, buzdítása az egész szezon során rengeteget jelentett számunkra. Időnként előfordult bizony, hogy az eredmények nem úgy alakultak, ahogy ők azt elképzelték, ám mindvégig kitartottak a csapat mellett. Nem tudom, mikor zárta az őszt ilyen jó helyen a soproni csapat, ám szurkolóink ma nagyon sokat segíthetnek abban, hogy elérjük az ősz végén az ötödik helyet, és ezt a remélhetőleg sikeresen megvívott meccs lefújása után együtt ünnepelhessük.

A labdarúgók jóvoltából egyébként Mikulás alkalmából a mérkőzésre kilátogató gyerekek között négyszáz darab csokimikulást osztanak szét.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiesett a Manchester United az angol labdarúgó Ligakupából

A Manchester idegenben, a Liverpool hazai pályán nem tudta kiharcolni, hogy a legjobb nyolc közé… Tovább olvasom